Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Mégiscsak különös belegondolni, különös tudni, hogy van kezünk, vannak lábaink, tudunk mozogni, beszélni, érzékelni, gondolkozni, hogy lélegzünk, hogy ver a szívünk, meg egyáltalán, hogy életben vagyunk, és hogy ilyen formában vagyunk életben. Pedig mindnyájan természetesnek vesszük, hogy így van, meg hogy kizárólag önmagától van így.
Néha annyira nehéz, hogy bele tudnék dögleni. Bárkinek próbálok róla beszélni, a szavaim csak süket fülekre találnak. Talán azért, mert én magam sem értem, csak érzem, hogy beleszakadok. Nem tudom pontosan mi ez, hogy honnan ered a fájdalom vagy mi okozza, egyszerűen csak érzem, hogy valami legbelül bennem végleg megszakadt és ez a valami most teljesen felőröl. Azt mondják, az idő az majd segít, az majd változtat ezen a helyzeten, szebbé teszi a mindennapokat, alakít rajtam. Tisztában vagyok vele, hogy mindannyian a hátunkon cipeljük a sorsunkat, de néha annyira könnyű azt hinni, feltételezni, hogy az élet csak minket kínoz. Az igazság azonban az, hogy senki más nem tud téged hátráltatni, csak te magad. A többi csak ócska kifogás. Okolhatom én akár az atyaúristent is, de mi értelme van? Hiszen senki más nem tartozik érted felelősséggel, csakis te magad iránt. A saját életem egyedüli uralkodója vagyok és minden hiba, minden félresikerült próbálkozás csakis belőlem ered, ezáltal csakis én hozhatom helyre. Senki nem tud felhúzni, bár senki nem is nyújtja a kezét, mert senki nem is érti. Nem is kell, hogy értsék. Nekem kell felfedezni és neki állni, javítani, tenni azok a dolgok ellen, amik apró darabokra cincálják, szétszakítják a lelkem.
Így telik az első napja. Így telnek a többi napjai. Eleinte nem érti. A régebbi újoncok néha magyarázni próbálják, elmondják, mi történik, hogyan történik, mit kell csinálni és mit nem. De általában hiába is magyarázzák. Hogy is lehetne megérteni, hogy amit lát, az nem valami szörnyűség, rémálom, amelyből mindjárt felriad, amelyet elhessegethet az elméjéből, hogyan értessék meg, hogy ez az élet, a való élet, ez lesz mindennap, ez van és semmi más, hiábavalóság azt hinni, hogy van valami más, hiábavaló színlelni is a hitet, és fölösleges dolog leplezni is a valóságot, mellébeszélni, és nem érdemes abban hinni, hogy mégis van valami emögött vagy alatta vagy fölötte. Csak ez van, semmi más nincs. Mindennap verseny, győzelem vagy vereség. Harcolni kell az életért. Nincs más választás. Nincs más lehetőség. Nem lehet eltakarni a szemet, nem lehet ellenállni. Senkitől se lehet segítséget, könyörületet, irgalmat várni. Abban sem lehet reménykedni, hogy majd az idő... Ez van, ez, amit látott, és néha kevésbé lesz borzalmas, mint amit most látott, néha meg sokkal borzalmasabb lesz, mint amit látott. De bármerre néz, ugyanezt fogja látni, semmi mást, és ez az egyetlen valóság, nincs más valóság ezen kívül.
Az ember legjobb barát nélkül is tud élni, de akkor az élete semmi lesz, hisz nincs kivel egy jót beszélni..bulizni!
Élet,
Nem ismersz engem, mégis úgy teszel mintha ismernél... Minden ember egy palack bor. De mind-mind más. S te azt hiszed, hogy a bor nem tehet mást veled csak lerészegít. Pedig nem így van. Amikor felbontasz egy ismeretlen bort... gondolsz róla valamit. A neve árulkodik... beszédes a palack formája, a címke tartalma. Elolvashatod, hogy milyen szőlőből és mikor készült. Megkérdezhetsz másokat arról, hogy milyennek találták... De az első, igazán személyes találkozás akkor történik, amikor kibontod a palackot és pohárba töltöd. Megnézed a színét a napfényben, hagyod hogy illata beöltse a poharat s az orrodba jutva beszélni kezdjen hozzád. Aztán belekóstolsz és hagyod, hogy amit teremtője együvé alkotott, azt az ízlelőbimbóid újra részekre szedjék és egyenként fedezzék fel benne a becsülendőt, a szeretni valót, a csodát. Ettől kezdve már nem vagytok idegenek egymásnak, s rájössz, hogy a borok rengetek örömöt tartogatnak számodra.
Van, mikor egyetlen szótól újra elkezd dobogni a szíved,
és úgy érzed, lehet még minden jó, mint régen.
Fellobban újra a régi szerelem,
s te ismét foghatod két kezem.

Ez viszont csak álom, egy röpke gondolat,
s hogy rád gondolok, az nem csak egy pillanat.
Szeretnélek látni, beszélni veled,
csak reménykedni tudok, a bánat mellett.
Köszörülöm torkom,
fáj nagyon,
szeretnék beszélni halk hangon.
Gondoltam súgom,
de mit sem ér,
ha halk szavam hozzá,
semmit sem ér.
Vannak érzések melyekről beszélni nehéz, melyek a világ számára titkot relytenek.Érzések melyeket csak mindaddig tudhatunk magunkénak amíg bele nem nézünk annak szemébe aki iránt tápláljuk azokat. Bármilyen érzések is ezek, jók vagy rosszak, kedvesek vagy gonoszak. Az ember tekintete/szeme olyan akár egy tükör, s ez a tükör megmutatja mi rejlik legbelül. Fegyver is lehetne.. pont emiatt,elárulhat bennünket vagy épp megvédhet.
Csak ne úgy váljunk felnőtté, hogy szép lassan magunkba zárkózunk, mert vannak dolgok amikről beszélni kell, a sok majdnem mély társalgásból már nem áll közel az ember az elhidegüléshez.
- Hát ez így van - mondta Matula általánosságban, de nem részletezte, hogy mi az, ami így van, sőt úgy érezte, erről kár is beszélni, mert ez így volt, és így is lesz - amíg szoknya és nadrág lesz a világon, s ezen nem változtat az sem, ha a lányok nadrágot húznak.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló