Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok?először lassabban? aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...
Szabadság, Megbocsátás,
Már rég nem vagy itt, közelbe sem jársz tán, de tisztán emlékszem az arcodra.Szívem adtam kezedbe, s te elvitted a
boldogsággal együtt. Messze innen, hol a madár se jár, ahol senki sincs, ahol nem én vagyok.Itt hagytál szótlanul,
egy csalfa mosollyal az arcodon, és én csak álltam és néztem ahogy elhajtassz.Nem tudom merre jársz, mit csinálsz,
de remélem eszedbe jutok még, hogy néha gondolsz rám, hogy olykor hiányzom. Nekem nem hiányzol... nem vágyom arra,
hogy itt legyél, hogy újra hazudj... bárcsak igaz lenne. Mikor a szemedbe néztem szenvedéjt láttam, a mosolyodba
ott volt a kisgyerek, de nem hibáztatlak, hisz te is csak ember vagy, aki érez,visszautasít,hazudik, megbánt
és olykor csalodik. Sokszor mosta arcomat a könnyem, rengetegszer zárkóztam be órákra a szobámba, s gondoltam arra,
hogy még mindig itt vagy, hogy ölelsz,hogy fogod a kezem...hát csak annyit akartam mondani, hogy azt hiszem mégis
hiányzol...minden, még a hazugságok is, de leginkább az aki veled voltam.Önmagam...BOLDOG.

Tudom, hogy én voltam az a bunkó úgyhogy értem,
de rosszul érzed ne várd azt, hogy én csúszom majd
térden,
elrontottam még bánom is, na de hagyjuk úgysem lesz ez
úgy már,
még hiányzol, de nem tudok annyit adni amit te tudnál !!!
Mások hülyesége végett soha ne te érezd magad rosszul. És azok akik kérdés nélkül elítélnek ne is hallgass, mert az csak annyit ér, ők soha nem fogják tudni mit miért teszel, de nem is kell tudniuk add meg a lelki szegényeknek az ítélkezés jogát legalább ennyire örömük legyen a szerencsétleneknek.
Sok Csalódás Ért, De A Legnagyobb, Az Az, Hogy Senki Sem Hisz Nekem, Senki Sem Fogad El Olyannak Amilyen Vagyok, Senki Sem Szeret, És Még Annyit Sem Mondanak Nekem, Hogy Szia!


Szomorú,
Csak annyit várj az élettől, amennyit Te is beleteszel. Ne többet, ne kevesebbet!
Ha itt lennél velem, én elmondanám neked, mennyire szeretlek! De nem vagy itt, ezért magamba fojtom, és erre a lapra neked leírom. Álmomból felébredve a párnára borulok, szemeim könnyesek és csak annyit kérdezek: Mért most hagyott el ? Ez nagyon rossz nekem. Ha egyet kívánhatnék, téged kérnélek, de ez egy játék mely nekem nem jön össze. Ha szeretnél, most itt lennél velem, nem valaki másnál járnál, távol tőlem. Utolsó szavam legyél nagyon boldog, de gondolj néha arra ki e verset írta, s ki a szívét örökre neked adta.
Megtaláltad minden módját annak, hogy magadhoz láncolj, de ezzel csak annyit értél el, hogy meggyűlöltelek.
Nézd fenn az égen, hogy ragyognak a csillagok, Hullanak könnyeim tudod, hogy fáj nagyon Ha itt lennél kérdeznéd mi bajom, Csak annyit mondanék hiányzol nagyon!!
Ha még egyszer láthatnálak, megbánnék mindent amivel megbántottalak.
Szeretnélek megölelni és a füledbe súgni, hogy szeretlek,
de ezt a vágyamat már csak a halál után tehetem meg.
Szerető nagymamám csak annyit kérek,
foglalj egy helyet magad mellett.
Ha majd évek múlva találkozunk,
újra együtt imádkozunk.
Mióta elmentél a hitem elhagyott,
és azóta egyedül vagyok.
Mikor rád gondolok, egy kis láng ragyog,
és rám mosolyog.
Álmomban sokszor láttalak boldogan, remélem én is boldogan fogok távozni e silány világból.
De nem fogok félni mert oda megyek ahol te leszel,
és én is veled maradok örökre.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló