Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
"Meg kell tanulnod veszíteni, a padlóra esni. De mindezek után meg kell tanulnod felállni a padlóról és megmutatni mennyire erős is vagy azoknak, akik nem bíztak benned, elárultak és akik nem hittek benned. Álmodj, Tervezz majd valósítsd meg, és ezután mindenki irigykedni fog majd rád..!"
Légy néha kicsit bolond , enged ki magadból a benned szunnyadó kisördögöt ! Had élje ki magát . Néha kell egy kis őrület ebben a rohanó világban . Túl korán váltunk felnőtté . Akkor még alig vártuk ,hogy végre mi is nagyok legyünk . De most jól esne újra gyereknek lenni . Játszani és rosszalkodni ! Engedd hát kicsit el magad s légy néha gyerek !
Mona
Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok?először lassabban? aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...
Szabadság, Megbocsátás,
Ahogy múlnak az évek, egyre csak rájössz, hogy voltak az életedben olyanok, akik jöttek, aztán mentek, akik beléptek, maradtak egy kicsit, majd leléptek, és olyanok, akik a mai napig ugyanazok mint a legeslegelején. Akik a mai napig jelen vannak, nem hagynak el, szeretnek, megértenek, és nem utolsósorban elfogadnak olyannak amilyen vagy. Ott vannak amikor fáradtságtól nyúzott ábrázatoddal nyitod az ajtót, vagy amikor tiszta lelkülettel, nyitott szívvel és ölelő karjaiddal fogadod őket boldogságtól repesve. De sohasem színlelve. És ezt becsülik benned. Hogy nekik kitárulkozol, levetkezed összes gátlásodat, és teljes természetességedet adod ajándékul. Azt amit rajtuk kívül más nem ismer. Más nem ismerhet, csak azok akik most is melletted vannak, akik nem csak mondják, hogy ők a barátok, hanem azok is. Akik védenek, óvnak téged, vagy éppen finoman célzott kritikákkal építenek. Ők azok akik sosem mennek el. Akik mindig maradni fognak. Akár legyél itt, akár száz meg száz mérföldre, túl az Óperencián.
Olyan jó élni... jó elmélázni, kinézni az ablakon, hálát adni minden egyes reggelért. Másként látni ezt a gyönyörű világot. Érezni a levegő illatát, a jelen pillanatot, s hallgatni azokra a bizonyos ösztönökre, amelyek benned vannak. Hányszor kellett volna hallgatni rájuk... mennyi kudarctól menekültél volna meg... érezted, felfogtad, hogy a dolgok nem jó felé mennek, nem a te javadat szolgálják, hogy aki melletted van hátbadöf... mégis megpróbáltál hinni, és bízni... talán éppen utoljára. Mert miért ne lehetnél szerencsésebb az életben, ahogy eddig nem... és akkor ott motoszkál egy gondolat, egy furcsa érzés, és nem tudod hová tenni, csak azt tudod, hogy ez kényelmetlen, szabadulni akarsz tőle, és próbálsz mosolyogni, nem rá gondolni... és akkor bejönnek a megérzéseid. S te csak ülsz ott, hogy bárcsak hallgattál volna rájuk...aztán sok időbe telik, mire felocsúdsz a csalódásból, és megpróbálod összekaparni magad... végül sikerül. Eléred azt aki mindig is voltál, megéled azt, amit mindig is szerettél volna. Ehhez csak egyet kell tenned: elengedned. Ez a legnehezebb, de megéri. Kevesen képesek rá. Lehetnek félelmeid, de tudomást sem veszel róluk, csak imádkozol, és megjegyzed, minden úgy jó ahogy van. A tükörből már egy másik ember néz rád. Sohasem gondoltál rá, hogy arra az emberre visszamosolyogj, most mégis megteszed... minden úgy jó, ahogy van. És kíváncsisággal tekintesz a jövőbe, már nem ragaszkodsz, csak élsz... s ezt más is tudni fogja.
Hogyha valamire vinni akarod az életben, akkor hagynod kell, hogy kiépüljön benned és uralkodjon a személyiséged. Önmagad, aki csak te vagy. Nem szabad másokat követned, mindenbe annyira kell csak belekóstolni, hogy összerakd a kirakóst, hogy rájöjj, ki is vagy valójában.
Ha Te úgy érzed, Téged Isten segít úgy, ahogy engem Laci, jól hiszed. A Te hited, a Te lelki szükségleted! Senki nem veheti el Tőled! De, ha megkérdezel bárkit, hogy lehet, hogy a halott férjét látja, Tőle kér és kap segítséget, melegséget, szeretetet, ne csodálkozz, ha visszakérdez: hogy lehet az, hogy Téged Isten segít és vezet az utadon, vagy épp megver, mert csúnyán beszéltél? Csupán azt merem kijelenteni én tudom, van ott az Univerzumban Valaki, aki, ha szükséged van rá és kéred, segít az utadon. Mindegy, hogy ezt a kérést hogy juttatod el Hozzá, szavakkal, vagy gondolatokkal, egy a lényeg. Akard, amit kérsz, különben hiába minden. Mert a szabad AKARATOD az életed minden egyes percében a Tiéd. Befolyásolni befolyásolhatnak emberek, a környezeted, de a DÖNTÉS a Te kezedben van!

pedig, akit nevezhetsz Istennek, Teremtőnek, Angyalnak, vagy Lelki társadnak, csak segíteni fog a jó döntés meghozatalában. De ehhez figyelned kell Őt, aki Veled, Benned él!
Amíg benned él a gyermek, olyan dolgoknak tudsz szívből örülni, amit felnőtt fejjel észre sem veszel!
Szeretet, Élet,
Vágyakkal nézlek, dalban mondd el nékem,
Meddig él benned e csodás szerelem.
Dús emlékek varázslatos élmények,
Csókos élvezet, meghitt ölelések.
Boldogság, ,
Benned újra, mikor bízhatok?
Félek, megint padlót fogok!
Hülye voltam, mert neked hittem,
a szívem diktált, nem az eszem.
Senkinek sem akartam semmit elhinni,
nem tudtam belőled, ilyet kinézni!
De már összeállt a fejemben a kép,
nem maradsz más, csak egy szép emlék!
Magamnak és mindenkinek is hazudnék,
ha azt mondanám, elfelejtettelek rég.
Tudom már nem leszünk együtt többet,
barátságon kívűl, nem kérek mást tőled!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló