Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
A Hajdúbagosi pusztán lehajtott bánatos fejjel ballagok.
A felhők mögül lopva néznek engem a ragyogó csillagok.

Érzem súlyát fejemen a csepergő esőnek.
Csak buta játéka vagyok az elmúló időnek.

Az öröm helyett mindig a keserű bánat sétál elém.
Csak megyek lehajtott fejjel már azt sem tudom merre tartok én.

A lelkem a bánatban teljesem elmerül.
Eljött az este megint itt vagyok egyedül.
Az üres szobámban az asztalon a toll és a papírlapok várnak.
Lassan írogatok nem vagyok egyedül mellettem ül a keserű bánat.
Aranykoszorúját sutba dobta
Isten által a világ,
ezüst színre változtatta
fejünkön a koronát.
Selyemfényű rétek zöldje
hamvassá vált hirtelen,
elmúlt minden pillanat
ez maradt csak énnekem.
Búcsúzom hát én is véle,
elinalnak éveim
visszanézek van-e lélek
ki kíséri lépteim.
S hogyha vége,elég ennyi,
itt az idő, meghalok,
a felhők fölött
akkor is táncolnak majd
a függőágyban a csillagok.
Hiányzol. Ezt nem tudom másképp elmondani. Első reggeli pillantásom víziója Te vagy, még nem látok tisztán, homályos a kép, de ahogy élesedik, felriad bennem a bizonyosság, hogy csak a függönyön játszó napsugarak csalták elő alakod. Nem Te voltál... Aztán nehéz levegőt venni. De jó volna, ha itt lennél! Ez egy háború, ami egész életre szól. Az érzékek, és az ösztönök háborúja. Kérdés, melyikünk bírja tovább. Az erőm véges, de talán kibírom, küzdök tovább a reggelekkel, a napsugarakkal, az esővel, a széllel, a csillagokkal, a lépteimmel és hirtelen mérhetetlen nyugalom száll rám. A reggelek téged is megtalálnak...ugyanaz a Nap süti a Te arcodat is... ugyanazok az esőfelhők áztatnak... ugyanazt a levegőt szívjuk be nap, mint nap... ugyanaz a szél borzolja a Te hajadat...csillagaim neked is ugyanúgy ragyognak... lépteim ugyanazt a földet tapossák, amin te haladsz. Így már nem is olyan nehéz. Nem is vagy oly távol.Már nem is hiányzol.
A női test, egyszerre lágy harmat és hullázó óceán. Érzékeny virág, és harmóniákat magába rejtő hangszer. A női lélek olyan, mint a csillagos égbolt, millió csillag ragyogja be, de ha felhők takarják nem láthatod őket. A nőt kevés férfi ismerheti igazán, de akinek megadatik, csak az lehet igazán boldog.
Mikor megnyílik a nő egy férfinek, a férfi olyat tapasztal, mint még soha. Minden nőnek saját csillagos égboltja rejlik lelkében, saját csillagképekkel, melyet nem megfejteni, hanem elfogadni lehet. Leheveredni a nő lábai elé, hagyni, hogy feltárja lelke harmóniáit, és élvezni e végtelen dallamos ajándékot. A teste ekkor virágzik ki az elfogadástól, és lágy szellőben ringatózva táncol. Teste igazán csak lelkével együtt ajándék, kincs, melyet nehéz megkapni, de könnyű elveszíteni. Küzdeni nem lehet érte, csak megérdemelni. Ezért vigyázzon rá minden férfi, kit egyszer elöntött egy ilyen óceán, mely átjárja minden részét, behatol legrejtettebb zugaiba, de kimosni onnan semmi nem tudja.
Erotikus,
Lovam lába halkan csendben
Tipeg topog fű se rezzen,
Szépen lassan andalog
Táncol mint az angyalok,

Nesszenések madárdallam
Ág reccsen a friss avarban,
Lovam ugrik elszalad
Elröpít egy perc alatt,

Vágtass vágtass sebesen
Repíts át a kék egen,
Sörényedbe kapaszkodva
Ráugrunk a csillagokra,

Nyereg nélkül szőrén ülök
Úgy pörög, hogy elszédülök,
Felhők között nem is látom
Hová viszel jóbarátom,

Napkorong az úticél
Oda engem ne vigyél,
Megéget az minket nyomban
És az álom lángra lobban,

Menjünk inkább le a Földre
Harmatos friss legelőre,
Fűbe fekszem álmodom
Enyém vagy szép táltosom.
Mikor a kedvenc lovammal ugratok,
úgy érzem a felhők között szárnyalok,
az ilyen pillanatokért érdemes élnem,
szabad lehetek, még sincs bennem félelem!
Boldogság, Élet,
Ez az epesztő Eggyformaság kiemészt Unalmával. Eggy Nap ollyan, mint más... Azon Baj, azon Kínzás, azon Reménységtelenség... Az Idő' Szakassza felváltja a' mást. A' nyári Hő-meleg öszveolvad már a' Hivességgel, melly az Ősz' Közellétét jelenti. A' szűrke Napok sokasodnak. A' gyenge Felhőkkel bevontt Ég gyakrabban meglátogat édes Melánkóliájával... Az én Állapotom mindég ugyan eggy. Így kell-é nékem vallyon mindég élnem?
Az ember későn jön rá arra, hogy bizonyos döntéshelyzetek során a legegyszerűbb megoldás az lett volna, ha a nehezebb utat választja...
De mire ráébred erre az óriási baklövésre, már túl késő... késő, mert akit elszalasztott, már mást repít a felhők fölé, másnak súgja fülébe: "szeretlek", s mással szövögeti örökké tartó álmait...
Anyu miért hiszik azt az emberek, hogy a Mennyország az égben, a felhők felett van? Tudatlanságuk miatt mondják, hogy a felhők felett majd letekintenek az élőkre, vagy csupán azért, mert nem tudják, hogy mi vár rájuk a halál után és egy biztos helyet szeretnének. Talán az emberek szívében megnyugvást kelti az a tudat, hogy egy olyan szép helyen lehetnek haláluk után, mint az ég.
...de aztán este kinéztem az ablakon, és annyira gyönyörű volt a telihold. És az jutott az eszembe, ahogy a felhők mögött eltűnt szép lassan, de a szemnek láthatatlanul hogy az én életem is ilyen szép lassan ment tönkre. Hogy mikor már csak azt veszed észre hogy a holdat elfedte a felhő, a szürke felhő, akkor feltűnik, hogy nem is vetted észre hogy mennek a felhők, csak hirtelen eltűnik a fényesség, de hisz az előbb még ott világított a sötét égen teljes egészében. Az én életem is ilyen gyönyörű fényes volt még akkor. És hirtelen eltűnt. Minden. Minden fény, még egy kis halvány jel sem volt, hogy valaha ennyire szépen ragyogott volna, ahogy az emlékeimben. Azt se tudtam mi van. Nem láttam a nagy sötétségben, eszeveszetlenül kerestem a fényt, ami már nem volt. És nem lesz, soha többé.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló