Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
... a törvénynek soha nem volt esélye a tilalom ellen.
A szabadság emberi természet. És nem számít mennyi ideig próbál jónak maradni valaki, nem lehet elnyomni a rosszat egy lányban.
Talmud
Azt kívántam bárcsak megint betompulnék, de nem emlékeztem, hogy azelőtt ezt hogy
értem el. A rémálom kezdett egyre jobban idegesíteni, és elérte, hogy azokra a dolgokra gondoljak,
amik fájdalmat okoztak nekem. Nem akartam emlékezni az erdőre. Még amikor a képektől reszkettem,
éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyekkel, és elkezd fájni a mellkasomon tátongó lyuk pereme.
Levettem az egyik kezemet a kormányról, és próbáltam vele a mellkasomat fogni, hogy egy darabban
maradjon.
„Olyan lesz, mintha sosem léteztem volna.” A szavak végigsuhantak a fejemben, teljesen eltértek attól
a tökéletes tisztaságtól, ahogy a hallucináció alatt hallottam őket. Csak szavak voltak, hangtalanok,
mint egy nyomat a papíron. Csak szavak, de a lyukat szélesre feszítették, és beletapostam a fékbe,
mert tudtam, hogy nem szabad vezetnem, amíg ez az állapot el nem múlik.Összegörnyedtem, arcomat
a kormánynak nyomtam, és próbáltam a tüdőm nélkül lélegezni.Nem tudom ez mennyi ideig tartott.
talán egy nap, évek múlva - ha már a fájdalom annyira enyhül, hogy már talán el tudjam viselni -
vissza tudok majd emlékezni arra a néhány rövid hónapra, amik az életemben a legjobbak voltak. és ha
lehetséges az hogy a fájdalom annyira enyhüljön, hogy ezt megtehessem, biztos voltam benne, hogy
annyira hálás leszek azért, mint amennyire hálás voltam azokért, amiket adott nekem. Többet, mint
amennyit kértem, többet, mint amennyit érdemeltem. Talán egy nap majd így fogom látni.De mi van
akkor, ha ez a lyuk sosem lesz jobban? Ha a szélei sosem gyógyulnak be? Ha a sérülés végleges és
visszafordíthatatlan?Szorosan összeszorítottam magamat. Mintha sosem létezett volna, gondoltam
kétségbeesetten. Micsoda hülye és lehetetlen ígéret? Ellophatja a képeimet és visszakaphatja az
ajándékait, de ez nem csinálna vissza mindent olyanra, mint amilyen azelőtt volt, hogy megismertem.
A fizikai jelek voltak a legjelentéktelenebb részei az összefüggésnek. Megváltoztam, belülről már
teljesen felismerhetetlen lettem. Még kívülről is máshogy néztem ki, az arcom beesett, és teljesen
fehér, a lila karikákat kivéve amiket a rémálmok hagytak a szemem alatt. A szemeim sötétek voltak a
sápadt bőrömhöz képest - ha szép lennék és távolról látnám magamat - elmehetnék vámpírnak is. De
nem voltam szép, és valószínűleg inkább egy zombihoz álltam közelebb.Mintha sosem létezett volna?
Ez őrültség. Ez egy olyan ígéret volt, amit sosem tudott volna betartani, egy ígéret, ami abban a
pillanatban megtört, ahogy kimondták.A fejemet a kormánynak ütögettem, hogy eltereljem magam az
élesebb fájdalomtól. Butának éreztem magam, amiért aggódtam azért, hogy megpróbáljam betartani az
ígéretemet. Hol van értelme annak, hogy egy olyan ígérethez ragaszkodunk, amit a másik fél már meg
is szegett? Kit érdekelt, ha vakmerő voltam és ostoba? Nem volt okom hogy elkerüljem a
vakmerőséget, és arra sem hogy ne legyek ostoba.
Szárazon nevettem magamnak, még mindig levegőért kapkodva. Vakmerő a döntésekben - na ez egy
reménytelen dolog volt...A sötét humor elterelte a figyelmemet a fájdalomról. Már könnyebben
lélegeztem, és már hátra tudtam dőlni a székben. Annak ellenére, hogy hideg volt, a homlokom tele
volt izzadtságcseppekkel.Próbáltam a reménytelen javaslatomra koncentrálni, hogy megóvjam magam
a kínzó emlékektől. vakmerőnek lenni a döntéseknél sok kreativitást igényel - talán többet, mint ami
nekem van. de azt kívántam, hogy bárcsak lenne valamilyen mód. talán jobban érezném magam, ha
nem próbálnék egy megtört megállapodásba kapaszkodni minden erőmből.
A lélek belefárad a várakozásba, és amikor már érezzük, hogy közel a szabadulás, még nehezebb elviselni.
Minden alkalommal, amikor szenvedsz, megszabadulsz a negativitástól és minden alkalommal amikor jól érzed magad a pozitív benyomásokat költöd el. Ezért amíg létezik az ego illúziója, csak addig lesznek jó élményeid, amíg el nem fogy a „pénzed”. Ekkor megint visszajössz. Aztán, ha valami rosszat teszel lemész a pincébe, ledolgozod az adósságodat és ha végeztél feljössz. Mivel ez időtlen idők óta történik, mivel nem tud örökké tartó boldogságot vagy értelmet nyújtani és nem okoz beteljesülést, Buddha azt tanácsolja, hogy lépjünk a képek mögé, a tükörre, lépjünk a hullámok alá, az óceán mélyébe. Ne engedjük, hogy elragadjon minket isten és ördög, hasznos és haszontalan, hanem azonosuljunk a tiszta térrel, ami mindent lehetővé tesz és ragyogó tisztasággal, mely tudja, hogy mi történik és azzal a ténnyel, hogy ez a tiszta tér határtalan. Légy az ami tudatos, ne annak légy tudatában ami van. Légy „itt és most”.
Az egysejtűekkel ellentétben az ember szabadon megválaszthatja, hogy válaszol vagy sem egy adott ingerre, és ha igen, akkor azt milyen módon teszi. Az a fontos, hogyan érzékeljük és értékeljük a dolgokat, van-e bennünk együttérzés, és átlátjuk-e a helyzeteket.
Még a gazdag, szabad és fejlett oktatási rendszerrel rendelkező országokban is, ahol pedig a lehetőségek adottak, az emberek jobbára éretlen dolgokat tartanak fontosnak. Kevesen próbálnak valami abszolút dolgot keresni; a legjobb befektetésnek általában az számít, ha valaki hatéves korától húsz évet tölt el különféle iskolákban és egyetemeken. Sajnos azonban ez nem garantálja a boldogságot, és a síron túl még csak az sem segít, ha a rákövetkező harminc-negyven évben több pénzt keresünk. Csupán a legértelmesebb emberek elenyésző hányada talál rá a legerősebb és egyedüli tartós beteljesedésre, ami már kezdet nélküli idők óta jelen van minden lényben: a tudat megtapasztalására. Ha tudatosan használjuk ezeket a feltételeket, hogy olyan értékekre leljünk, melyek értelmet adnak az öregség, a betegség, a halál és az újraszületés során, akkor életünk értékessé válik.
Mennyivel könnyebb volna,
hogyha két életem volna,
egyet örökre odaadnék neked.
A másik szabad lenne,
minden nap szárnyra kelne,
s mindenkit szeretne, akit lehet.
Ha volna két életem,
tudnám, amit ma nem.
Bár volna két életem,
hinnék mindenkiben.
A dolog nyitja abban rejlik, hogy a legizgalmasabb lehetőségeket lássuk mindenben, ami történik. Így mindig ügyesen dolgozunk a rendelkezésre álló tényekkel, nem hagyjuk, hogy azok megtörjenek bennünket. Érett módon élni olyan, mintha szállodában laknánk: szabadon használunk mindent, de tisztában vagyunk azzal, hogy a végén csak a benyomásainkat vihetjük magunkkal.
Az ember soha nem szabad, mert az is fogja, kötözi, amit alkotott.
Megáll Isten meg a világ,
Gyönyörrel bámul ily csudát,
Hogy vasököllel ha akar,
Szabad s egész lesz a magyar.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló