Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Van valamitek, ami igazán különleges. Túl a stresszen, a dühön, a meg nem értettségen, a fájdalmon, a múlt árnyain, a jövő félelmein, túl a szorongáson és a rettegésen, mindenen túl, ami miatt szorítást érzel a gyomrodban ott van a Ti világotok. Az a világ, ahol haza várnak, ahol az ölelés ezredjére sem ugyanolyan, és mindig jól esik. Ahol a csók nem rutinos, hanem édesen megnyugtató, és amiben nem csak a szenvedély van benne, hanem a csak feléd irányuló szeretet. Ahol a szeretkezés nem felszínes, időszerű kielégülés, hanem maga a törődő, kölcsönös kényeztetés. Ahol nincsenek álarcok, és nincs képmutatás, ahol nincs közöny. Jól vigyázz erre a világra, és ne vidd bele a világ szennyét, és bánatát. Őrizd ezt a világot, mint legféltettebb kincsedet, építgesd benne a házat, mely a közös otthonotok, és ne feledd, minden nap kell hozzátenned egy téglát, hogy épülhessen, és minden nap kell törődnöd vele, szépítgetned kell. Sose vedd természetesnek, hogy van. Az ember túl keveset kap különleges dolgokból.
Néha merj bízni az emberekben, mert sosem tudhatod, hogy milyen világot tárnak fel előtted!
?Amikor diákként elvágyódunk, világot akarunk látni, utazni, új dolgokat megismerni, új emberekkel találkozni magabiztosnak és céltudatosnak érezzük magunkat de amikor eljön a pillanat, hogy elmehetünk.... minden vizsgánál nagyobb félelem van a lelkünkben.?
Olyan jó élni... jó elmélázni, kinézni az ablakon, hálát adni minden egyes reggelért. Másként látni ezt a gyönyörű világot. Érezni a levegő illatát, a jelen pillanatot, s hallgatni azokra a bizonyos ösztönökre, amelyek benned vannak. Hányszor kellett volna hallgatni rájuk... mennyi kudarctól menekültél volna meg... érezted, felfogtad, hogy a dolgok nem jó felé mennek, nem a te javadat szolgálják, hogy aki melletted van hátbadöf... mégis megpróbáltál hinni, és bízni... talán éppen utoljára. Mert miért ne lehetnél szerencsésebb az életben, ahogy eddig nem... és akkor ott motoszkál egy gondolat, egy furcsa érzés, és nem tudod hová tenni, csak azt tudod, hogy ez kényelmetlen, szabadulni akarsz tőle, és próbálsz mosolyogni, nem rá gondolni... és akkor bejönnek a megérzéseid. S te csak ülsz ott, hogy bárcsak hallgattál volna rájuk...aztán sok időbe telik, mire felocsúdsz a csalódásból, és megpróbálod összekaparni magad... végül sikerül. Eléred azt aki mindig is voltál, megéled azt, amit mindig is szerettél volna. Ehhez csak egyet kell tenned: elengedned. Ez a legnehezebb, de megéri. Kevesen képesek rá. Lehetnek félelmeid, de tudomást sem veszel róluk, csak imádkozol, és megjegyzed, minden úgy jó ahogy van. A tükörből már egy másik ember néz rád. Sohasem gondoltál rá, hogy arra az emberre visszamosolyogj, most mégis megteszed... minden úgy jó, ahogy van. És kíváncsisággal tekintesz a jövőbe, már nem ragaszkodsz, csak élsz... s ezt más is tudni fogja.

Nem értettem sokáig melyik a pontosabb,
Hogy tudni látni vagy látva tudni a fontosabb.
Lehetsz szegény vagy tehetős,
Tetteidért csak Te vagy a felelős.

Lehetsz erős vagy bátor,igazi katona,
Mész előre,menetelsz,de tudod egyáltalán hova?
Ha nem tudod merre, menetelhetsz Te örökké!
A megtett utak alakulnak majd körökké.

Elindulsz de ugyanoda érkezel majd vissza,
Tudom fiatalon még semmi sem tiszta.
Azt is tudom,hogy ilyenkor még a világ a szavaid issza,
De később nem lesz majd kulcsod, hogy az ajtót kinyissa.

Tanulnál Te, csak a büszkeség nem ereszt,
Hidd el nem szégyen, mindenkinek nehéz a kereszt.
Futkosol fel s alá , köröket rajzolsz,
Megtanulod majd, hogy csak magad ellen harcolsz.

A tudás nem más mint a léted maga,
De élvezet nézni mikor leomlik a homály fala.
Meglátod a ködben a világot, látod majd az eget,
S látod majd azt is, hogy Ő büszkén rád lenevet.
Senki sem tudja milyen az,
mikor rátalálsz arra az emberre,
aki a világot jelenti,
aztán elveszíted.
Írom a versem, mit nem lát senki,
Sír a lelkem, mit nem hall senki.
Nem értem a világot, s az embereket,
Rosszat tesznek, mégis nevetnek.

Igazságtalan a világ, rosszak az emberek.
Ezt ki érti meg?!
Csak egy gyerek vagyok az álnok világban,
S a versem is csak porszem egy üres pohárban.
Élet, Hazugság,
Sajnos, kit szerettél elhagyott,
tudom ő jelentette neked a világot,
s a szíved ezer darabokra hasadt,
azt hiszed semmid sem maradt.
Ne sirasd többet a múltat,
ne tedd tönkre magad!
Búcsúzás, Akarat,
Előbb-utóbb mindenkinek el kell döntenie, mi a fontosabb, hogyan szeretné leélni az életét ... Meg akar-e felelni a világnak vagy a világot alakítja át maga körül szüntelenül az elvei, meggyőződése alapján? Formálnak vagy formálsz?
Akarat,
Semmi tévé. Semmi vacsora. Ülök a teraszon, és visszagondolok az életemre, az ifjúra, aki arról álmodott, hogy híres író lesz, és egyszer csak ráébredt, hogy a valóság egész más: olyan nyelven ír, amelyen szinte senki nem olvas, egy olyan országban, ahol állítólag nincsenek olvasók. A családja kényszeríteni akarja, hogy egyetemre menjen (mindegy melyikre, fiam, az a lényeg, hogy legyen egy diplomád, mert anélkül soha nem lesz belőled semmi). Ő azonban föllázad, hippiként bejárja a világot, végül találkozik egy énekessel, ír néhány dalszöveget, és egy csapásra gazdagabb lesz, mint a nővére, aki hallgatott a szüleire és vegyészmérnök lett belőle.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló