Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok?először lassabban? aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...
Talmud Szabadság, Megbocsátás,
A szívem nélküled a forró nyárban is dermedt,
teljesen megfagyott.
Várom,hogy szeress és átölelj,
talán még attól kiolvadok.

Szorosan Ölelj,csókolj ha megtalálsz,
olvaszd fel a jégé megfagyott szívemet.
Tudod szívnékül létezni,élni nem lehet.

Nélküled nem létezek,
halott a lelkem,
érted teljesen megfagyott.
Addig olvaszd fel,
amíg a bánatban bele nem halok!


Eltűnt minden,minden mit szerettem,
Vége van mindennek,amin régen még nevettem.
Régen más volt,nevetgéltünk,beszélgettünk,
De már vagy egy hónapja egy csókot sem ejtettünk..
Mióta velük vagy más lettél,
És nem az aki megtetszettél.
Belevisznek téged minden szar dologba,
Érted mondok imát éjszakánként zokogva!
Nem tudom, miért lett mindez így egyszerre,
De nem lehetsz büszke minden egyes tettedre....
Volt az életedben olyan dolog, amihez nagyon ragaszkodtál, úgy, ahogy rajtad kívül senki más? Volt olyan dolog ami miatt egyedül Te harcoltál, s rajtad kívül mindenki MÁST akart? Úgy gondolhattad akkor, mindezt széllel szemben tetted, talán megtiportak, meg is aláztak, amiért kitartottál elveid mellett. És lám mégis eljött az a pillanat, magad, de az ellenségeid sem hitték sohasem, hogy egyszer, talán nagyon rövid időn belül, pont Ők lesznek azok, akik azért a MÁS-ért kell hogy harcoljanak, azért, amiért eddig ezt Te tetted. És lehet, hogy az a fa, amit eddig jó alaposan kivágtak, savat öntöttek köré, gyökereit is elvagdosták, soha többé nem fog kihajtani. De mindegy, ez már nem a Te dolgod. A Tiéd csak az, hogy végignézd, hogyan harcolnak azért, amit elpusztítottak. Azért, amiért talán neked sokkal nagyobb energiával kellett volna megdolgoznod. S most hátradőlve az első sorból nézheted, ahogyan kapirgálnak a savval körülöntött, gyökereit elvágott fa körül, hogy hátha találnak még egy élő hajtást, amibe belekapaszkodhatnak.
Ahogy múlnak az évek, egyre csak rájössz, hogy voltak az életedben olyanok, akik jöttek, aztán mentek, akik beléptek, maradtak egy kicsit, majd leléptek, és olyanok, akik a mai napig ugyanazok mint a legeslegelején. Akik a mai napig jelen vannak, nem hagynak el, szeretnek, megértenek, és nem utolsósorban elfogadnak olyannak amilyen vagy. Ott vannak amikor fáradtságtól nyúzott ábrázatoddal nyitod az ajtót, vagy amikor tiszta lelkülettel, nyitott szívvel és ölelő karjaiddal fogadod őket boldogságtól repesve. De sohasem színlelve. És ezt becsülik benned. Hogy nekik kitárulkozol, levetkezed összes gátlásodat, és teljes természetességedet adod ajándékul. Azt amit rajtuk kívül más nem ismer. Más nem ismerhet, csak azok akik most is melletted vannak, akik nem csak mondják, hogy ők a barátok, hanem azok is. Akik védenek, óvnak téged, vagy éppen finoman célzott kritikákkal építenek. Ők azok akik sosem mennek el. Akik mindig maradni fognak. Akár legyél itt, akár száz meg száz mérföldre, túl az Óperencián.
Érezted ma reggel a tavasz illatot? Egészen a lelkemig hatolt. Újra hittem ha csak egy pillanatra is, hogy van feltámadás, van újrakezdés, itt és most, abban a pillanatban, amikor beleszagoltam a levegőbe. Ma minden más, mint tegnap volt. Még az illatok is.
És egyszer csak hangokat hallottam a fejem fölött, de nem az alacsonyan szálló repülőgépek hangját, hanem a visszatérő darvak megszokott sorára lettem figyelmes. Lám, ők is tartanak valahová. Nem céltalanul röpködnek, hanem a megérzéseik, a jelek, amelyeket figyelnek, vezetik céljaik felé.
Ma olyan jó élni... ma olyan szép az idő, a nap is másként ragyog.Ma szeretem az életem
Tudod mire vagyok a legbüszkébb? Rád. Azért mert kezdesz rájönni, mibe érdemes, és mibe nem érdemes energiát belefektetni. Örülök, hogy formálódsz, gondolkozol a következő lépésen, tervezel napról napra, felépíted az életed, s nem azok táborát gyarapítod, akik önmaguktól képtelenek rájönni a titok nyitjára, s tőlem várják életük problémájára a megoldást. Mindenki a saját életének kovácsa. Én nem kovácsolhatom más életét, én csak példaként szolgálhatok, hogy lehet jó. Hogy nincs minden veszve. Hogy vesztes helyzetből is fel lehet állni. Sőt! Olyan dolgokat is képes lehetsz megvalósítani, amikben eddig akadályozva voltál. Talán mert nem voltál jó helyen. Vagy nem voltál jó időben. Még lehetsz... De ehhez bátorság kell. Sikerem legyen a Te sikered, Életem legyen a te példád, de ne az én életem éld. Éld a sajátodét! Élj jól. Mert az élet szép. Csak arra vár, hogy megéld, hogy megvalósítsd önmagad.
Kitartani magad mellett, kitartani elveid mellett, megvédeni magad mindenféle negatív dologtól, ez a belefektetett energia kérdése. Sok-sok energiáé. De megéri... hiszen így leszel tökéletes a saját szemedben, így leszel határozott egyéniséggel rendelkező, önmagát mindenáron megvalósító ember, nem pedig olyan, aki védtelen. Vagy akivel bárki, bármit megtehet. De kinek is van joga ahhoz, hogy formálja az életed, ha nem neked? Ki lehet az, aki jobban tudja mit érzel, min mész keresztül, mik a gondolataid, mik a terveid, céljaid? Ki lehet az? Te, csakis te magad. Hát állj ki magad mellett, éld meg az életed, úgy ahogy neked jó, s nem úgy ahogyan neked mondják hogy jó lehet. Minden csak nézőpont kérdése. Ez a Te nézőpontod. A Te szemed, a te agyad, a te füled, a te tested, a te életed. Hát éld!
Az élet megtanított, hogy kibírj dolgokat. Erősséged, határozottságod, bátorságod mind jele annak a nem feladásnak, ami veled kapcsolatban másokban rólad megmaradt. Nem adhatod fel! Te mindig erős vagy! Te ezt is megoldod! Te ezt is kibírod. És felállsz, erős vagy, kibírod, még ha bele is pusztulsz, még ha szíved is megszakad. És azért, mert nem okozhatsz csalódást sem magadnak, sem másoknak. Mert az erősséged másnak erőt ad. A kitartásod mást is kitartásra ösztönöz. Megoldásaid mások életére is megoldást nyújtanak. Ezért sem adhatod fel! Akkor sem, ha az Élet olykor nehéz.
Két világ van: egy kívül, egy pedig belül. A téged körbeölelő falak megakadályozhatják, hogy kilépj a "kinti világba", oda, ahol a lehetőségek várnak, oda ahol megvalósíthatod álmaid. Tudom, veszélyes, még belegondolni is, az ember inkább megtántorodik hiszen "ami itt van, belül, azt már ismerem, abban biztos lehetek, inkább nézem az embereket innen az ajtó, vagy az ablak mögül, mintsem szembesüljek az esetleges kudarccal, sikertelenséggel." De harc nélkül nincs győzelem. Áldozatok nélkül nincs siker. A siker kulcsa pedig Te magad vagy. Az ajtó nyitva áll... én most kilépek rajta. Csak tőled függ, van e bátorságod velem együtt ezt megtenni.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló