Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Amikor találkoztál vele, még nem tudtad Ő kicsoda. Csak azt tudtad, hogy ő az aki kell, aki miatt képtelen vagy gondolkodni, és szárnyalni a tettek mezején. Aztán szépen lassan kialakult valami. Összekovácsolódtatok. A szürke hétköznapokban Te voltál számára a biztonság, Te okoztad azt a mindent elsöprő érzést a szívében. És így növekedtetek egymásban. Mint a pillangó átváltozása, olyan ez a kapcsolat. Megszülettetek, kitárulkoztatok, aztán szépen csöndben éltétek az életeteket. Majd, hogy mindkettőtök számára bizonyítsátok az egymás iránt érzett szeretetet, talán még oltár elé is álltatok. És így növekedtetek együtt. De két lélek két úton jár, mindenki mást hozott ebbe a kapcsolatba, mindenki máshonnan indult, és másfelé tart. Lehet, hogy egyik a másikát le is előzi tán. De a szeretet nem engedi, hogy akit szeretsz, az útszélén hagyd, fel kell emelni önmagadhoz, vagy be kell várni míg melléd ér. Mert egyikőtök sem különb, egyikőtök sem lehet fontosabb a másiknál. És ahogy mondják, "a sikeres ember háta mögött mindig van egy nő" úgy a sikeres nő háta mögött is kell lenni egy férfinek.Ezért ha szeretsz, várj egy kicsit, légy türelmes, és légy a másik sikerének részese
Talmud
Megvannak a szavak, el is mondtam tán, de félek, hogy túl későn haraptam el a nyelvem. Hallgattam volna? Elharaptad helyettem a szavakat. Már annyi időt töltöttem csendben, s most megint elragadt valami...
Félsz, hogy valami rosszat mondtam, nem, nem mondtam, de ha senki nem mondja, akkor senki nem hallja meg a szavakat, hogyan élhetnénk így tovább? A szavaknál, a csendnél hangosabb a szívem, nincs aki lecsillapítsa, de nem szégyellem. Akár üvöltök, akár sírin hallgatok, nem titkolom többé, hogy harcoltam, s talán egyszer győz a fény a sötétség felett, s talán némaságom és szavaim tieiddel egyként küzdenek. S akkor én nyerek.
Előbb vagy utóbb rájössz, mennyi mindent ki lehet bírni. Senki nem mondta, hogy könnyű az élet. Amire azt mondtad, ezt már nem lennél képes elviselni,...elviseled. Soha nem hitted, hogy Isten így megpróbál, a határaidat feszegeti, csakis azért, hogy számodra bebizonyítsa, erős vagy, és mindenre képes. Igazi túlélő. A körülötted élőket is azzá teszed. És amikor már azt hiszed vége, nincs tovább, jön egy újabb jel, egy lehetőség, egy éles fénysugár ebbe a reménytelenségbe. És rájössz, hogy minden érted van, téged szolgál. Ezért a szemedből lecsorduló könny már csak a hála jele legyen, ha mindezt végiggondolod. Te erős, határozott, önmagát mindenáron megvalósító nő.
Azt mondtad egykor elengedni kár, elengedni nehéz, elengedni képtelen vagy. Aztán jöttek borongós napok, néma telefonok, csak gondolatban kivetített képekkel arról akit annyira szerettél, arról, aki másfele indult. Volt, hogy őrjöngtél, nem ettél, és végigzokogtad az éjszakát. De semmi nem történt, majd ezek az órák percekké és pillanatokká váltak. Aztán már nem is tudod, mikor történt meg. Elengedted. És egyre hosszabbak lettek a nyugalmas percek. Órákká, napokká váltak hirtelen. A rég elfeledett mosoly, észre sem veszed kiül az arcodon, sugárzol, mint a Nap És nem érted, hol volt ez a lány eddig. Milyen megmagyarázhatatlan börtön rabja volt, s most újra szabad. És nyugalom lengi körül egész nap. Azt mondod, ez hihetetlen... nem hihetetlen: tény. Végre élsz!
Van egy pont, amíg küzdünk. Valakiért, valamiért.Csűrjük-csavarjuk a dolgokat, hol jók vagyunk, hol rosszak, mikor mit kényszerít belőlünk ki az élet. Megpróbálunk mindent, hogy helyreállítsuk a rendet, azt a valóságot, ami tulajdonképpen nem is valóság, csak egy idea, egy ábrándkép, amibe menekülni lehet. Aztán csak nem jön el a várva vár személy, dolog, és a történések sem azok, amiket szeretnénk. És akkor megtörténik. Valahol legbelül, elpattan valami, idejét, sem tudjuk utólag pontosan, csak azt hogy megtörtént. Valahogy minden más lesz. Kinyílik a világ, eltűnnek a falak, egy édes tekintet néz vissza a tükörből ránk, és csak sugárzunk. Magunk sem értjük, mi történt, hogy történt, csak érzünk. Úgy ahogyan senki más. Azt mondjuk fájdalmas az elengedés. Tényleg az.Ez is egyfajta döntés. De itt nem az agy dönt, hanem testünk minden porcikája. És akkor megemelkedik a vállunk, sóhajtunk egy nagyot... és eljön az idő hogy képesen vagyunk megélni a napokat, minden pillanatot, nemcsak keresztülrohanni az életen. Lehet, hogy ehhez meg kell érni... élhetünk... Teljes nyugalomban. Önmagunkkal. És ez olyan jó... hálásak lehetünk, hogy volt egy pont.
Azt mondod, egyedül vagyok, és magányos. Én erre azt mondom: Nem vagyok egyedül, nem vagyok magányos...SZABAD vagyok, és ez a nem mindegy!!!
Kitartani magad mellett, kitartani elveid mellett, megvédeni magad mindenféle negatív dologtól, ez a belefektetett energia kérdése. Sok-sok energiáé. De megéri... hiszen így leszel tökéletes a saját szemedben, így leszel határozott egyéniséggel rendelkező, önmagát mindenáron megvalósító ember, nem pedig olyan, aki védtelen. Vagy akivel bárki, bármit megtehet. De kinek is van joga ahhoz, hogy formálja az életed, ha nem neked? Ki lehet az, aki jobban tudja mit érzel, min mész keresztül, mik a gondolataid, mik a terveid, céljaid? Ki lehet az? Te, csakis te magad. Hát állj ki magad mellett, éld meg az életed, úgy ahogy neked jó, s nem úgy ahogyan neked mondják hogy jó lehet. Minden csak nézőpont kérdése. Ez a Te nézőpontod. A Te szemed, a te agyad, a te füled, a te tested, a te életed. Hát éld!
"Élni nem lehet kényszerből. Kaptad, éled, túléled. Mikor milyen hangulatban talál a következő reggel.Te döntöd el, adsz-e hálát minden egyes reggelért, azért a pillanatért amit éppen megélsz. Valaki, vagy valami, talán csak az Erő az, ami hajt téged, rugdos előbbre, mutatja az utat. S ha eltévednél, kaphatod sorra a pofonokat. És hiába mondod hogy: "Nem, nem akarom". Mert olyan nincs hogy NEM. Vagy, hogy NEM AKAROM. Amit kaptál fogadd el, ami eljön viseld el. De ne a rossz dolgokra várj. Az úgyis megtalál, ha életed könyvébe van vésve. Te csak felkészülhetsz a kihívásra. Felvértezheted magadat, égi erőket is bevethetsz ha kell. Mert arra úgysincs válasz.És akkor újra Te nyersz."
Tudnunk kell mikor van vége.Tudnunk kell mikor jön el az idő amikor méltósággal kell viselnünk a bukást.Mikor kell feladni a harcot egy betegségben vagy egy olyan életbe ,ahova belekényszerítenek minket.Tudni felállni egy harc után,amibe vesztesként indultál el és,azt mondani te győztél az én harcomnak itt vége.Tudni méltósággal viselni az életet egy életen át még véget nem ér.De,hogy az életnek milyen hamar van vége,azt csak te döntheted el.Minden más a sors kezében van.
Tudnunk kell mikor van vége.Tudnunk kell mikor jön el az idő amikor méltósággal kell viselnünk a bukást.Mikor kell feladni a harcot egy betegségben vagy egy olyan életbe ,ahova belekényszerítenek minket.Tudni felállni egy harc után,amibe vesztesként indultál el és,azt mondani te győztél az én harcomnak itt vége.Tudni méltósággal viselni az életet egy életen át még véget nem ér.De,hogy az életnek milyen hamar van vége,azt csak te döntheted el.Minden más a sors kezében van.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló