Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Bocsánat, ha most könnyes szemmel szemléled ezt,
Így az idő távlatából, már minden másképp fest,
Egyszerű ember voltam, egyszerű szavakkal,
Tele félelemmel, ja, hatalmas falakkal!
Talmud
Tizenkét éves lehetett, amikor az apja váratlanul elhagyta a családot. Franz sejtette, hogy valami komoly dolog történt, de édesanyja semleges és szelíd szavakba burkolta a drámát, hogy ne zaklassa fel a fiát. Aznap együtt mentek a városba, s induláskor Franz a kapuban észrevette, hogy anyja lábán felemás cipő van. Pánikba esett, figyelmeztetni akarta az anyját, de félt is, hogy észrevételével megbántja. Így aztán eltöltött vele két órát a városban, s egész idő alatt képtelen volt levenni a szemét a lábáról. Ekkor sejtette meg először, mi a SZENVEDÉS.
Talán egy álom vagy tévedés
Amikor reggel nem jön az édes ébredés
A könny felszárad, de megmarad a kétkedés
Amit az élettől kapunk, vajon miért kevés

Talán egy pillanat, ami szebb a többinél
Egy érzés, ami szavakban már mit sem ér
Talán egy angyalra vagy csak egy látomásra várva
Kerülöd a szépet a tudatodba zárva
„A szeretet mindent kibír- egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk- és vége!? Vége, örökre!? Soha nem lesz többé!? -Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint a fizikai kín vagy maga a halál, azért mert egyszerűen természetellenes. Az, hogy testünk vénül, és betegek, öregek, fogatlanok, vaksik és nyomorékok leszünk, még elfogadható valahogy. Nehezen, de mit tegyünk? Az, hogy végül nem bírjuk tovább a fizikai életet, és átlépünk a halál kapuján, még mindig elfogadható, ha keservesen is. Minden kétségbeesett tiltakozásunk ellenére van bennünk valami belenyugvás, vagy talán rejtett bizakodás: majd csak lesz valahogy. Az ember végül megadja magát. De az, hogy a szeretet elmúljon, elfogadhatatlan! Olyan fájdalom, melyet semmi nem enyhít. Olyan borzalom, melyre nincs gyógyír, mert egy hang azt kiáltja bennünk: Ez nem történhet meg! Egy társadalmi rendszer összedőlhet, egy hitvilág összeomolhat, egy nép, egy faj, egy istenkép megsemmisülhet, jöhet az apokalipszis, és megmérgezheti a földet, a vizet, a levegőt, és kipusztíthatja az emberfaj jó részét: mindez bármennyire is meghaladja a képzeletünket- mégis tudjuk valahol, hogy mindez nem lehetetlen, mert benne van a pakliban. De a szeretet elvesztése nincs, és nem is lehet, soha! Ez az egyetlen pont, ez a mustármagnál kisebb kis atommag a szívünk közepén, ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük. Ez a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi: a szeretet örökkévaló. Minden más elmúlhat - és el is múlik. A nap élete véges. A csillagoké is. A kozmoszé is. De a szeretet el nem múlhat-megmarad. Ezért van az, hogy senkit nem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad. Egyetlen dolog szüntetheti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban ha valóban szeretünk nem lehetséges.”
Korán reggel útra kelek, szép lányokat keltegetek. Harmat csillog cipőm orrán, locsolkodni jöttem hozzád. Kölni vízzel permetezlek, szép szavakkal ébrezgetlek. Párnáidra illat hullik, szemeidről álmod múlik. Itt a húsvét ébredj már, hervadozó virágszál.
„A szavak arravalók, hogy elrejtsék gondolatainkat!”
„...Mert amíg gumibotot használnak párbeszéd helyett, a szavak ereje felbecsülhetetlen, a szavakban rejlik a lényeg, aki jól figyel meghallja az igazságot, az igazság pedig az, hogy valami nagy baj van ebben az országban. Nem igaz?... 400évvel ezelőtt egy nagyszerű ember örökre az emlékezetünkbe akarta vésni november 5-ét. Emlékeztetni akart minket, hogy a tisztesség, igazság, szabadság nem csupán szavak, hanem lehetőségek. Ha önök nem láttak semmit, ha a kormány bűnei nem ismertek önök előtt, azt mondom hagyják csak feledésbe veszni november 5-ét. De ha látják mit én látok, érzik mit én érzek, vágyják mit én vágyom, kérem, hogy álljanak mellém mához egy évre a parlament kapui előtt! Olyan november 5-ében részesítjük őket, amit sosem felejtenek el!"
„- Mester, mi az a boldogság?
- A harcban született nyugalom.
- Ez mit jelent?
- Azt, hogy először van a harc... s utána a szavakkal leírhatatlan, minden emberi örömnél gyönyörűségesebb beteljesülés.”
„Van az úgy, hogy a szavak értelmüket vesztik, és még a legnagyobb író, a legjobb szónok sem tudja kifejezni az érzéseket...”
„A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.”

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló