Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
...
of
20
Hiszen ha körülnézel, a növények se mind ugyanarra jók. A gólyahírek szépek, ők erre jók. A maga módján a barka is. A bodzabokor viszont egyáltalán nem szép, de nagyon finom szörpöt lehet csinálni belőle. A csalánnak pedig gyógyhatása van. Egyikről sem mondhatod azt, hogy hiábavaló lenne.
Vegyük például az első egysejtűt! Egyáltalán nem voltak szülei. Egyszerűen csak lett a semmiből. Összeépítette magát mindenféle vegyi anyagokból, aztán elkezdett élni. Elkezdett mozogni, táplálkozni, szaporodni, meghalni, és azóta sem értem, hogy miért volt erre szüksége. Sokkal egyszerűbb lett volna vegyi anyagoknak maradnia. Miért volt szüksége például arra, hogy meghaljon?
Elnéztem itthon a cserebogarakat még tavasszal. Tulajdonképpen az egész életük arról szól, hogy a föld alatt élnek, és esznek. ? Kertásáskor mindig egy csomót kiszedünk belőlük. ? Utána, ha már eleget ettek, bebábozódnak, kikelnek, és cserebogár lesz belőlük. Erre készültek egész eddigi életükben, viszont már csak egy pár napjuk van hátra, hogy párosodjanak, meg hogy repkedjenek egy kicsit sötétedéskor, és annyi. Közben pedig vadásznak rájuk a madarak, meg például az autók is sokat elütnek belőlük. Hallani mindig a koppanásukat a kocsi elején, amikor felkenődnek. Én pedig azon gondolkoztam, hogy ha egy cserebogár kikel a bábból, és rögtön az első repülésével nekimegy egy autónak, volt-e bármi értelme annak, hogy élt, hiszen mivel nem tudott szaporodni, nem érte el vele azt, amit kellett volna.
Van valamitek, ami igazán különleges. Túl a stresszen, a dühön, a meg nem értettségen, a fájdalmon, a múlt árnyain, a jövő félelmein, túl a szorongáson és a rettegésen, mindenen túl, ami miatt szorítást érzel a gyomrodban ott van a Ti világotok. Az a világ, ahol haza várnak, ahol az ölelés ezredjére sem ugyanolyan, és mindig jól esik. Ahol a csók nem rutinos, hanem édesen megnyugtató, és amiben nem csak a szenvedély van benne, hanem a csak feléd irányuló szeretet. Ahol a szeretkezés nem felszínes, időszerű kielégülés, hanem maga a törődő, kölcsönös kényeztetés. Ahol nincsenek álarcok, és nincs képmutatás, ahol nincs közöny. Jól vigyázz erre a világra, és ne vidd bele a világ szennyét, és bánatát. Őrizd ezt a világot, mint legféltettebb kincsedet, építgesd benne a házat, mely a közös otthonotok, és ne feledd, minden nap kell hozzátenned egy téglát, hogy épülhessen, és minden nap kell törődnöd vele, szépítgetned kell. Sose vedd természetesnek, hogy van. Az ember túl keveset kap különleges dolgokból.
Találomra leszálltam valahol a villamosról, és megint csak találomra felültem egy másik vonalon közlekedő kocsira; a végtelen ostravai kültelkek, ahol csodálatos összevisszaságban egymást éri gyár és természet, mező és szemétdomb, erdőcske és meddőhányó, bérház és falusi porta, különös módon vonzottak és izgattak; újra leszálltam a villamosról, és gyalogszerrel hosszú sétára indultam: szinte szenvedélyesen figyeltem ezt a furcsa tájat, és igyekeztem megérteni lelkét; igyekeztem szavakkal is meghatározni azt, ami egységbe és rendbe fogja ezt az annyira különböző elemekből összetett vidéket; elmentem egy borostyánnal benőtt, idillikus falusi házacska mellett, és az a gondolatom támadt, hogy éppen ezért tartozik ide, mert egyáltalán nem illik a málladozó bérházakhoz amelyek a közelében állnak, sem a hátteret alkotó aknatornyok, kémények és kohók körvonalaihoz; elmentem alacsony szükségbarakkok mellett, amelyek valamiféle telepet képeztek e telepen belül, s egy kicsit távolabb megláttam egy villát, amely piszkos és szürke volt ugyan, de kert és vasrács vette körül; a kert sarkában nagy szomorúfűz nőtt, amely mintha tévedésből került volna erre a vidékre - és mégis, így gondoltam, talán éppen ezért tartozik ide. Izgattak az ellentmondásnak ezek az apró jelei, nemcsak azért, mert bennük láttam a táj közös együtthatóját, hanem elsősorban azért, mert saját sorsom képét fedeztem fel bennük, saját száműzöttségem képét ebben a városban; no és persze: mihelyt beleillesztettem saját sorsomat az egész város objektív keretébe, bizonyos fokig megbékéltem; megértettem, hogy nem tartozom ide, mint ahogy nem tartozott ide a szomorúfűz és a borostyánnal benőtt házacska, mint ahogy nem tartoznak ide a semmibe, az ürességbe vezető rövid utcák, amelyeknek házai mintha mind máshonnan jöttek volna ide, nem tartozom ide, mint ahogy nem tartoztak ehhez a hajdan derűsen falusi tájhoz az alacsony szükségbarakkokból álló csúf városrészek sem, és tudomásul vettem, hogy éppen azért, mert semmiképpen sem tartozom ide, itt kell lennem az ellentmondásoknak ebben a rémes városában, amelynek könyörtelen ölelésében minden összeforrt, ami idegen egymás számára.
Mindig fair vagy.
Teljes erővel küzdesz az utolsó pillanatig.
Megőrzöd hidegvéredet és nyugalmadat, nem ragadtatod el magad szenvedélyeidtől.
Betartod a tréning- és sportszabályokat.
A bíró ítélkezéseit minden körülmények között megnyugvással veszed.
Inkább veszítesz, mint olyat tégy, amiben nem vagy biztos, hogy becsületes.
A győztesnek gratulálsz, képességeit elismered, igyekszel a jobbtól tanulni, ha legyőzettél. Harag, bosszú és keserűség nem marad szívedben, mert legyőződ a közös eszmének sikerrel áldozott.
Ha győzöl, szerény vagy és elismered a legyőzött képességeit is.
Mindenkor a test és lélek tökéletes harmóniája az ideálod, testben és lélekben egyaránt szép és erős akarsz lenni, s ehhez az ideálhoz örökké hű maradsz.
Ha nehézségekkel is kell megküzdened, akár nélkülözések árán is sportolsz, az életmód nagy luxusát kerülöd, hogy megismerd akaratodnak tested feletti uralmát.

A Hajdúbagosi pusztán lehajtott bánatos fejjel ballagok.
A felhők mögül lopva néznek engem a ragyogó csillagok.

Érzem súlyát fejemen a csepergő esőnek.
Csak buta játéka vagyok az elmúló időnek.

Az öröm helyett mindig a keserű bánat sétál elém.
Csak megyek lehajtott fejjel már azt sem tudom merre tartok én.

A lelkem a bánatban teljesem elmerül.
Eljött az este megint itt vagyok egyedül.
Az üres szobámban az asztalon a toll és a papírlapok várnak.
Lassan írogatok nem vagyok egyedül mellettem ül a keserű bánat.
Már rég nem vagy itt, közelbe sem jársz tán, de tisztán emlékszem az arcodra.Szívem adtam kezedbe, s te elvitted a
boldogsággal együtt. Messze innen, hol a madár se jár, ahol senki sincs, ahol nem én vagyok.Itt hagytál szótlanul,
egy csalfa mosollyal az arcodon, és én csak álltam és néztem ahogy elhajtassz.Nem tudom merre jársz, mit csinálsz,
de remélem eszedbe jutok még, hogy néha gondolsz rám, hogy olykor hiányzom. Nekem nem hiányzol... nem vágyom arra,
hogy itt legyél, hogy újra hazudj... bárcsak igaz lenne. Mikor a szemedbe néztem szenvedéjt láttam, a mosolyodba
ott volt a kisgyerek, de nem hibáztatlak, hisz te is csak ember vagy, aki érez,visszautasít,hazudik, megbánt
és olykor csalodik. Sokszor mosta arcomat a könnyem, rengetegszer zárkóztam be órákra a szobámba, s gondoltam arra,
hogy még mindig itt vagy, hogy ölelsz,hogy fogod a kezem...hát csak annyit akartam mondani, hogy azt hiszem mégis
hiányzol...minden, még a hazugságok is, de leginkább az aki veled voltam.Önmagam...BOLDOG.

Eltűnt minden,minden mit szerettem,
Vége van mindennek,amin régen még nevettem.
Régen más volt,nevetgéltünk,beszélgettünk,
De már vagy egy hónapja egy csókot sem ejtettünk..
Mióta velük vagy más lettél,
És nem az aki megtetszettél.
Belevisznek téged minden szar dologba,
Érted mondok imát éjszakánként zokogva!
Nem tudom, miért lett mindez így egyszerre,
De nem lehetsz büszke minden egyes tettedre....
Akkor vagy a legerősebb, ha már tudsz dönteni. Ismered a döntéseid következményeit úgy általában. Lehet, hogy mindig rosszul döntesz? Ezt érzed? Nem az a lényeg, hogy mi van utána, hanem az, hogy volt elég bátorságod egyáltalán dönteni. Ez az igazi erő. Aki erős megy, aki gyenge marad. Akkor is, ha Ő, aki azt hiszi ő az erősebb, aki próbál uralkodni rajtad, aki elvár, aki kér, de sosem ad, aki irányít... nem Ő az erős, hanem Te. Választhatsz a jó és a rossz, az áldás és a nyűg, a gyomorgörcs és a nyugalom között. Ha csak erre gondolsz, és magadban listát készítesz, csak ezekkel az érzésekkel, gondolatokkal kapcsolatban, rájössz, nem lehetsz áldozat. Egy életed van, s Te nem áldozatnak születtél. Hanem az Életre. Ezt tartsd észben...

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló