|
|
|
|---|---|
 |
|
| És mikor eltelnek a hetek, hónapok, s talán évek, nem leszel több, csak egy szomorú emlék, egy homályos és régi korból, amire már nem akarok emlékezni. Nem fog már annyira égetni, fájni, hogy velem voltál, az sem, mikor elmentél, az sem, mikor újra láttalak, csak az fog iszonyatosan fájni, még évekkel később is, hogy nem voltam elég neked. Hogy a szívem minden szeretete, rajongása, a lényem teljes felajánlása számodra, ez mind, mind kevés volt. Sokat adtál nekem. Sokat adtam neked. Elvetted az eszem, és a szívem, hiába könyörögném vissza, mert tönkre tetted már. A tisztaság és a becsület rég eltűntek, a szomorúság, a hasító fájdalom, és a porba hullott önérzet maradt csak. Úgyhogy neked adom hát, vidd, ne is hozd vissza soha. Így nekem már nem kell. Szívesebben élek szív nélkül tovább, míg egy nap mi leszel? Csak egy szomorú emlék, egy homályos régi korból, melyre nem akarok már emlékezni. Mert amikor eljön a búcsú pillanata, mindkettőnkben meghal valami. | ||||
| ||||
