Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Nem számít hol halt meg, ahogy az sem, hogy hol élt. A mellett maradt, akit igazán szeretett.
Talmud
Ugye tudjátok honnan származnak a tündérek? Az úgy volt, hogy amikor az első gyerek a földön elnevette magát, a kacagása ezer darabra tört és szanaszét gurult a földön. Ezekből lettek aztán a tündérek.
A semmi az ember mértékegysége, mert az ember csak a pillanatban él, mely nyomtalanul elmúlik, elmúlik, mint a test, elmúlik, mintha sose lett volna.
"Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor az ember barátjától elszakad, tudja hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy volt vele a találkozás előtt."
"Én mindig is jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékom végére értem rossz lett."
"Volt egy lány, aki megtanulta, nem baj, hogyha fáj
S hitte, hogy egy napon majd ő is rátalál
Aki jóban-rosszban majd mellette áll
És többé nincs határ... "
„Könnyű egymillió élettel hazardírozni, de nehéz végignézni mennyi szenvedésen megy át egyetlen ember. Ha ezt nem tudja kordában
tartani, akkor elveszti emberi mivoltát.”
Dicsértessék a jó Isten Krisztus!
Angyal szál az égből, ruhája hófehér
csillagokon lépdel, míg a földre le ér.
Jobbjában az új év, még fátyol borítja,
de az ó esztendőnek készen már a sírja.
Angyal édes angyal, lebbencsd föl a fátylat,
hogy az új esztendőben ne érjen sok bánat.
Hozz reánk örömet, áldást, békességet,
hogy melegebben süssön a nap a házunk felett.
Megnyílt az Ég!
Pehelyspórákban hullt a szeretet-fény,
Millió lámpa gyúlt
A sötétség titkos éjjelén.
Testet öltött s emberré lett
Az üdvöt sugárzó isteni lény,
S fehér gyolcsokban piheg, mint halvány
Rózsaszirom: a Szűz kebelén.
S gyúlt millió lámpatűz a sötétség éjjelén
S a föld minden zugába betört a lámpa-fény.
Úgy lángol azóta s patakzik szerteszét
Hogy kétezer év sem olthatta el forró szív-tüzét.
E forró lávafényből
Harangot öntött a szeretet,
E harang zugástól megittasult a föld,
A szikla megrepedt,
S meg-megkondul ember szívednek
Elrejtett zugában, halkan, csendesen,
S így szálldogál Karácsony éjjelen
A béke, s megszentelt szeretet.
„Ott feküdtem, nem tudom, mennyi ideig, mellettem az a lány. A keze könnyedén tovább cirógatta megizzadt testemet. Fojtott öröm zsibongott bennem: nem békesség volt, hanem olyasmi, mint amikor a láng ellobbantéval még fel-felparázslik hamu alatt a tűz. Nem haboznék boldognak nevezni bárkit, akinek jutott már osztályrészül valami ehhez fogható (így motyogtam mintegy félálomban), ha mégoly ritkán is ebben az életben (én például csak ez egyszer, most éreztem), s ha mégoly futólag, egyetlen röpke pillanat erejéig is csupán. Az ember mintha megszűnnék létezni, már nem is érzi önmagát, azt se, milyen kicsivé lett, hogy szinte megsemmisült, és ha bárki halandó (így elmélkedtem) csak egyetlen röpke pillanatra is belekóstolhatna abba, amibe én most belekóstoltam, rögvest görbén nézne erre a romlott világra, bántaná, mily szégyenletes a hétköznapi lét, megérezni, micsoda teher ez a halandó test...”

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló