Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
A nyár már eltűnt
mint ébredés után,
szemünkből az álom.
Az ősz sétál már a hegyekben és a rónaságon.

Sírva hullanak a fáról a levelek.
Vajon lesz még nekem új tavasz,
lesz-e még kikelet?

Jöjj kedvesem mert félek szorosan ölelj át,
reménykedjünk a jövő gyönyörű szép nyárba.
A halált meg küldjük vissza a pokoltornácára.
Megvannak a szavak, el is mondtam tán, de félek, hogy túl későn haraptam el a nyelvem. Hallgattam volna? Elharaptad helyettem a szavakat. Már annyi időt töltöttem csendben, s most megint elragadt valami...
Félsz, hogy valami rosszat mondtam, nem, nem mondtam, de ha senki nem mondja, akkor senki nem hallja meg a szavakat, hogyan élhetnénk így tovább? A szavaknál, a csendnél hangosabb a szívem, nincs aki lecsillapítsa, de nem szégyellem. Akár üvöltök, akár sírin hallgatok, nem titkolom többé, hogy harcoltam, s talán egyszer győz a fény a sötétség felett, s talán némaságom és szavaim tieiddel egyként küzdenek. S akkor én nyerek.
Hogy mondjam el hogy szeretlek?
NEM TUDOM!
Félek rosszul döntök, nem is ismerlek igazán.
NEM TUDOM MIT TEGYEK!
Igazából nem tudom,hogy mi a bajom,
Csak könnycseppet érzem az arcomon,
Féltem újra megszerezni egy fiút,
De már túl késő innen már nincs kiút,
Miattad sírok, miattad élek,
Elveszíteni őt, ettől félek.
Fájdalom, Aggódás,
Bonyolult ember vagyok, bonyolult lélekkel,
de a bonyolultságomon túl, hatalmas kincsekkel.
Józan ésszel, és hatalmas szívvel élek,
a rosszakat vonzom, a jótól mindig félek.
Lehetnék átlátszó, de mindig őszintén beszélek,
hogy ne okozzak fájdalmat inkább lelépek.
Félek közel engedni magamhoz az embereket,
félek hátba szúrást kapnék bizalom helyett,
azt hiszed ismersz és mindent tudsz rólam,
gondolkozz, te ismered az eldugott, igazi oldalam!?

Akkor meg miért veszed tudatlanúl szádra a nevem,
ha hülyeségeket mondasz a hátam mögött, kedvesem?!
Nem érthetsz, mert nem élted át, azt amit én,
nem te álltál, már annyiszor a szakadék szélén!
Élet, Csalódás,
Végre is be kell vallanom - félek. Valami buta és megmagyarázhatatlan félelem ez. Nem attól félek, hogy betörők leütnek és elveszik a pénztárcámat, hanem a csöndnek és a sötétségnek és az egyedüllétnek van valami nyomasztó hangulata, ami végeredményben félelem.
Élet,
Benned újra, mikor bízhatok?
Félek, megint padlót fogok!
Hülye voltam, mert neked hittem,
a szívem diktált, nem az eszem.
Senkinek sem akartam semmit elhinni,
nem tudtam belőled, ilyet kinézni!
De már összeállt a fejemben a kép,
nem maradsz más, csak egy szép emlék!
Magamnak és mindenkinek is hazudnék,
ha azt mondanám, elfelejtettelek rég.
Tudom már nem leszünk együtt többet,
barátságon kívűl, nem kérek mást tőled!
Félelem vonja körben testem, félek, hogy még enyém sem voltál már elvesztelek. Némán tátog szám, és semmibe mered szemem, folytonos harcokat vív szívem, és eszem. Hogy majd melyik győz, te döntöd majd el, képtelen harc ez hogy mit mutathatok és mit takarjak el.
Jó néha a sötétben Holdat nézni,
Hosszan egy távoli csillagot idézni.
Jó néha fázni, a semmin elmélázni,
Tavaszi esőben olykor bőrig ázni.
Teli szájjal enni, hangosan szeretni,
Jó néha magamat csak úgy elnevetni.
Sírni ha fáj, remegni ha félek,
Olyan jó néha érezni, hogy ÉLEK !

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló