Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan lény, amely szabadon szállhat az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és belészeretett.
Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott.
Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot teljes harmóniában:
A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: - Mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? - és megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni.
És irígykedett, irigyelte a madarat amiért tudott repülni.
És egyedül érezte magát!
Azt gondolta: - Csapdát állítok neki, ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem!
A madár szintén szerelmes volt belé és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett!
A nő kalitkába zárta és egész nap nézte.
Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya. De szép lassan különös átalakuláson ment át.
Most, hogy teljesen övé volt a madár és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett nem tudta kifejezni létének értelmét.
Lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult.
A nőt már nem is érdekelte többé, csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár.
A nőt elfogta a bánat és éjjel-nappal rá gondolt.
De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
- Miért jöttél? - kérdezte a halált.
- Hogy újra együtt repülhess a madaraddal - felelte a halál.
- Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna. Most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele!
Talmud
„Végre hazaérsz. Kutyád nyakadba ugrik.
- Hol jártál eddig? oly sokáig elvoltál!
Hiányoztál, hiányoztál, hiányoztál!
Szeretlek, szeretlek, szeretlek!
Mi van a szatyrodban? Ugye az enyém?
Juj, hadd nyaljalak gyorsan fülön!
Ham, most egy picit megrágom a kesztyűdet.
De jó! Itthon vagy végre!”
”Ha mosoly önt el téged, mint tengerpartot a dagály - fertőzd meg a világot, hadd terjedjen a ragály!”
Míg tükröt veszek, süss ki, drága nap,
Menetközben hadd lássam árnyamat.


Ó, szép fenyô, ó jó fenyô,
huséges a te lombod!
Te zöld vagy nemcsak nyáron át,
de télen is, ha hó leszállt.
Ó szép fenyô, ó jó fenyô,
huséges a te lombod!

Ó, szép fenyô, ó, jó fenyô,
nagyon tetszel te nékem.
Karácsonytájt oly érdemes
fa egy sincs, oly örvendetes.
Ó, szép fenyô, ó, jó fenyô,
nagyon tetszel te nékem.

Ó, szép fenyô, ó, jó fenyô,
ruhádtól hadd tanuljak!
Reményed és huséged ád
erôt minden idôkön át.
Ó, szép fenyô, ó, jó fenyô,
ruhádtól hadd tanuljak!
"Megéri-e Róma egy becsületes ember életét?
Valaha hittünk ebben.
Hadd higgyünk benne újra!
Róma katonája volt. - Adjátok meg neki a végtisztességet."
Ahelyett, hogy engednénk, hogy érzelmeink magukkal ragadjanak és kelepcébe csaljanak, hagyjuk, hadd tűnjenek el, mint az ujjunkkal vízbe írt betűk.
Ki ide ér, az többé sohse sír,
haja nem őszül, arca rózsapír, -
ó Boldogság, hadd jöjjek most veled,
míg a tündérek szigetére érünk,
hol örök fényt szitál a kikelet!
Város - ahol sokszor oly kevés a fény
Város - ahol láttál már
Hadd mondjam végre - olyan ritkán mondhatom el már:
Úgy fáj, hogy nem vagy köztünk már
Város - ahol zajlik élet és halál
Város - ahol rám vártál
...
Karácsonynak hajnalán
...
Ne hagyd, hogy a fény, amit vársz oly rég
Ne gyúljon ki ránk
Város - ahol minden szó elhangzott rég
Város - amely bennem él
És mégis mondd el
Szavak nélkül hányszor gondoltál
S vártál szebbet a valónál
Karácsonynak hajnalán
Őrzöm álmod, bújj hozzám
Ne hagyd, hogy a fény, amit vártál rég
Ne gyúljon ki ránk
Karácsonynak hajnalán
...
Ne hagyd, hogy a tűz, amit vártál rég Ne gyúljon ki már
Végetért az éj, havat hord a szél
Kicsit fázol, látom hidegebb ez a tél
Karácsonynak hajnalán
...
Ne hagyd, hogy a fény, amit vársz oly rég
Ne gyúljon ki ránk…
- Nem tudom, hányadika van - mondta Scrooge. - Nem tudom, mennyi időt töltöttem a szellemek között. Semmit sem tudok. Valóságos kisbaba vagyok. Mindegy. Nem bánom. Hadd legyek kisbaba. Hahó! Hopp! Hahó!

Áradozását templomi harangszó szakította meg - soha még ilyen vidám csengést-bongást nem hallott. Csengj, bongj, harang, bim-bam! Bim-bam, csengj, bongj, harang! Ó, csudaszép, csudaszép!

Az ablakhoz rohant, kinyitotta, és kidugta fejét. Se köd, se pára; tiszta, fényes, vidám, bizsergető hideg; hideg, mely muzsikájával táncra perdíti a vért; aranyos napfény; tiszta égbolt; édes, üde levegő; víg harangszó. Ó, csudaszép, csudaszép!

- Milyen nap van ma? - kiáltott le Scrooge egy ünneplőruhás fiúnak, aki talán azért ólálkodott arrafelé, hogy őt nézze.

- Micsoda? - kérdezte elbámulva a fiú.

- Milyen nap van ma, szép öcsém? - szólt Scrooge.

- Ma - felelte a fiú -, hát karácsony napja.

- Karácsony napja! - gondolta magában Scrooge. - Nem mulasztottam el. A szellemek mindent elvégeztek egyetlen éjszakán. Megtehetnek azok mindent, amit akarnak. Persze, hogy megtehetnek. Hahó, szép öcsém!

- Hahó! - kiáltott vissza a fiú.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló