Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
"A jó ember olyan, mint a napraforgó... Kellő távolsággal ugyan, de mindig a fényt követi. Vigyázz, ne akarj túl közel kerülni hozzá, mert még elvakít a sokatakarás, és máris sötétségben élsz!"
Talmud
Megfigyeltem, a felnőttek időnként összetévesztik a szép szavakat a nagy szavakkal. Fogalomzavarodottak. Pedig tudhatnák mi a különbség. A nagy szavak hazudnak. A szép szavak pedig egyszerűen csak igazak, és néha védtelenné tesznek. Ettől félnek. A néhától.
Elmúlt, mint száz más pillanat,
De mi tudjuk: mégis múlhatatlan,
Mert szívek őrzik, nem szavak.
"De nincs a szavaknak, az érzelmeknek, vagy a zenének olyan keveréke, amely megközelítené az érzést, hogy ott vagy és élsz, a világnak abban a térbeli és időbeli sarkában."
„Minden másodpercben új emberi lélek születik a világra. Új fény gyullad ki: egy csillag, mely lehet, hogy majd különösen szépen világít, de mindenképpen soha nem látott, saját színképe van. Új lény csókolja meg a földet – talán lángészt, talán szépséget sugárzón..testet ölt az, amit még soha nem láttunk. Egy emberben sem ismétlődhet a másik, és ő sem ölthet testet soha többé másban! Minden új lény üstökös, amely az örökkévalóság folyamán csak egyszer érinti a földi pályát; hogy egy rövid pillanatra vakító fénnyel villanjon fel a két sötét örökkévalóság között."
"Kockáztatnunk kell - mondta. Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.
Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.
A boldogság sokszor áldás - de általában meg kell harcolnunk érte. A mágikus pillanat segít, hogy megváltozzunk, és elinduljunk az álmaink után. Lehet, hogy szenvedni fogunk, nehéz pillanatokat élünk át, és sok csalódás ér - de ennek egyszer vége lesz, és nem hagy gyógyíthatatlan sebeket. És amikor túl vagyunk mindenen, emelt fővel tekinthetünk vissza.
Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk-, meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed."
Szerencsétlen az, aki hallja ezeket a szavakat. Mert ettől kezdve már ő is hinne a csodákban, életének mágikus pillanatait azonban örökre elveszítette."
„… ha valakiben fényesség lakozik, az az ember ragyogni fog. Így megismerjük egymást, amikor a sötétben együtt botorkálunk, anélkül, hogy a másik arcát kezünkkel végigtapogatnánk, vagy szívébe furakodnánk.” (Albert Schweitzer) „Barátok közt a hallgatás az igazi beszélgetés. Nem a szavak számítanak, hanem az, hogy nincs szükség rájuk.”
„Ó, az a nyugalom, az a kimondhatatlan nyugalom, hogy biztonságban érezzük magunkat a másik társaságában, hogy nem kell mérlegelnünk a gondolatokat, sem a szavakat, de kiönthetjük őket úgy, ahogy vannak, együtt a pelyvát és a magot, jól tudva, hogy megbízható kéz válogatja szét őket, megtartva, ami értékes, s gyengéd leheletével szétfújja a többit.”
"Tudod, van tehetségem a jó mondatok kitalálásához, olyan szavakhoz, amitől felugranak az emberek, mintha gombostűbe ültek volna, annyira újnak és izgalmasnak tűnnek, pedig valami hipnopedikus értelemben nyilvánvaló dologról szólnak. De úgy látszik, ez nem elég. Nem elég, hogy a mondatok jók legyenek; annak is jónak kellene lennie, amit teszünk a mondatokkal."
"Érzem, valami sokkal fontosabbat tudnék csinálni. Igen, és erőteljesebb, erőszakosabb dolgot. De mit? Mi az a fontosabb dolog, amit ki kell mondani? És hogyan lehet az ember erőszakos azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyekről írnia kell? A szavak olyanok, mint a röntgensugár: ha megfelelőképpen használja őket az ember, bármin keresztülhatolnak. Az ember olvas, és áthatol rajta, amiről olvas. Ez az egyik fő dolog, amit megpróbálok megtanítani a hallgatóimnak - hogyan kell átható módon írni. De mi az ördög a jó abban, ha egy olyan cikk hatol át rajtunk, amely a közösségi énekekről szól vagy az illatorgonák legújabb kísérleteiről?"

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló