Három

Kiemelt kategóriák

» Anyák napja

» Család

» Gyerek

» Szeretet

Idézet beágyazása

Beállítás
kezdőlapnak

Facebook
csoport

iGoogle
modul

	Idézet beágyazása weboldalára »

Szófelhő

Három

RENDEZÉS:

« Első oldal

Utolsó oldal »

Van valaki, akit úgy ismerek, ahogy senki más. Aki éljen akárhány száz kilométerre, akármilyen dimenzióban, úgyis megtalál. Láthatatlan kapoccsal köttettek össze útjaink, bár úgy tűnik közös Sorsunk végeláthatatlanul véget ért. Ez nem így van. Olykor a szív törvényei győzedelmeskednek a józan ész felett, olykor a kényszer szülte helyzetekből lesz egy kicsiny menedék, ahol lelkünk megnyugvást talál. Csak az addig eltelt idő ne lenne oly nehéz. A félrecsúszott szemüveg, a reggelinél fogadott kicsiny katonák, a gyógyszerrengeteg, a kusza haj, a szem, mely rám nevet, a vonalnyi száj, a három párna feje alatt, az érintése, az öle, a puha keze itt él bennem, most is érzem, más nem tudja, nem érezheti, mert úgy, mint én ismerem, nem ismeri.

Talmud

Küldje be kedvenc idézetét »

Bukócső és pálya gumi, angyalkákon tangabugyi.
Fék, bal három, szemben árok!
Boldog Új Évet Kívánok!

Létezik a világon egy csodálatos világfa, melyet csak az képes megtalálni, akit megérintett a gonoszság szele, de mégis jámbor tudott maradni és nem ragadott magával a harag kegyetlen ereje. Ennek a fának a gyökerei behálózzák az egész bolygót, törzse vastagabb, minthogy azt el tudnánk képzelni, ágai háromfelé hajlanak el, de egyiknek sem látni a végét. Úgy tartják, hogy ezen ágak egyikén ott vár ránk az, akire mindennél jobban vágyunk, és ha egyszer valaki fel tud mászni erre a fára, soha többé nem akar majd eljönni onnét, mert akkor eljön számára az örök boldogság. De én nem hiszek az efféle tündérmesében...

Nagy lett a csend, mintha az öregember megállította volna a pillanatot. Megállította volna a szétvillódzó gondolatokat, s azokat is leültette volna a tűz mellé, hallgatni s azzal foglalkozni, ami van, hogy milyen szépen is együtt van most e három ember. Mellettük alszik a hűség, a levegőben a csend, s a szívükben a béke.

... de most csend lett, csak a harang simogató szárnyalása lengett a levegőben, s a három embernek kimondhatatlan, leírhatatlan békesség szállt a szívére.
És ebben a döbbent csendben most már nem lehetett tudni, hogy honnan jön a harangszó, mert ott volt mindenütt, mint a szél orgonája az erdők felett, ott volt a kunyhóban és a havas berekben, hómezőkön, kívül és belül, nem kérdezett semmit, nem mondott semmit, csak volt - talán kezdettől fogva, mint a jóság, simogató örök vágya, hogy elmúljon, a mi harag, olvadjon, ami fegyver, s ne szálljon soha harangszó a bosszú ás a fájdalom üszkei felett... ne szálljon sehol a világon.
És nem lehetett mozdulni ebben a csendben, ami elment, és visszajött mint a szeretet emléke, mint a simogatás, ami régen elmúlt, s nem múlik el soha, mint egy táj, amelyben csak távoli mezők vannak, és méhdongás, mint egy ünnep, amelynek nincs kezdete és nincs vége, mint a csillagos éjszaka, amelyben ott van már a hajnal, mint a fészek, amelyből holnap biztosan kirepülnek a fiókák; amiben nincs más, csak Szeretet...

De találkoztam vele, és ez teszi a mostani életemet olyan különössé. Belé szerettem, amikor együtt voltunk, és még jobban megszerettem a külön töltött évek alatt. Történetünk három fő korszakra tagolható: volt eleje, közepe és vége. És bár így van ez minden történettel, számomra még mindig felfoghatatlan, hogy a miénk miért nem tartott örökké.

Azt hiszem minden baj akkor kezdődött, amikor az ősember elkerített magának egy apró földdarabot és kijelentette: ez mostantól az enyém. Innentől kezdve birtoklásra vágytunk és azt akartuk, hogy uralkodhassunk valami fölött. Ezek az apró földterületek lassan-lassan hatalmas országokká nőttek, a hatalmas országok egyre több és több embert fogadtak magukba, de az az egy ember, aki az elején kijelentette, hogy ez márpedig az enyém és senki másé, mindig megmaradt olyannak amilyen egykor volt annyi különbséggel, hogy társakat gyűjtött maga köré, hogy mindenkit szemmel tarthasson. Hatalmat akart, uralni a földdarabját, majd mások földjét, végül az egész világot. Ma már nem az a fontos számára, hogy le tudja győzni az ellenfelét, vagy térdre tudja kényszeríteni a bolygót, hanem az, hogy akár tizenhárom vagy tizennégyszer is el tudja pusztítani a Földet, ha épp úgy akarja.

Három dologban teljesen biztos voltam: az első hogy Edward vámpír. A második hogy egy része-és kitudja mennyire domináns része-a véremre szomjazik. És a harmadik hogy feltétel nélkül és visszavonhatatlanul belé szerettem.

Kicsit türelmetlenek vagyunk ma?” mormolta.
Szarkasztikus megjegyzést fogalmazva felnéztem rá, de az arca közelebb volt, mint amire számítottam.
Arany szemei csak pár centire voltak, hideg leheletét éreztem nyitott ajkaimon. Szinte az ízét is éreztem a nyelvemen.
Nem emlékeztem, mit akartam mondani. Nem emlékeztem a nevemre sem.
Nem adott esélyt, hogy összeszedjem magam.
Ha én dönthettem volna, az időm nagy részét azzal töltöttem volna, hogy Edwardot csókolom.
Semmilyen eddig tapasztalt élményem nem volt ahhoz fogható, ahogy hideg, márványszerű, de mindig nagyon óvatos ajkai az enyémekkel egyszerre mozogtak.
De nem túl gyakran dönthettem én.
Kicsit meg is lepett, mikor az ujjaival a hajamba túrt, és az arcomat az övéhez húzta.
A kezeimmel átkulcsoltam a nyakát, és azt kívántam, bárcsak erősebb lehetnék- elég erős ahhoz, hogy itt tartsam őt.
Egyik keze lesiklott a hátamon, közelebb vonva kőszerű mellkasához. A pulóvere ellenére a bőre elég hideg volt ahhoz, hogy megborzongjak – kellemes borzongás volt, a boldogság miatt, de a kezeivel kezdett távolabb tartani.
Tudtam, hogy úgy három másodpercem volt, mielőtt sóhajt egyet és gyorsan elfordít magától, és mond valamit arról, hogy erre a délutánra eleget kockáztattuk az életemet.
Az utolsó másodperceimet kihasználva közelebb vontam magam hozzá, szinte felvettem a körvonalait.
A nyelvem hegyével megtaláltam alsó ajkának az ívét, hibátlanul sima volt, mintha polírozva lett volna, és az íze -
Elhúzta a fejem az övétől, könnyedén kibontotta magát az ölelésemből – valószínűleg fel sem tűnt neki, hogy minden erőmet beleadtam.
Mély torokhangon kuncogott egyet.
A szemei fénylettek az - annyira szigorúan fegyelmezett - izgatottságtól.
„Ah, Bella.” sóhajtotta.
„Mondanám, hogy sajnálom, de nem.

Hogyha akarnak, hóhér kézre adhatnak minket, de három hónap múlva ez a csalódott és meggyötört nép ítélkezni fog önök fölött és akkor élve vonszolják majd végig önöket az utcák sarában!

Nincs adat!

Bejelentkezés

Vicc ajánló