Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1


Reménytelen Szerelem! Mily keserves szó! Ami egyik félnek sem jó! Nem jó annak aki érzi, és nem jó annak sem aki iránt érzik! Mind két félnek kellemetlen! S nem lehet tenni mit ellene! Csak reménykedni lehet! Reménykedni, hogy egyszer mégis viszonzásra lel! De mennyi idő? Meddig kell várni? Ki tudja! Mindenkinél más és más! Van akinél mégis révbe ér! S sajnos a legtöbb esetben mindhiába! S ez a legrosszabb! Ennél már csak egy dolog a rosszabb! Látni Szerelmedet más karjába! Ebben az esetben mindegy, hogy melyik félhez tartozunk! A szívünknek ugyan úgy fáj! S elviselhetetlen ez a fájdalom! Görcsbe rándul mindened! Rosszul érzed magad! A sírás kerülget! De tartanod kell magad! Előtte mindenképp! Bár nem szégyen a sírás, de roppant kellemetlen is tud lenni! Lehet, hogy megérti! De az is lehet, hogy porig aláz! Ezt nem jó kipróbálni! Ha lehet ezt kerülni kell! Mindenkinek! Tudom, nem egyszerű! Senki nem mondta, hogy az! A fájdalom és a szerelem kölcsönösen ölik egymást! Hiába teszünk meg mindent? Bármit kér? Szinte papucsok vagyunk? S Ő csak röhög rajtunk! Megalázó! Az ember lelki világát eltipró viselkedés! Önbizalom vesztés! A végén már eljutunk odáig, hogy köszönni sem merünk! Hogy szinte levegőt sem veszünk, mikor jelen van! A jelenléte csak még jobban elkeserít! Vágyunk rá, hogy lássuk, de ugyanakkor félünk is! Félünk az újabb megalázástól! De a szívünk örül mikor meglátjuk! Egyre hevesebben ver! Pedig tudjuk, hogy mind hiába! Csak saját magunkat akarjuk ezzel becsapni! De akkor mégis mit lehet tenni? Mit tegyünk, hogy ez ne így legyen? Mert ugyebár a szívnek parancsolni nem lehet! Gyűlölni akarjuk! Elfelejteni minden rosszat! Végig akarjuk alázni, ahogy Ő tette ezt velünk! De nem megy! Nem, mert Szereted! S, hogy miért? Ezt nem lehet megfogalmazni! Mert ha valamit meg tudunk fogalmazni, akkor az biztos, hogy nem úgy van! Ha tényleg szereted, akkor nincs az, hogy ezért, meg azért! Nem lehet szavakba önteni! AZ érzelmeket nem lehet szavakkal kifejezni! Azt érezni kell! Nem kell találkoznotok, hogy tud Szereted! A szerelmet akkor is érzed mikor nincs melletted! Mikor nincs veled! Mikor megaláz! S Te elviseled! Elviseled, mert Szereted! Pedig nem érdemli meg! S ezt Te is tudod! De el viseled, mert úgy érzed ez az igazi Szerelem! Amit senki másnak nem adhatsz! Pedig ez nem így van! Járj nyitott szemmel a világban! De ne csak láss! érez! érezd azt, ha valaki ugyan azt érzi amit Te! De Te nem Őt szereted! Akkor, hogy is van ez? S most lépsz bele a 22 csapdájába! Te ugyan azt csinálod vele, mint amit veled tettek, tesznek! De miért? Mert nem szereted? S mielőtt lealázod jusson eszedbe, hogy neked mind ez hogy esett! Mennyire fájt! Hogy mennyit szenvedtél a Reménytelen Szerelem miatt! Tehát nyiss a világra! S ne tedd azt, amit veled tettek! Ne más ember szenvedjen miattad! Inkább ülj le vele és beszéljétek meg! Mást nem nagyon tehetsz! Vagy megérti vagy nem! De a lelkiismereted tiszta! Te szóltál neki! Szóltál neki, hogy ez amit Ő érez irántad nem más, mint Egy Reménytelen Szerelem!
A helyzet az, hogy arra még te is képtelen vagy, hogy mindenkivel azonosulj. Nem vagy képes mindenki dilijeit, hóbortjait, téveszméit elviselni és még magadévá is tenni. Nem megy! Egyszerűen vannak határok, amiket még te sem lépsz át. Nem, mert nem mered, hanem, mert nem is akarod. Lehetsz akármilyen tűzrőlpattant, vehemens és infantilis, a saját magad által kreált elvárásokat sosem fogod megszegni. Felesleges olyanokra pazarolni az idődet, akik nem akarják elfogadni azt, ami vagy. Akik nem értik, hogy a NEM, az NEM! Ne is erőltesd! Eddig is jól érezted magad, hát ezután is jól fogod. Nevess azokkal, akiknek a bolondságai kompatibilisek a Te bolondságaiddal! Egészen addig, amíg akár egyetlen személy is képes belőled előhozni az ?állatot?, de ezzel nem szűnsz meg önmagad lenni, na addig drágám pont jó helyen vagy!
Ki lesz majd, ki fogja reszkető kezemet,
Ki simítja majd meg ,őszülő fejemet,
Ki fog értem majd, imát mondani,
S ki fog majd síromra,virágot hordani!?

Van-e még valaki,kit érdekel a sorsom,
Van-e kit érdekel,vállamon mit hordok,
Van-e ki megkérdi,segítsek cipelni,
Segítsek válladról,e terhet levenni?

Nincs senki,.kit jó szándék vezérel.
Együtt kell élni ezzel a teherrel
Ne várj segítséget,nem is adnák ingyen,
Én vagyok a múlt,s leszek a minden!


Aggódás,
Mindegy mi volt, mi van,
Te csak higgy magadban.
Ha jót cselekszel,
Idővel bölcs leszel.
Tudni fogod ki áll melléd,
Aki a bajban is megvéd.
Két kézzel fogja a kezed,
Simogatja a szíved, lelked.
Boldogság, Élet,
Nyitott szemmel járj.. szól a mondás
mégis ha látsz minden oly más
Láss anélkül hogy néznél mást
hunyd le szemed, lelked tárd
Én látok egy ablakot, zárt
kilincs, zár hiányzik csupán
kézzel nyitni nem lehet már
egy ablak a semmiben száll
melynek tuloldalán mindenség vár
Félsz, kételkedsz, vársz
mire, te sem tudod csak állsz
lelkedet nyitva tartva, védtelenül, készakarva tévedsz!
Tévelyegsz mert csak keresel céltalan a semmiben
egy ablakra találva, azt megcsodálva. mit rejt?
kérdesre választ nem lelsz
egy ablak, sejted?
keresd, ne add fel, ne vessz el
merj ablakot nyitni,
de bármit lelkedbe ne engedj!
Élet,
1889. január 3-án Torinóban Friedrich Nietzsche kilép a Via Carlo Alberto hatos számú házának kapuján, talán hogy sétáljon egyet, talán a postára, a leveleiért. Nem messze, vagy akkor már nagyon is messze tőle, egy konfliskocsis csökönyös lovával bajlódik. Hiába noszogatja, a ló nem mozdul, mire a kocsis - Giuseppe? Carlo? Ettore? - elveszíti a türelmét, és ostorával verni kezdi az állatot. Nietzsche a csődülethez ér, s a dühtől nyilván már tajtékzó kocsis kegyetlen színjátéka ezzel be is fejeződik. Az óriás termetű, dús bajuszú úr ugyanis váratlanul a kocsishoz ugrik, és zokogva a ló nyakába borul. Házigazdája viszi haza, két napig mozdulatlanul és némán fekszik egy heverőn, még kimondja a kötelező utolsó szavakat ("Mutter, ich bin dumm"), aztán szelíd háborodottként anyja s nővére felügyelete alatt még tíz évig él. Hogy a lóval mi lett, nem tudjuk.
Élet,
"És eljött a nap...
A saját lábamon mentem fel oda ahol történt...
Beléptem a liftbe és úgy éreztem most valami új felé közeledek..
Minden egyes számmal mi megjelent a kijelzőn egyre jobban éreztem,közeledek..
Megérkeztünk..elindultunk a folyóson és a "kettes számú műtőbe léptünk"..
Kémlelő arcok hada vett körül,mind úgy vizsgált hogy szinte a vesémig beláttak..
Felkészítettek a műtétre, először az egyik kezem szúrták majd a másikat, s végül ki is kötötték, mindkettőt..
S egyszer csak képszakadás..a mellkasom műtötték ugyan, de műthették volna a szívemet is..nem volt messze tőle csupán néhány csont választotta el őket tőle..álmomban azt kívántam bár megtudnák gyógyítani azt is amit nem lehet..
Azt ami sokszor marcangol belülről..azt amit úgy hívnak szívfájdalom..ez rosszabb minden tünetnél, rosszabb minden kínnál, mit egy ifjú lány átélhet, de ezzel sajnos nem tettek semmit.. pedig reméltem hogy kivesznek egy darabot, ami elronthat mindent..
Így miután felébredtem, kiderült hogy a harc folytatódik tovább..itt legbelül..amit kevesen ismernek igazán.."
Bajos szerelem, Fájdalom,
Egy pillanatra Uram, Isten,
egy pillanatra engedj pihennem!
Minek e hajszás, szívszorító,
véres játékban benne lennem?
Elfáradtam e nagy fogócskán,
Uram, úgy unok felnőtt lenni,
engedj egy kicsit visszamenni
húsz év előttre, kisgyereknek,
sírni, amin a többi sírhat,
s nevetni, amin ők nevetnek.
Uram, lásd, sohse voltam boldog,
nézz le egyszer ezer sebemre,
amit szívem helyében hordok.
Simogass engem sima kézzel,
s mert hangom halk, s az űrbe vész el,
Te szólj helyettem a fogóknak:
ó, kínom, könnyem, kétkedésem,
hajszás harc és ezernyi verseny,
gyötrött dalom, sok véres versem,
féltés, gond, ájult szerelem,
ne játsszatok többé velem,
nem ér a nevem.
Kiállok a sorból.
A családom volt az egyetlen, az igazi kincsem,
De egy pillanat alatt széthullott és már bárhogy is fáj, nem tehetek ellene semmit.
Az igazán nehéz helyzetben semmire sincs annyira szükségünk, mint egy szerető családra.
Örüljön akinek ez még megadatott, becsülje meg mindennél jobban mert lesz idő mikor már késő lesz.
A legrosszabb dolgok is bekövetkeznek olykor, mikor a gyermek épp bontakoztatná ki repülő tudását, viszont egy röpke pillanat alatt a földre hull és ökölbe szorított kézzel sír.
Annál kegyetlenebb dolog nincsen mikor szeretettel és tisztelettel (Pl anyák napján) egy bonbonnal vagy egy virággal nem áll már módodban felköszönteni a szerettedet. Mivel nem marad más csak egy sírhalom, ahova teheted a virágod. Illetve a remény, hogy odafent nincs többé fájdalom és gonoszság.
Így belegondolva nekik sem lehet könnyű, hogy odafentről lefelé tekingetnek és látják gyermeküket megingani az élet göröngyös útján.
És nem tehetnek semmit, hiába látják, hogy merre van a helyes ösvény.
Szokták mondani: ha még él az egyik szülőd, csak félárva vagy. Ha a másik szülőd is meghal, akkor leszel igazán árva.
Megtaláltad minden módját annak, hogy magadhoz láncolj, de ezzel csak annyit értél el, hogy meggyűlöltelek.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló