Hol

Kiemelt kategóriák

» Szerelmes SMS

» Születésnap

» Élet

Idézet beágyazása

Beállítás
kezdőlapnak

Facebook
csoport

iGoogle
modul

	Idézet beágyazása weboldalára »

Szófelhő

Hol

RENDEZÉS:

« Első oldal

...

Utolsó oldal »

A szívünk nem a testünkben van. Amikor
gondolkodunk valamin, és törődünk valakivel,
olyankor születik meg a szívünk. Ha egyedül
lennél az egész világon, akkor sehol se lenne
szíved. A barátainkra bízzuk a szívünket. Ha a
barátaidra bízod, bennük tovább fog élni.

Talmud

Küldje be kedvenc idézetét »

Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok?először lassabban? aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...

Szabadság, Megbocsátás,

A réten sétálok lassan elmerengve.
Az enyhe szellő simogat az alkonyati csendbe
A nap rég eltűnt a kis nyárfás mögött.
A csendes félhomályba, nótájával vigasztal engemet egy tücsök.

A hold mosolyogva járja útját a kis falum felett.
A ragyogó csillagok hullajtanak rám egy könnycseppet,
majd hazáig kísérnek.

Megállok a vadvirágos réten.
Pontosan ott ahol megcsókoltál nem is olyan régen.
Rád gondolok,
közben a csillagokat nézem.
Előveszem zsebkendőmet,
s letörlöm arcomról a könnyem.

Már rég nem vagy itt, közelbe sem jársz tán, de tisztán emlékszem az arcodra.Szívem adtam kezedbe, s te elvitted a
boldogsággal együtt. Messze innen, hol a madár se jár, ahol senki sincs, ahol nem én vagyok.Itt hagytál szótlanul,
egy csalfa mosollyal az arcodon, és én csak álltam és néztem ahogy elhajtassz.Nem tudom merre jársz, mit csinálsz,
de remélem eszedbe jutok még, hogy néha gondolsz rám, hogy olykor hiányzom. Nekem nem hiányzol... nem vágyom arra,
hogy itt legyél, hogy újra hazudj... bárcsak igaz lenne. Mikor a szemedbe néztem szenvedéjt láttam, a mosolyodba
ott volt a kisgyerek, de nem hibáztatlak, hisz te is csak ember vagy, aki érez,visszautasít,hazudik, megbánt
és olykor csalodik. Sokszor mosta arcomat a könnyem, rengetegszer zárkóztam be órákra a szobámba, s gondoltam arra,
hogy még mindig itt vagy, hogy ölelsz,hogy fogod a kezem...hát csak annyit akartam mondani, hogy azt hiszem mégis
hiányzol...minden, még a hazugságok is, de leginkább az aki veled voltam.Önmagam...BOLDOG.

Engedlek hadd vigyen a szél,a fák közt ahol már a bokor sem remél,fáj szivem minden kövérsége ami vegülis már az én vereségem,emlékeimben visszajátszadozok fájdalmam enyhítésére, s egy könnycsepp ami már a mélynek semmisége.

A bús magányban
ne szenvedj.
Ne sirasd az elmúlt nyarat.
Jövő tavasz után majd meglátod,
teljesen megújulva megkapod.

Ne tétováz!
Engedd be a szíved kapuján a holnapot.
A Kisvejkei csobogó füzes patak partján.
A boldogságból szívjál be egy jó nagyot.

A patak partján bolyongj,sétálj keresd,
a párodat.
A bátortalan őszi szellő engedd,
hogy csókolja meg az arcodat.

Legyél boldog.
Addig szeress ameddig élsz.
Szeress addig ameddig megteheted.
Mert nagyon hamar,
észrevétlenül elkopik az életed.

Lehet hogy úgy érzed még nem vagy felkészülve rá, mégis várod azt a percet. Úgy, mint tavaly a szilveszteri éjféli harangszót, majd a tűzijátékot, jelezve annak az évnek is vége a maga örömeivel, szomorúságaival együtt. Most meg mintha minden másodperc egy ezredév lenne, a gombóc a torkodban egyre nagyobb és nagyobb, mert félsz újrakezdeni mindent- máshol, más helyen, más emberek között. Az ismeretlen, az hogy életedben ilyen nagy lépést még soha nem tettél meg, megrémiszt. Pedig hidd el, jó lesz, jobb lesz ezután. A lábad elé sodort lehetőség új értelmet ad majd az életednek, csak indulj el. Most már nincs visszaút, de van elég idő, hogy a fennmaradó napokat úgy élvezd és érezd át, ahogy szeretnéd, mert ez soha nem fog visszajönni. Köszönj az embereknek, mint eddig, szemeiddel vésd eszedbe minden ház színét, szegletét, és szépen csöndben ints "Isten hozzád"-ot mindenkinek. Mert Mindenki, és minden a szívedben marad.

Van aki azért megy el, mert el akar menni. Van akit kényszerítenek. Van aki rájön, hogy ahol addig volt, ott senki sem lehet, s ahhoz hogy valaki legyen, ott kell hagyni a mindent. Házat, hazát, családot, munkát, tárgyakat, érzéseket. Szerencsés esetben a döntések sorozata sokkal jobb útra visz, ritkán tévútra. Nem is ez a lényeg, hanem maga az út, a próbálkozások. Erősítenek, vagy gyengítenek? Azt csak az illető érezheti igazán. Hogy hová indul az ember, és hová érkezik, az titok. Lehet, hogy egész életen át csak keresi a helyét, de azt soha nem találja.

Van valaki, akit úgy ismerek, ahogy senki más. Aki éljen akárhány száz kilométerre, akármilyen dimenzióban, úgyis megtalál. Láthatatlan kapoccsal köttettek össze útjaink, bár úgy tűnik közös Sorsunk végeláthatatlanul véget ért. Ez nem így van. Olykor a szív törvényei győzedelmeskednek a józan ész felett, olykor a kényszer szülte helyzetekből lesz egy kicsiny menedék, ahol lelkünk megnyugvást talál. Csak az addig eltelt idő ne lenne oly nehéz. A félrecsúszott szemüveg, a reggelinél fogadott kicsiny katonák, a gyógyszerrengeteg, a kusza haj, a szem, mely rám nevet, a vonalnyi száj, a három párna feje alatt, az érintése, az öle, a puha keze itt él bennem, most is érzem, más nem tudja, nem érezheti, mert úgy, mint én ismerem, nem ismeri.

Menni kell előre, lépésről-lépésre, hinni valamiben, újban, magadban, hinni egy jobb élet még meg nem valósult, de elérhető csodájában. Édes kényszer, a várás, a türelem, míg meg nem kapod, el nem éred a célodat. Addig is formálódsz ráhangolódsz, és érezni kezded először magunkban azt a bizonyos változást, majd egy pillanat alatt valahogy megváltozik minden. Magad sem érted mi történik körülötted, mitől más ez a nap, mint a tegnapi volt. És már semmi nem ugyanaz, Te sem ugyanaz vagy, aki voltál. Az elmúlt, meghalt, odalett a tegnappal. Csak egy bizonyos borzongást érzel, meg nem magyarázhatatlant, és imádkozol, bárcsak tovább tartana. Mert eddig minden ami azt hitted jó volt, elmúlt. És csak azt veszed észre, hogy ezek az édes borzongások egyre csak jönnek, hosszabbak lesznek, majd végül nem múlnak el. Akkor fogod érezni, hogy már nem az vagy aki voltál, nem is érted majd. Hol volt eddig ez az érzés? Hol volt ez az édes borzongás? Ott volt, de rossz időben, és rossz helyen voltál, olyan helyen, ahol vastag falakkal körülvéve védted magad ettől az érzéstől. Elvonta a figyelmed más. De most itt van, és itt lesz. Csak hagyd, hogy megtörténjen. És kívánd, hogy soha ne múljon el.

Nincs adat!

Bejelentkezés

Vicc ajánló