Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Lesznek nehéz idők. Eljön az idő, amikor nem lesz erőm felemelni téged a porból. De sosem foglak magadra hagyni. Csendben ereszkedem le melléd és várni fogom kezed erős szorítását. Ott fogok maradni melletted addig, míg kezem után nem nyúlsz és fel nem emelkedünk együtt. Mert az én karom ereje kevés lehet, de kettőnké mindenre képes.
Megvannak a szavak, el is mondtam tán, de félek, hogy túl későn haraptam el a nyelvem. Hallgattam volna? Elharaptad helyettem a szavakat. Már annyi időt töltöttem csendben, s most megint elragadt valami...
Félsz, hogy valami rosszat mondtam, nem, nem mondtam, de ha senki nem mondja, akkor senki nem hallja meg a szavakat, hogyan élhetnénk így tovább? A szavaknál, a csendnél hangosabb a szívem, nincs aki lecsillapítsa, de nem szégyellem. Akár üvöltök, akár sírin hallgatok, nem titkolom többé, hogy harcoltam, s talán egyszer győz a fény a sötétség felett, s talán némaságom és szavaim tieiddel egyként küzdenek. S akkor én nyerek.
Lovam lába halkan csendben
Tipeg topog fű se rezzen,
Szépen lassan andalog
Táncol mint az angyalok,

Nesszenések madárdallam
Ág reccsen a friss avarban,
Lovam ugrik elszalad
Elröpít egy perc alatt,

Vágtass vágtass sebesen
Repíts át a kék egen,
Sörényedbe kapaszkodva
Ráugrunk a csillagokra,

Nyereg nélkül szőrén ülök
Úgy pörög, hogy elszédülök,
Felhők között nem is látom
Hová viszel jóbarátom,

Napkorong az úticél
Oda engem ne vigyél,
Megéget az minket nyomban
És az álom lángra lobban,

Menjünk inkább le a Földre
Harmatos friss legelőre,
Fűbe fekszem álmodom
Enyém vagy szép táltosom.
Vad ölelésidben elepedve
Várom, hogy lecsukja pilláit a nap,
Az esti csendben megkeresve
Űzött vadként megtalálod vágyaimat.

Szívem rejtekébe zárva
Minden beteljesülést,
Várni, hogy eljöjjön az óra,
Átélni minden egyes percét.

Játszva kitárni
A szenvedély kapuját,
Megfeszülve várni
Az összes vad csodát,

Mely esténként felforralja
A csendben lüktető vért ereinkben,
Sorsunk összeforrasztva
Egymásnak ad minket a végtelenben.
,
Istenkereső ember lettem,
azzá tettek fekete gondok.
Remete-fák közt, kripta-csendben,
mea culpákat egyre mondok.

Élet,

Szeretni, kedvelni, bírni Téged,
Annyi, mint rajongani érted.
Mely fogva tart,
Mi örökké tart.

Olyan, mint egy fuvallat,
Mely kisugároz, mint az illat.
Meg-megrohannak az emlékképek,
Elő-elővillannak, mint a klipek.

Elmúlt a nyár, fájdalom,
Tél van, hideg van, fázom.
Hajlékomat még nem zártam be,
Ajtómat még nem csaptam be.

Azon bejöhetsz, mint a huzat,
Elrepülne tőle a fájdalom-tudat.
Szemünkben könny csillogna,
A jégvilág felolvadna.

Szerettelek, szeretlek, foglak is szeretni,
Sosem fogok rólad elfeledkezni.
Mert múlt nélkül jelen és jövő sincs,
Az emlék ? ha fáj is ? a legnagyobb kincs.

Csendben ülök hajlékomban,
Gyötrődök fájdalomban.
Megbántottak nagyon mélyen,
De gondolok rád minden éjen.

Tőled egy szó sem hangzott el,
Szólok: már fordulsz is el,
Fejedet is elfordítod,
Kapcsolatot velem nem tartod.

Kezdjük újra-gondoltam.
Ám hiába, csalódtam.
Annyi sem: hűbelebalázs,
Hát elmúlt mélyen a varázs.

Gyászolok. Nem érted fájdalmamat,
Széttépted álmomat!
Szét, szét, szét,
Szét, szét!
Élet, Csalódás,
A vad figyelt. Csendben és rezzenéstelenül. Várta a megfelelő pillanatot mikor törhet elő, mikor engedheti át magát az érzésnek, mely ott dörömbölt benne és vadul tört előre szétfeszítve a burkot, melybe próbálta benntartani.
Természet, Élet,
... de most csend lett, csak a harang simogató szárnyalása lengett a levegőben, s a három embernek kimondhatatlan, leírhatatlan békesség szállt a szívére.
És ebben a döbbent csendben most már nem lehetett tudni, hogy honnan jön a harangszó, mert ott volt mindenütt, mint a szél orgonája az erdők felett, ott volt a kunyhóban és a havas berekben, hómezőkön, kívül és belül, nem kérdezett semmit, nem mondott semmit, csak volt - talán kezdettől fogva, mint a jóság, simogató örök vágya, hogy elmúljon, a mi harag, olvadjon, ami fegyver, s ne szálljon soha harangszó a bosszú ás a fájdalom üszkei felett... ne szálljon sehol a világon.
És nem lehetett mozdulni ebben a csendben, ami elment, és visszajött mint a szeretet emléke, mint a simogatás, ami régen elmúlt, s nem múlik el soha, mint egy táj, amelyben csak távoli mezők vannak, és méhdongás, mint egy ünnep, amelynek nincs kezdete és nincs vége, mint a csillagos éjszaka, amelyben ott van már a hajnal, mint a fészek, amelyből holnap biztosan kirepülnek a fiókák; amiben nincs más, csak Szeretet...
Ha majd megérint az utolsó perc és magad maradsz a csendben, néhány kérdés még nyitott marad: ilyennek képzelted a paradicsomot? Ez lenne az a világ, mely üdvösséget hozhat? És ezek a tettek vezetnek a szebb jövőbe? Catalina vagyok. Enyém a múltam. Én akartam ezt a jelent, és a jövőt is vállalnom kell. Csajok, szilikon, nekem ez lett a poklom! De te még dönthetsz!
Ha valaki békét akar, igazán, akkor csendben marad, egészen addig, amíg az egész világ el nem hallgat. Mert minden egyes kiejtett szó, legyen hazugság, vagy valóság, szidalom, vagy bók - viszályt szít az emberek között.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló