Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
...este, dolgozószobájának karosszékében ülve el is gondolkodott ezen. Hogy mi telt el és mi van még hátra. Hogy mi volt az értelme annak, ami eltelt s mi értelmét lehetne még adni annak, ami hátra van. S ahogy így a számadáson tűnődött, a számadáson, amit egyszer majd valahol be kell nyújtani: valami különös, nyugtalan érzés fogta el. Mintha mindannak, ami történt, nem lett volna célja és értelme. Mintha mindaz az idő, ami eltelt, fölöslegesen telt volna el. Valahogy úgy érezte magát hirtelen, mint a versenyfutó, aki az utolsó tíz percben döbben rá, hogy még semmit sem futott és ijesztő izgalom fogja el, hogy miképpen éri el a célt. De hol a cél?Mi a cél: Csak élni? Nap-nap után? Megélni ezt és amazt, múlttá változtatni a jelent, jelenné változtatni a jövőt és baktatni, baktatni a napok hátán, amíg egyszer csak elfogynak és ... és a semmi, vagy az Isten, vagy akármi, egy nagy fekete szivaccsal mindent letöröl, ami volt s ami történt?
Egyszer átváltoztatta, amikor sokkal fiatalabb volt, sokkal rajongóbb, amikor bármire hajlandó volt azért, hogy őt boldoggá tegye. Ám még egyszer nem lesz rá hajlandó. Mindketten túlságosan messzire elmentek ahhoz, hogy megpróbálják visszazökkenteni a dolgokat a régi kerékvágásba. [...] Nem tudom. Néha megkönnyebbülten, és tisztában vagyok vele, hogy helyesen cselekedtem. A vége felé szinte alig szóltunk egymáshoz, egyszerűen nem volt miről beszélnünk, és már nem is emlékszem, mikor fordult elő utoljára, amikor megnevettettük egymást. Én bementem a városba és nehezteltem rá, amiért megpróbált olyasmivé formálni, ami nem vagyok, ő pedig lejött ide és gyűlölt engem, amiért nem az a nő vagyok, akit ő akar. [...] Aztán öt perccel később rémült vagyok. Nem tudom elhinni, [...] hogy senki sincs, aki kiálljon értem, közbenjárjon az érdekemben, vagy segítsen, amikor túl nehézre fordulnak a dolgok...
Nem kívánom azt, hogy boldog legyek, de annyit megérdemlek, hogy érezzem ízét egy percig is.
Így megy ez: egyik nap a másik után, egyik étkezés a másik után. Egy adott pillanatban csak egyszer veszünk levegőt, egy adott percben csak egyfajta fájdalmat érzékelünk. A fogorvos egyszerre csak egy gyökércsatornát vesz kezelésbe; a hajóépítők egyszerre csak egy hajót ácsolnak. Ha az ember regényírással foglalkozik, csak oldalról oldalra haladhat. A többi - mindaz, amit tudunk, mindaz amitől félünk- elmarad mellőlünk. Katalógusokat böngészünk, meccset nézünk, elhatározzuk, hogy az AT&T telefontársaság helyett inkább a Sprinthez csatlakozunk. Számláljuk a madarakat az égen, és hiába halljuk a közelgő lépteket a folyosóról, nem fordulunk hátra; azt mondjuk, igen, igen, a felhő gyakran emlékeztet másvalamire - halra, egyszarvúra, lóháton ülő emberre-, de azért igazából csak felhő marad, semmi más. És még ha villám kél belőle, akkor is azt mondjuk: ó, ez csak egy felhő, és figyelmünket máris leköti a következő étkezés, a következő fájdalom, a következő lélegzetvétel vagy a regény következő oldala. Hát igen - így megy ez...
Legboldogabb perc volt életünknek, mikor csendben össze ért a szánk, égő tüzet láttam én szemedben, és a magány csendje vigyázott ránk.
Rövid lesz, sokszor sivár,
Sírni fogsz, s elér a magány.
Lesznek boldog, örömteli percek,
De a tökéletes pillanatok gyorsan letelnek.
Én ilyen boldog sosem voltam talán még
Mert Veled lenni minden percben ajándék.
Egy perc, és fordul a kedvem. Néha föl-földereng előttem az élet vidám biztatása, de jaj, ez csak egy pillanat
Kicsit türelmetlenek vagyunk ma?” mormolta.
Szarkasztikus megjegyzést fogalmazva felnéztem rá, de az arca közelebb volt, mint amire számítottam.
Arany szemei csak pár centire voltak, hideg leheletét éreztem nyitott ajkaimon. Szinte az ízét is éreztem a nyelvemen.
Nem emlékeztem, mit akartam mondani. Nem emlékeztem a nevemre sem.
Nem adott esélyt, hogy összeszedjem magam.
Ha én dönthettem volna, az időm nagy részét azzal töltöttem volna, hogy Edwardot csókolom.
Semmilyen eddig tapasztalt élményem nem volt ahhoz fogható, ahogy hideg, márványszerű, de mindig nagyon óvatos ajkai az enyémekkel egyszerre mozogtak.
De nem túl gyakran dönthettem én.
Kicsit meg is lepett, mikor az ujjaival a hajamba túrt, és az arcomat az övéhez húzta.
A kezeimmel átkulcsoltam a nyakát, és azt kívántam, bárcsak erősebb lehetnék- elég erős ahhoz, hogy itt tartsam őt.
Egyik keze lesiklott a hátamon, közelebb vonva kőszerű mellkasához. A pulóvere ellenére a bőre elég hideg volt ahhoz, hogy megborzongjak – kellemes borzongás volt, a boldogság miatt, de a kezeivel kezdett távolabb tartani.
Tudtam, hogy úgy három másodpercem volt, mielőtt sóhajt egyet és gyorsan elfordít magától, és mond valamit arról, hogy erre a délutánra eleget kockáztattuk az életemet.
Az utolsó másodperceimet kihasználva közelebb vontam magam hozzá, szinte felvettem a körvonalait.
A nyelvem hegyével megtaláltam alsó ajkának az ívét, hibátlanul sima volt, mintha polírozva lett volna, és az íze -
Elhúzta a fejem az övétől, könnyedén kibontotta magát az ölelésemből – valószínűleg fel sem tűnt neki, hogy minden erőmet beleadtam.
Mély torokhangon kuncogott egyet.
A szemei fénylettek az - annyira szigorúan fegyelmezett - izgatottságtól.
„Ah, Bella.” sóhajtotta.
„Mondanám, hogy sajnálom, de nem.
Minden percben újraélem a múltam árnyékát,
Minden egyes álom és könny emlékeztet rád.
Miért vártam, ha nincs válasz, és nincsen visszaút,
És minden emlék feltűnik, ha a múlt eszembe jut?

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló