Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
~Te még kölyök vagy, fogalmad sincs arról miket hordasz itt össze.
~Oh, köszönöm szépen.
~Ez érthető. Sose hagytad el Bostont.
~Nem.
~Ha a művészetről kérdeznélek, szakkönyvek tucatjaiból tudnál idézni. Michalengelo, sokat tudsz róla. Sorolnád a műveit, politikai terveit, viszonyát a pápával, szexuális beállítottságát, mindent. De azt nem tudod, milyen érzés a Sixtus-i kápolnában állni, sosem néztél még föl arra a csodálatos boltozatra. Sose láttad. Ha a nőkről kérdezlek, máris sorolod a kedvenc típusaidat. Biztosan dugtál is néhányszor. De azt nem tudod, milyen érzés igazán boldogan felébredni egy nő mellett.
Nehéz eset vagy. Ha a háborúról kérdeznélek talán Shakespeare-t idéznél nekem: „Még egyszer a résre újra, barátaim!”. De sohasem harcoltál. Nem halt meg a karodban a legjobb barátod, aki hiába könyörgött neked, nem tudtál rajta segíteni.
Ha a szerelemről kérdezlek, talán egy szonettel válaszolsz. De nem néztél még nőre, mikor gyenge voltál, olyanra aki egy pillantásával meggyógyít, mintha Isten direkt hozzád küldött volna egy angyalt, hogy kimentsen téged a pokolból. Nem tudod milyen, ha te vagy az ő angyala. Nem tudod milyen örökké szeretni valakit. Történjen bármi, például rákos lesz. És te két hónapig a kezét fogva ülve alszol a betegágya mellett, mert az orvosok is látják a szemedben, hogy nem szívesen mennél látogatási időben. És elveszíteni valakit. Ezt csak akkor érzed, ha valakit önmagadnál is jobban szeretsz. Csak te még sosem mertél ennyire szeretni. Ha rád nézek, nem egy okos, magabiztos férfit látok, csak egy nagyképű, önző, ijedt kölyköt.
Az igaz barát az, ki még ha el is vonulsz a többiek elől, úgy téve, mintha egyedül akarnál lenni, akkor is megtalál, és megvigasztal - vagy akár csak odamegy hozzád, megölel, és még ha nem is szól semmit is megkönnyebbülsz, mert Ő ott van melletted.
Vannak, akik megijednek attól, hogy a dolgok másként is lehetnek, hogy a világ mégsem annyira szar. Vannak emberek, akik annyira hozzá szoktak dolgokhoz, akár rossz dolgokhoz is, hogy nehéz megváltozniuk. És ők feladják. De ha feladják, azzal mindenki veszít.
Hulló könnyekkel állok sírod felett,
a koporsó bezárta legdrágább kincsemet.
Megállt egy szív, mely élni vágyott.
Csak az idő múlik, feledni nem lehet.
Nehéz az életet élni nélküled.
Felejteni téged soha nem lehet.
Ha a bús napjaim le fognak telni,
Oda vágyom hozzád megpihenni.
-A férfiak?
-Férfiak? Mi van velük?
-Vonzódik hozzájuk szexuálisan?
-Mármint hogy homoszexuális vagyok-e?
-Igen.
-Hát Mick Jaggert nem rúgnám ki az ágyamból de...nem vagyok homokos...nem.
Kicsit türelmetlenek vagyunk ma?” mormolta.
Szarkasztikus megjegyzést fogalmazva felnéztem rá, de az arca közelebb volt, mint amire számítottam.
Arany szemei csak pár centire voltak, hideg leheletét éreztem nyitott ajkaimon. Szinte az ízét is éreztem a nyelvemen.
Nem emlékeztem, mit akartam mondani. Nem emlékeztem a nevemre sem.
Nem adott esélyt, hogy összeszedjem magam.
Ha én dönthettem volna, az időm nagy részét azzal töltöttem volna, hogy Edwardot csókolom.
Semmilyen eddig tapasztalt élményem nem volt ahhoz fogható, ahogy hideg, márványszerű, de mindig nagyon óvatos ajkai az enyémekkel egyszerre mozogtak.
De nem túl gyakran dönthettem én.
Kicsit meg is lepett, mikor az ujjaival a hajamba túrt, és az arcomat az övéhez húzta.
A kezeimmel átkulcsoltam a nyakát, és azt kívántam, bárcsak erősebb lehetnék- elég erős ahhoz, hogy itt tartsam őt.
Egyik keze lesiklott a hátamon, közelebb vonva kőszerű mellkasához. A pulóvere ellenére a bőre elég hideg volt ahhoz, hogy megborzongjak – kellemes borzongás volt, a boldogság miatt, de a kezeivel kezdett távolabb tartani.
Tudtam, hogy úgy három másodpercem volt, mielőtt sóhajt egyet és gyorsan elfordít magától, és mond valamit arról, hogy erre a délutánra eleget kockáztattuk az életemet.
Az utolsó másodperceimet kihasználva közelebb vontam magam hozzá, szinte felvettem a körvonalait.
A nyelvem hegyével megtaláltam alsó ajkának az ívét, hibátlanul sima volt, mintha polírozva lett volna, és az íze -
Elhúzta a fejem az övétől, könnyedén kibontotta magát az ölelésemből – valószínűleg fel sem tűnt neki, hogy minden erőmet beleadtam.
Mély torokhangon kuncogott egyet.
A szemei fénylettek az - annyira szigorúan fegyelmezett - izgatottságtól.
„Ah, Bella.” sóhajtotta.
„Mondanám, hogy sajnálom, de nem.
Vannak dolgok, amiket meg kell ragadni, méghozzá két kézzel. Az élet nagyon rövid tud lenni.
Jacob egész egyszerűen sugárzóan derűs természet, és ezt a vidámságot úgy hordja magával, mint valami aurát. Megosztja mindazokkal, akik elég közel kerülnek hozzá. Mint a Nap, meleget sugároz minden vonzáskörébe került bolygóra. Nem szándékosan, hanem mert a természetéből fakad, egyszerűen ilyen. Nem csoda, ha alig vártam, hogy viszontlássam.
Szervusz Aitana, a nevem Josep Mascaró, 102 éves vagyok. Szerencsés fickónak érzem magam, mert megszülettem, ahogy te is meg fogsz hamarosan, mert átölelhettem a feleségem, mert ismerhettem a barátaimat, és el is búcsúzhattam tőlük és szerencsésnek, mert még mindig itt lehetek. Miért jövök ma el hozzád? Mert mindenki azt mondja majd, hogy rosszabbkor nem is születhettél volna, válság van, de hidd el ettől csak erősebb leszel, megéltem én már ennél nehezebb időket is, de a végén úgyis csak a jóra emlékszik az ember. Ne vesztegesd az idődet értelmetlen dolgokra, inkább keresd meg azt, ami igazán boldoggá tesz, mert az idő rohan, én már 102 évet megéltem és remélem, adatik még pár. Az élettel az a baj, hogy néha túl rövidnek tűnik. Használd ki minden percét, mert azért jöttél erre a világra, hogy boldog légy!
Élvezni az életet, de közben ember maradni! Elérni minél többet, de nem minden áron! Megtalálni a boldogságot, de nem felejteni, hogy a hozzá vezető út talán fontosabb mint maga a végállomás!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló