Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Mennyi könnycsepp csordulhat végig szomorú arcodon.
Mert Úgy érzed,hogy magadra maradtál egy csendes hajnalon.
Súlyos lelki terheket cipelsz mind a két válladon.
Egyedül érzed magad ezen a pimasz világon.
Képtelen a szád mosolyra görbülni,
két szép szemed elfelejtett már vidáman nevetni.
Nehéz perceket gördít eléd mindig a kegyetlen élet,
hidd el,ezek tesznek erőssé téged.
Minden gondon,minden nehézségen,
amelyen felülkerekedsz,
egyszer az életben előnyödre lesz.
A jövődet nagyon zavarosan látod, Mint a téli ködben a beteg jó apádat.
Majd meglátod,
a sok idő minden bánatot, sebet begyógyít.
Völgyek követnek hegyet.
Sok napokból lesznek sok-sok hetek.
Észrevétlenül a bánatod elmúlik,
boldog lesz örökre a lelked.
A réten sétálok lassan elmerengve.
Az enyhe szellő simogat az alkonyati csendbe
A nap rég eltűnt a kis nyárfás mögött.
A csendes félhomályba, nótájával vigasztal engemet egy tücsök.

A hold mosolyogva járja útját a kis falum felett.
A ragyogó csillagok hullajtanak rám egy könnycseppet,
majd hazáig kísérnek.

Megállok a vadvirágos réten.
Pontosan ott ahol megcsókoltál nem is olyan régen.
Rád gondolok,
közben a csillagokat nézem.
Előveszem zsebkendőmet,
s letörlöm arcomról a könnyem.
Hajdúbagoson céltalanul némán bolyongok a lassan sárgulni készülő nyárfák alatt.
Az égből nagy cseppekben esik rám az eső,
lábam alatt zizzen a földre lehullott avar.
Az emlékeid jutnak eszembe ami mélyen felkavar.

A bús arcomon érzem a csókod ízét.
Amit állandóan ver a sors,
fák között pedig a csendes eső.
Képzeletben mellettem vagy látom az arcodat, látom a vidám mosolyt az ajkad szögletén.
Megakarlak simogatni,
de arcod hirtelen eltűnik mert esőt fúj szemembe a szél.
Ha megsárgul majd eskünk békében, csendesen,
Tudd, hogy mindig te voltál, s te maradsz mindenem!
...pontosan tudta, hogy soha többé nem lesz köztük semmi, soha többé nem lehet köztük semmi, az élet olykor ad egy esélyt, gondolta, de ha az ember túl gyáva vagy határozatlan, és nem ragadja meg ezt az esélyt, az élet visszaveszi a kártyáit, létezik az a pillanat, amikor az ember megtehet valamit, és övé lehet a boldogság, ez a pillanat eltarthat néhány napig, olykor néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig, de csak egyszer, egyetlenegyszer fordul elő, és ha az ember később vissza szeretne térni ehhez a pillanathoz, az egyszerűen lehetetlen, nincs már helye a lelkesedésnek, a hitnek és a bizalomnak, marad a csendes beletörődés, a kölcsönös, szomorú szánalom, a haszontalan, de biztos tudás, hogy valami megtörténhetett, létrejöhetett volna, de egyszerűen méltatlannak bizonyultunk az adományra.
Élet,
Halk léptek oly csendesek, hogy hozzá képest az esőcseppek az aszfalton úgy zengenek, akár a becsapódott bombák.. de te ne erre figyelj, csak hogy indulj..menj..kezd újra,merj..!
Csak hallgatom fülem fájó dübörgését,
mint lépteid távolodó zaját,
ütemére ver a szívem,
és csendesen szeretlek tovább.
A belső konfliktusok annál borzasztóbbak, minél csendesebbek, s minél becsületesebb szívben támadnak.
Van remény, igen! De hol? Én nem látom,
Így az álmokat jobb, ha magam valóra váltom,
Mint ha állnék, várnék, egy-helyben járnék,
S hagynám, hogy csendesen elnyeljen az árnyék.

Egy borongós délelőttön úgy döntöttem nem megyek be dolgozni, mert tudtam, hogy ez az a nap, amikor túl kell esnem rajta. A kutyánkat Rockyt el kellett altatni: valaha oly erős testében egyre terjedt a kór, és minden erőfeszítésünk hiábavalónak bizonyult, hogy meggyógyítsuk szeretett boxerünket-a betegség úrrá lett rajta. Emlékszem, amikor behívtam a kocsiba...mennyire szeretett autókázni! De ezúttal mintha érezte volna, hogy ez az út más lesz. Órákig jártuk a várost, mindenféle csip-csup ügyet elintéztem, csak hogy ne kelljen a rendelőbe menni, de lassan már nem halogathattam tovább a dolgot. Miközben a csekket töltöttem ki az "altatás" díjáról, a szememet elárasztották a könnyek, és úgy összemaszatoltam a lapot, hogy a csekk szinte olvashatatlan lett. Rocky négy évvel azelőtt került hozzánk, nem sokkal fiam, Robert születése előtt. Mindannyian nagyon szerettük, de kiváltképp a kis Robert. Sajgó szívvel indultam haza. Rocky máris nagyon hiányzott. Robert elém jött és megkérdezte, hol van a kutyánk. Elmagyaráztam neki, hogy Rocky most a mennyországban van. Elmeséltem neki, hogy nagyon beteg volt, és most már boldog, és ahol most van, ott mindig kedvére szaladgálhat és játszhat. Négyéves fiam egy darabig hallgatott, majd tiszta kék szemével rám nézett. Arcán ártatlan mosollyal Az ég felé mutatott és közölte: - Most ott van fent, ugye apa? - Nagy nehezen bólintottam, azzal gyorsan bementem a házba. A feleségem csak egyetlen pillantást vetett az arcomra, és csendesen sírdogálni kezdett. Aztán megkérdezte, hol van Robert, én pedig kimentem, hogy megkeressem. Az udvarban szaladgált, miközben egy jókora botot dobált a levegőbe. Megvárta, amíg leesik, majd újból feldobta, egyre magasabbra és magasabbra. Amikor megkérdeztem, mit csinál, magától értetődő hangon közölte:
-Rockyval játszom, apa...

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló