Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok?először lassabban? aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...
Szabadság, Megbocsátás,



Mond mit tegyek, hogy elhidd mennyire Szeretlek?
Mond mit tegyek, hogy elhidd megőrülök érted?
Mond mit tegyek, hogy el fogad szerelmes szívem?
Mond mit tegyek, hogy boldoggá tehesselek?
Mond mit tegyek, hogy mosolyt csaljak az arcodra?
Mond mit tegyek, hogy karjaimba tarthassalak?
Mond mit tegyek, hogy láthassam két szép szemed?
Mond mit tegyek, hogy foghassam két kezed?
Mond mit tegyek, hogy elhidd Te vagy az egyetlen?
Mond mit tegyek, hogy elhidd Te vagy az Életem?
Mond mit tegyek, hogy Te légy a múzsám?
Mond mit tegyek, hogy velem légy egy életen át?
Mond mit tegyek, hogy nekem ad a kezed?
Mond mit tegyek, hogy Enyém legyen a szíved?
Mond mit tegyek, hogy csak rám gondolj?
Mond mit tegyek, hogy csak rólam álmodj?
Mond mit tegyek, hogy elhidd végre?
Hogy Te vagy az Egyetlen, az Életem?
Próbállak feledni
és nem rád gondolni.
Azt hittem,hogy szeretsz,
de cserben hagytad szerelmes szívem!
Szakítás, Élet,
" Az élet csak azért létezi, hogy leendő áldozatokat produkáljon a tápláléklánc fojtatására."

"Ha a vadász célba veszi az oroszlánt, az oroszlánnak segítek, ám ha az oroszlán megtámadja a vadászt, a vadásznak segítek."

Amikor nőt bántasz, s tűri, gyáva féreg vagy, de ha nő bánt, s tűröd, szerelmes bohóc vagy."

"A tényeket ha letagadod, vigyázz, az időt és szereplőit is meg kell hazudtolnod."
Élet,
Az életben nem éri meg szerelmesnek lenni.
Semmi értelme.
Ugyanaz a vége. Mindig!
Szétszakad a szíved. Belehalsz. Fáj. Szétszed. Összetör.
Soha semmi nem tart örökké... Soha... Semmi...
Egyszer mindennek vége lesz. Hamarabb, mint hinnéd..
És úgy érzed vége az életednek.
Ne legyél szerelmes! Ne hidd hogy ez más. Dehogy más!
Előbb vagy utóbb rájössz, hogy valami nem jó. Ő se olyan már. Megszokjátok egymást. Kihuny a tűz. Te még próbálkozol... de egyedül tudod hogy kevés vagy hozzá. Amikor többet sírsz, mint mosolyogsz...de nem mondasz semmit. Az eszed üvölt, hogy fuss már. Menekülj, amíg tudsz... de a szíved tudja hogy már túl késő.
Szomorú, Csalódás,
Elmentél, már rég elmentél, mostmár mással vagy. Én is mással vagyok. De a szívem egy darabja még össze van törve. De már nem fáj, mert ezt a darabot elvitted magaddal, és örökké nálad lesz. Már csak a hiányát érzem. A hiányod, mert örökké hiányázni fogsz. És bár már nem vagyok szerelmes, mégis szeretlek, jobban mint egy barátot, és azt hiszem, ez már nem fog változni. Amikor eszembe jutsz, nem akarom, de könnybe lábad a szemem. Ilyenkor egy éjszakán át sírdogálok, az emlékekre gondolva. Eszembe jut egy illat, egy tekintet, érintés, vagy néhány szó. Vannak dalok, helyek, filmek, amikről csak te jutsz eszembe. Megtanítottál szeretni, te voltál az első szerelmem, de az első szerelem mindig véget ér. Lehet nem kellett volna véget érnie, de mégse adtam utolsó esélyt, és talán ennek így kellett lennie. Boldog tudok már lenni, mert tudom, hogy te az vagy, valahol máshol, valaki mással, de boldog vagy, ezért én is.
, Szakítás,
Az, aki a tanulás miatt sok mindent elhanyagol, sohasem lesz szerelmes, és az életben sokkal többet veszít, mint amennyit a tanulással nyerhet.
, Élet,
Álmatlanság gyötör,
Az idegtől reszketek.
Nincs étvágyam,
Nem is eszek.
Ha szeretsz, miért nem vagy velem?
Ha szeretsz, miért szakítasz velem?
Képeid a szekrényen,
Ruháid a szekrényben.
Vidd el kérlek, vedd vissza,
Eldobni nem tudom, csak könnyeimet issza.
Nincs már erőm, rabod lettem.
De te eldobtál magadtól, feltörlő lettem.
Hiányzol, a sírás kerülget,
Veled akarok lenni,
Boldogan,
Szerelmesen,
Mint egy kisgyerek.
Gondolatom, és én a Tiéd,
Ha az ÉG a földel, - összeér.
Örök szerelmes az én szívem,
Hiszen tudod, téged szeretlek!
Amikor szerelmes leszel, akkor esélyt adsz a csalódásnak, hogy bármikor kopogtatás nélkül Rád rontson. /Radevszki Anita/

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló