Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Mégiscsak különös belegondolni, különös tudni, hogy van kezünk, vannak lábaink, tudunk mozogni, beszélni, érzékelni, gondolkozni, hogy lélegzünk, hogy ver a szívünk, meg egyáltalán, hogy életben vagyunk, és hogy ilyen formában vagyunk életben. Pedig mindnyájan természetesnek vesszük, hogy így van, meg hogy kizárólag önmagától van így.
Soha nem voltam gazdag , sosem éltem fényűző életet . De úgy érzem megérdemlem a koronát ! Lehet sokszor vettem a fejemre a csörgő sipkát , hogy leplezzem az érzéseim . Ne lássák ha fáj , vagy csak könnyebb volt tenni a hülyét pedig szívesen kimondtam volna amit érzek ! De ha kimutattam volna minden érzésemet . Rám fogták volna gyenge vagyok . A mosolyok mögött gyakran zokogtam de nem hagytam hogy lássa bárki is ! Ma már büszke vagyok , ha fáj és beledöglök is nem mutatom viselem mint a királynő a nehéz koronát . Egy nőnek igazi kincse a tartása !
Mona
Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok?először lassabban? aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...
Szabadság, Megbocsátás,
Hiányzol. Ezt nem tudom másképp elmondani. Első reggeli pillantásom víziója Te vagy, még nem látok tisztán, homályos a kép, de ahogy élesedik, felriad bennem a bizonyosság, hogy csak a függönyön játszó napsugarak csalták elő alakod. Nem Te voltál... Aztán nehéz levegőt venni. De jó volna, ha itt lennél! Ez egy háború, ami egész életre szól. Az érzékek, és az ösztönök háborúja. Kérdés, melyikünk bírja tovább. Az erőm véges, de talán kibírom, küzdök tovább a reggelekkel, a napsugarakkal, az esővel, a széllel, a csillagokkal, a lépteimmel és hirtelen mérhetetlen nyugalom száll rám. A reggelek téged is megtalálnak...ugyanaz a Nap süti a Te arcodat is... ugyanazok az esőfelhők áztatnak... ugyanazt a levegőt szívjuk be nap, mint nap... ugyanaz a szél borzolja a Te hajadat...csillagaim neked is ugyanúgy ragyognak... lépteim ugyanazt a földet tapossák, amin te haladsz. Így már nem is olyan nehéz. Nem is vagy oly távol.Már nem is hiányzol.
Én nem akarom, hogy engem kövess, járd a saját utad, keresd a saját célod, leld meg te is a lelki békéd. Én nem adhatom neked, azt magadnak kell megtalálnod. Higgy a megérzéseidnek, annak a pezsgő késztetésnek, ami elindít.
Elmondhatom én mit érzek, de azt ne tedd magadévá, mert az lehet az én életem igazsága, az én utam, nem pedig a te életednek egyetlen megoldása. Az én életemmel csak én tudok azonosulni, az igazság az én életemben is az enyém. Mint az égi pályán keringő bolygók, csillagok ezredéves útja, oly egyértelmű, oly egyenes és megismételhetetlen, ilyen számomra is az én életem. Mindenkinek útja van, hogy mi az, csak te tudhatod, s a magad által kijelölt cél elérhető, de csak abból tudsz táplálkozni aki vagy, nem pedig abból aki én vagyok.
Hisztis vagyok. Igen. Túl érzékeny?(...) Igen. Mikor valami rossz történik velem, ugy erzem elborul az agyam, minden olyan kilátástalan. Mikor guggolok, es a sirastol meg remeg a kezem, mikor a földhöz b*szom a cuccom, ami épp a kezembe kerül, mikor mindenkit gyülölllök, akkor elemerülök az önsajnálatban. Tudom, es ilyenkor összeszedem magam, és ha ugy van helyre hozom, amit kell, ha pedig semmit sem tehetek, felallok ki tisztul a köd, es megyek tovabb elore. Meg, ha 10 perce ez lehetetlennek is tunt. De megteszem.


Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

Te azt mondod: Nem Szeretlek!
Én azt:, Hogy az Életem adnám Érted!
Te azt mondod: Csak fellángolás!
Én azt mondom: Reménytelen Szerelem!

Te azt mondod: Nem szeretsz!
S megvetsz!
Én azt mondod: Inkább nem kell,
Az Élet Nélküled!

Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

Azt mondod: Felejtselek el!
De tényleg ezt akarod?
De mire leírom,
A választ már úgyis tudom!

Azt mondod: Nem!
Maradj velem!
S kérdem én!
Akkor ez most Szerelem?

Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

Azt mondod, nem szeretsz!
De hiányzok neked!
S én meg nem értem,
Akkor miért nem vagy velem?

Azt mondod, nem szeretsz!
Nem olyan mélyen, mint kellene!
De el nem engedsz!
Gyötröd sebzett szívemet!

Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

Kérsz maradjak veled!
Kellek neked!
De én tudom,
Hogy más is van az életedben!

Kérdem én:
Mond mit tegyek?
Hogy el hidd v égre?
Mennyire Szeretlek!!!!

Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

Mást mond az eszem,
S mást a szívem!
Az eszem mondja: Feledjelek!
A szívem meg, hogy: Szeresselek!

Nem tudom mit tegyek!
De nem jó ez így nekem!
Fáj ez az egész!
Fáj, hogy nem szeretsz!

Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

Nem bízol bennem,
S hazudtál nekem!
Átejtettél!
Megsebezted szívemet!

Mindenhonnan vérzek!
Fájnak az emlékek!
Fáj, hogy nem szeretsz!
Hogy eldobtad Szerelmemet!

Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

Nem kell a szerelmem!
S nem kellek én sem!
De azt mondod maradjak veled!
Akkor, hogy is van ez?

Már nem tudom!
Mi az mit érzek!
Fellángolás vagy Szerelem?
Nem tudom mit tegyek!

Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

Abbahagyjam? - kérdem?
NE! - a válasz rövid, de értem?
És tovább kényeztetem érzékeidet...
Nyelvem, kezem? mindenem azért mozdul,
Hogy Neked örömet szerezzen?
S' a pillanatban - mikor finom mozdulattal megfogod fejem,
Már érzem ajkaim közt tested mézédes nedveit...
Ahogy a számban lüktetve áradsz szét...
Ölelő ajkaim mögött - nyelvem finom simításával
Nyújtom még... fokozom a kéjt...
Szinte felfallak,... csókollak, nyalogatlak még...
Mindaddig... míg tested elcsitul...
S' aztán az élvezetre könnyű álom vetül...
A női test, egyszerre lágy harmat és hullázó óceán. Érzékeny virág, és harmóniákat magába rejtő hangszer. A női lélek olyan, mint a csillagos égbolt, millió csillag ragyogja be, de ha felhők takarják nem láthatod őket. A nőt kevés férfi ismerheti igazán, de akinek megadatik, csak az lehet igazán boldog.
Mikor megnyílik a nő egy férfinek, a férfi olyat tapasztal, mint még soha. Minden nőnek saját csillagos égboltja rejlik lelkében, saját csillagképekkel, melyet nem megfejteni, hanem elfogadni lehet. Leheveredni a nő lábai elé, hagyni, hogy feltárja lelke harmóniáit, és élvezni e végtelen dallamos ajándékot. A teste ekkor virágzik ki az elfogadástól, és lágy szellőben ringatózva táncol. Teste igazán csak lelkével együtt ajándék, kincs, melyet nehéz megkapni, de könnyű elveszíteni. Küzdeni nem lehet érte, csak megérdemelni. Ezért vigyázzon rá minden férfi, kit egyszer elöntött egy ilyen óceán, mely átjárja minden részét, behatol legrejtettebb zugaiba, de kimosni onnan semmi nem tudja.
Erotikus,
Szerettelek, mostmár utállak,
de legbelül tudom még mindig érzek valamit irántad.
Csalódás,

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló