Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Hajdúbagoson céltalanul némán bolyongok a lassan sárgulni készülő nyárfák alatt.
Az égből nagy cseppekben esik rám az eső,
lábam alatt zizzen a földre lehullott avar.
Az emlékeid jutnak eszembe ami mélyen felkavar.

A bús arcomon érzem a csókod ízét.
Amit állandóan ver a sors,
fák között pedig a csendes eső.
Képzeletben mellettem vagy látom az arcodat, látom a vidám mosolyt az ajkad szögletén.
Megakarlak simogatni,
de arcod hirtelen eltűnik mert esőt fúj szemembe a szél.
Ahogy múlnak az évek, egyre csak rájössz, hogy voltak az életedben olyanok, akik jöttek, aztán mentek, akik beléptek, maradtak egy kicsit, majd leléptek, és olyanok, akik a mai napig ugyanazok mint a legeslegelején. Akik a mai napig jelen vannak, nem hagynak el, szeretnek, megértenek, és nem utolsósorban elfogadnak olyannak amilyen vagy. Ott vannak amikor fáradtságtól nyúzott ábrázatoddal nyitod az ajtót, vagy amikor tiszta lelkülettel, nyitott szívvel és ölelő karjaiddal fogadod őket boldogságtól repesve. De sohasem színlelve. És ezt becsülik benned. Hogy nekik kitárulkozol, levetkezed összes gátlásodat, és teljes természetességedet adod ajándékul. Azt amit rajtuk kívül más nem ismer. Más nem ismerhet, csak azok akik most is melletted vannak, akik nem csak mondják, hogy ők a barátok, hanem azok is. Akik védenek, óvnak téged, vagy éppen finoman célzott kritikákkal építenek. Ők azok akik sosem mennek el. Akik mindig maradni fognak. Akár legyél itt, akár száz meg száz mérföldre, túl az Óperencián.


Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.

tel

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
? Úgy mint régen ?
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.

beke

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni?
Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra?
Csók...
Mérhetetlenül nagy valami... Olyan nagy, hogy bár mindenki csókol vagy csókolt, mégis, az emberiség túlnyomó része sohasem találkozott vele. Nem, mert csak a száját nyomja, tapasztja egy másik szájra, amelyre talán vágyott is, amelyet kívánt. Mégis... a legtöbb csók ... nem csók... csak valami olyasféle... Mert a csók lényegét nem a két egymásra szorított száj adja, nem is a forróság, amit a vér visz bele, hanem az, ami a mélyén van. A lélek... A szédületes magasság, a teljes testi-lelki feloldottság, amelybe csak a lélek repíthet. Csak a lélek teheti, hogy a csók megrázzon, elhamvasszon, hogy ne maradjon belőled semmi,csak egyetlen egy halálosan nagy vágy. Hogy ne keljen, soha, soha se kelljen életre ébredned. Az igazi csókból, fájdalmas az ébredés. Még annak a tudatában is, hogy a csókot meg lehet ismételni. Hogy ismét fel lehet repülni végtelen magasságokig, hogy ismét súrolni lehet az Eget, a Mindent. Hogy ismét ájultan bele lehet zuhanni a másik emberbe és ismét érezni lehet valamit ... sokat... Istenből. Abból az álomból, akaratból, amivel Isten az embert megalkotta és amilyenné az ember igazi boldogságát, örömét elképzelte. Az igazi csókból való ébredés... zuhanás... Az égből a földre. A határok közé zárt végtelenből a porba. Mert az igazi csók, még a végtelent is akkorának engedélyezi, emekkorát a szerelem betölt.
Lovam lába halkan csendben
Tipeg topog fű se rezzen,
Szépen lassan andalog
Táncol mint az angyalok,

Nesszenések madárdallam
Ág reccsen a friss avarban,
Lovam ugrik elszalad
Elröpít egy perc alatt,

Vágtass vágtass sebesen
Repíts át a kék egen,
Sörényedbe kapaszkodva
Ráugrunk a csillagokra,

Nyereg nélkül szőrén ülök
Úgy pörög, hogy elszédülök,
Felhők között nem is látom
Hová viszel jóbarátom,

Napkorong az úticél
Oda engem ne vigyél,
Megéget az minket nyomban
És az álom lángra lobban,

Menjünk inkább le a Földre
Harmatos friss legelőre,
Fűbe fekszem álmodom
Enyém vagy szép táltosom.
Edző tanított meg a küzdésre és hogy nincs lehetetlen, ha földre kerülsz állj fel és csináld tovább, és hogy a küzdelemben az utolsó másodpercek is számítanak. Köszönjük!
Élet,
Ment az úton csöndben és vissza se nézett, felejteni tudott, lelkem porig égett. Leesett a földre, jéggé dermedt könnyem, tudom már nem látom, felejtsem el könnyen. Bezártam most szívem, arany a koporsó, akit én szerettem..ő volt az utolsó.
Tudom, hogy itt vagy valahol közel,

s csak azt várom már, hogy mikor jössz el?!

Itt vagy a dalban, mely szívem tépi szét,

s a fuvallatban, mely hangom viszi feléd!

Felugrok, s rohanok a nagy világban,

nem tudom merre visz majd a lábam...

Ott járok, hol még sosem jártam,

az érzelmek kusza labirintusában.

Futok, rohanok, nem látva a célt,

majd földre rogyok, úgy érzem, nincs remény,

s mikor könnyekbe borít a mély csüggedés,

felnézek, s látom, hogy TE ott jössz felém!!!
A családom volt az egyetlen, az igazi kincsem,
De egy pillanat alatt széthullott és már bárhogy is fáj, nem tehetek ellene semmit.
Az igazán nehéz helyzetben semmire sincs annyira szükségünk, mint egy szerető családra.
Örüljön akinek ez még megadatott, becsülje meg mindennél jobban mert lesz idő mikor már késő lesz.
A legrosszabb dolgok is bekövetkeznek olykor, mikor a gyermek épp bontakoztatná ki repülő tudását, viszont egy röpke pillanat alatt a földre hull és ökölbe szorított kézzel sír.
Annál kegyetlenebb dolog nincsen mikor szeretettel és tisztelettel (Pl anyák napján) egy bonbonnal vagy egy virággal nem áll már módodban felköszönteni a szerettedet. Mivel nem marad más csak egy sírhalom, ahova teheted a virágod. Illetve a remény, hogy odafent nincs többé fájdalom és gonoszság.
Így belegondolva nekik sem lehet könnyű, hogy odafentről lefelé tekingetnek és látják gyermeküket megingani az élet göröngyös útján.
És nem tehetnek semmit, hiába látják, hogy merre van a helyes ösvény.
Szokták mondani: ha még él az egyik szülőd, csak félárva vagy. Ha a másik szülőd is meghal, akkor leszel igazán árva.
Most megint az a rossz érzés járja át szívemet, mint mikor azt mondtad hogy már nem szeretsz. A szívemet összetörted, és most darabokra hull,te már mást szeretsz én ezt elfogadom. Pedig te voltál az kire minden percben vártam, és egy pillantás tőled ez volt minden vágyam. De te úgy ahogy szoktál, rám már nem pillantasz, és a vágyaim a szívemmel együtt a földre hullanak.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló