Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
...
of
28
Erőtlennek és fáradtnak érzem magam . Bár a tavaszi nap életre csalogat , de belül mégis valami haldoklik bennem . Nem tudom úgy élvezni a virágok illatát mint rég . Nem tudom mi az oka de azt érzem mintha megfagyott volna bennem valami . Valami amit már régen éreztem . Hiányzik valami , valami amit sosem kaptam meg . Egy őszinte szó vagy egy őszinte érzés ! A lelkem mélyén vágyom az új tavaszt, de testemben csak a fagyos telet érzem !
Mona
Meg lehet állítani az időt ? Nemrég még boldog gyermekként éltem az életem , és mintha csak egy szempillantás lett volna egy negyvenes nő ébred föl reggel . Olyan mintha csak álmodtam volna az életet . Egy éjszaka alatt eltelt megannyi idő . Voltak benne csodás álmok , mikor mosolyogva alszol , de sok sötét és viharos álom is mikor várod , hogy egy anyai kéz végsimit a hajadon és nyugtató szavakat súg füledbe . Május első vasárnapja régen csodás ünnep volt mert volt egy tündér kihez odafuthattál ki ha fájt az élet megvigasztalt . De ma már egy olyan nap az évben mikor rájössz a tündér elment s csak föntről figyel . A mesének vége s te végleg felnőttél . Ez nem álom sajnos nincs ki megvigasztaljon . Szeretnél újra felébredni , hogy ez csak álom volt és ő még mindig ott ül az ágyon ! ANYA csak ennyire vágyom !
Mona
Van valamitek, ami igazán különleges. Túl a stresszen, a dühön, a meg nem értettségen, a fájdalmon, a múlt árnyain, a jövő félelmein, túl a szorongáson és a rettegésen, mindenen túl, ami miatt szorítást érzel a gyomrodban ott van a Ti világotok. Az a világ, ahol haza várnak, ahol az ölelés ezredjére sem ugyanolyan, és mindig jól esik. Ahol a csók nem rutinos, hanem édesen megnyugtató, és amiben nem csak a szenvedély van benne, hanem a csak feléd irányuló szeretet. Ahol a szeretkezés nem felszínes, időszerű kielégülés, hanem maga a törődő, kölcsönös kényeztetés. Ahol nincsenek álarcok, és nincs képmutatás, ahol nincs közöny. Jól vigyázz erre a világra, és ne vidd bele a világ szennyét, és bánatát. Őrizd ezt a világot, mint legféltettebb kincsedet, építgesd benne a házat, mely a közös otthonotok, és ne feledd, minden nap kell hozzátenned egy téglát, hogy épülhessen, és minden nap kell törődnöd vele, szépítgetned kell. Sose vedd természetesnek, hogy van. Az ember túl keveset kap különleges dolgokból.
Ha megtagadod azt, aki vagy, azt, amit érzel, amit gondolsz, hirtelen minden túl szűk lesz. A ruhák nem jönnek fel rád, már nem olyan kényelmesek, mint régen. Az ételek íztelenek, és unalmasak, a világ egyre kisebb lesz számodra. Szóval csak engedd el a megfelelési kényszert, nem érdemes a keskeny kis utcát választani, amikor a Tiéd lehet az egész országút. Akinek pedig nem vagy jó így, mit keres még az életedben? Megmondanád?
Találomra leszálltam valahol a villamosról, és megint csak találomra felültem egy másik vonalon közlekedő kocsira; a végtelen ostravai kültelkek, ahol csodálatos összevisszaságban egymást éri gyár és természet, mező és szemétdomb, erdőcske és meddőhányó, bérház és falusi porta, különös módon vonzottak és izgattak; újra leszálltam a villamosról, és gyalogszerrel hosszú sétára indultam: szinte szenvedélyesen figyeltem ezt a furcsa tájat, és igyekeztem megérteni lelkét; igyekeztem szavakkal is meghatározni azt, ami egységbe és rendbe fogja ezt az annyira különböző elemekből összetett vidéket; elmentem egy borostyánnal benőtt, idillikus falusi házacska mellett, és az a gondolatom támadt, hogy éppen ezért tartozik ide, mert egyáltalán nem illik a málladozó bérházakhoz amelyek a közelében állnak, sem a hátteret alkotó aknatornyok, kémények és kohók körvonalaihoz; elmentem alacsony szükségbarakkok mellett, amelyek valamiféle telepet képeztek e telepen belül, s egy kicsit távolabb megláttam egy villát, amely piszkos és szürke volt ugyan, de kert és vasrács vette körül; a kert sarkában nagy szomorúfűz nőtt, amely mintha tévedésből került volna erre a vidékre - és mégis, így gondoltam, talán éppen ezért tartozik ide. Izgattak az ellentmondásnak ezek az apró jelei, nemcsak azért, mert bennük láttam a táj közös együtthatóját, hanem elsősorban azért, mert saját sorsom képét fedeztem fel bennük, saját száműzöttségem képét ebben a városban; no és persze: mihelyt beleillesztettem saját sorsomat az egész város objektív keretébe, bizonyos fokig megbékéltem; megértettem, hogy nem tartozom ide, mint ahogy nem tartozott ide a szomorúfűz és a borostyánnal benőtt házacska, mint ahogy nem tartoznak ide a semmibe, az ürességbe vezető rövid utcák, amelyeknek házai mintha mind máshonnan jöttek volna ide, nem tartozom ide, mint ahogy nem tartoztak ehhez a hajdan derűsen falusi tájhoz az alacsony szükségbarakkokból álló csúf városrészek sem, és tudomásul vettem, hogy éppen azért, mert semmiképpen sem tartozom ide, itt kell lennem az ellentmondásoknak ebben a rémes városában, amelynek könyörtelen ölelésében minden összeforrt, ami idegen egymás számára.
Vagyok aki lettem . Nem mondom szép az életem , megjártam e földön a poklot és a mennyet ! A jót elvesztettem a rosszat megszerettem ! Szerettem és szerettek de soha nem egy időben ! Így mivel elmúltam 40 rájöttem a szerelem az nekem túl idegen ! Barátra vágyom nem egyébre ki ha kell átölel s ha kell megnevel ! De nem vágyom sok fellengző szóra ! Nő vagyok én nem gyerek .
Mona
Az a szeretet, ami fájdalommal jár soha nem válhat őszinte szerelemmé . Bármennyire szeretnénk , de a fájdalom csak elmélyül. Vedd észre az első jeleket és inkább az elején engedd el. Mert a végén túl mély sebeket hagy !
Azt hittem kibírom.
Kibírom, hogy nem beszélünk, nem keressük egymást. Ez sajnos nem így van és ezt magamnak is be kellett vallani. A legjobb barátom, az volt, most is az és az is marad. Fogalmam sincs, hogyan jutottunk el idáig, hiszen mindent megbeszéltünk. Elmondtuk egymásnak a problémáinkat, de talán a végén elmaradt. De minek a végén? Egy barátságnak? Nem. Egy barátság örök. Ha beszéltek-ha nem. Örök az emlék az együtt töltött idő. A közös képek. Ez mind örök. Még sincs itt. Nincs itt, hogy elmeséljem egy napomat. Nincs itt, hogy ő elmesélje egy napját.
Hiányzik, hisz a legjobb barátom!
Mennyi könnycsepp csordulhat végig szomorú arcodon.
Mert Úgy érzed,hogy magadra maradtál egy csendes hajnalon.
Súlyos lelki terheket cipelsz mind a két válladon.
Egyedül érzed magad ezen a pimasz világon.
Képtelen a szád mosolyra görbülni,
két szép szemed elfelejtett már vidáman nevetni.
Nehéz perceket gördít eléd mindig a kegyetlen élet,
hidd el,ezek tesznek erőssé téged.
Minden gondon,minden nehézségen,
amelyen felülkerekedsz,
egyszer az életben előnyödre lesz.
A jövődet nagyon zavarosan látod, Mint a téli ködben a beteg jó apádat.
Majd meglátod,
a sok idő minden bánatot, sebet begyógyít.
Völgyek követnek hegyet.
Sok napokból lesznek sok-sok hetek.
Észrevétlenül a bánatod elmúlik,
boldog lesz örökre a lelked.
A réten sétálok lassan elmerengve.
Az enyhe szellő simogat az alkonyati csendbe
A nap rég eltűnt a kis nyárfás mögött.
A csendes félhomályba, nótájával vigasztal engemet egy tücsök.

A hold mosolyogva járja útját a kis falum felett.
A ragyogó csillagok hullajtanak rám egy könnycseppet,
majd hazáig kísérnek.

Megállok a vadvirágos réten.
Pontosan ott ahol megcsókoltál nem is olyan régen.
Rád gondolok,
közben a csillagokat nézem.
Előveszem zsebkendőmet,
s letörlöm arcomról a könnyem.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló