Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Már rég nem vagy itt, közelbe sem jársz tán, de tisztán emlékszem az arcodra.Szívem adtam kezedbe, s te elvitted a
boldogsággal együtt. Messze innen, hol a madár se jár, ahol senki sincs, ahol nem én vagyok.Itt hagytál szótlanul,
egy csalfa mosollyal az arcodon, és én csak álltam és néztem ahogy elhajtassz.Nem tudom merre jársz, mit csinálsz,
de remélem eszedbe jutok még, hogy néha gondolsz rám, hogy olykor hiányzom. Nekem nem hiányzol... nem vágyom arra,
hogy itt legyél, hogy újra hazudj... bárcsak igaz lenne. Mikor a szemedbe néztem szenvedéjt láttam, a mosolyodba
ott volt a kisgyerek, de nem hibáztatlak, hisz te is csak ember vagy, aki érez,visszautasít,hazudik, megbánt
és olykor csalodik. Sokszor mosta arcomat a könnyem, rengetegszer zárkóztam be órákra a szobámba, s gondoltam arra,
hogy még mindig itt vagy, hogy ölelsz,hogy fogod a kezem...hát csak annyit akartam mondani, hogy azt hiszem mégis
hiányzol...minden, még a hazugságok is, de leginkább az aki veled voltam.Önmagam...BOLDOG.

Színeseket álmodok Veled, s Te jössz a fényben , követsz unos-untalan, bolyongva, bandukolva hosszú utakon. Olykor érzem, mintha itt lennél,mintha közvetlen közelből arcomba néznél, mint moziban pergő filmet a néző. Csak a szereplő most én vagyok. És írok,és sírok, és lépek, és szívem e képre újra és újra megremeg. Talán nem tévedek.
Van valaki, akit úgy ismerek, ahogy senki más. Aki éljen akárhány száz kilométerre, akármilyen dimenzióban, úgyis megtalál. Láthatatlan kapoccsal köttettek össze útjaink, bár úgy tűnik közös Sorsunk végeláthatatlanul véget ért. Ez nem így van. Olykor a szív törvényei győzedelmeskednek a józan ész felett, olykor a kényszer szülte helyzetekből lesz egy kicsiny menedék, ahol lelkünk megnyugvást talál. Csak az addig eltelt idő ne lenne oly nehéz. A félrecsúszott szemüveg, a reggelinél fogadott kicsiny katonák, a gyógyszerrengeteg, a kusza haj, a szem, mely rám nevet, a vonalnyi száj, a három párna feje alatt, az érintése, az öle, a puha keze itt él bennem, most is érzem, más nem tudja, nem érezheti, mert úgy, mint én ismerem, nem ismeri.
Az élet megtanított, hogy kibírj dolgokat. Erősséged, határozottságod, bátorságod mind jele annak a nem feladásnak, ami veled kapcsolatban másokban rólad megmaradt. Nem adhatod fel! Te mindig erős vagy! Te ezt is megoldod! Te ezt is kibírod. És felállsz, erős vagy, kibírod, még ha bele is pusztulsz, még ha szíved is megszakad. És azért, mert nem okozhatsz csalódást sem magadnak, sem másoknak. Mert az erősséged másnak erőt ad. A kitartásod mást is kitartásra ösztönöz. Megoldásaid mások életére is megoldást nyújtanak. Ezért sem adhatod fel! Akkor sem, ha az Élet olykor nehéz.
Amikor teljesen tanácstalan vagy, akkor hallgass arra, amit a szíved súg! Mert ha meg is égeted magad, az észnek és magadnak, amiért rá hallgattál, nehéz megbocsájtani.
De a szívnek? A szívnek muszáj, mert a szív Te magad vagy, a kijózanító ész korlátai nélkül... A szíved a szereteted útját követi, és ami szeretetből indul ki, ha nem is kap viszonzást, ad helyette Neked gyógyító megnyugvást.
A szíved mindig azt súgja, amit igazán akarsz és bár olykor, hogy megvédd magad, ésszel kell zaboláznod, tudod, hogy a szíved örökké jó, örökké igaz, örökké nyughatatlan?
Megöleljük egymást. Tudom, hogy ha alkalmat adnék rá, maradna. Elboroznánk, és a végén mindent elmondanék. Talán megkönnyebbülnék. Talán nem. Túl sok együttérzés olykor rosszabb, mint a semmi. Az ember dédelgetni kezdi a fájdalmát. Elraktározza, csiszolgatja, mint valami beteges kincset...
A versek akár a gyerekek. Szeretnek olykor a szülők köré gyűlni, körbeülni őket, lábukhoz kuporodni, áhítattal figyelni minden egyes rezdülésüket. Kíváncsiak, folyton érdeklődőek: hogyan születtem, miért születtem, vártatok rám, ilyennek képzeltetek? Önmagukat kereső keserű út kezdete. A versek akár a gyerekek. Lehetnek fáradtak, energikusak, simulékonyak olykor hamisan huncutak. Nem lehet haragudni rájuk. Sokszor értelmetlenül idegennek hatnak szavaik, melyek sérülékeny lelkük bölcsőjéből szállanak a nagy, ijesztő világ vákuumába. Ezek idővel mind értelmet nyerő, igazán mély jelentésekké válnak.
Élet,
...pontosan tudta, hogy soha többé nem lesz köztük semmi, soha többé nem lehet köztük semmi, az élet olykor ad egy esélyt, gondolta, de ha az ember túl gyáva vagy határozatlan, és nem ragadja meg ezt az esélyt, az élet visszaveszi a kártyáit, létezik az a pillanat, amikor az ember megtehet valamit, és övé lehet a boldogság, ez a pillanat eltarthat néhány napig, olykor néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig, de csak egyszer, egyetlenegyszer fordul elő, és ha az ember később vissza szeretne térni ehhez a pillanathoz, az egyszerűen lehetetlen, nincs már helye a lelkesedésnek, a hitnek és a bizalomnak, marad a csendes beletörődés, a kölcsönös, szomorú szánalom, a haszontalan, de biztos tudás, hogy valami megtörténhetett, létrejöhetett volna, de egyszerűen méltatlannak bizonyultunk az adományra.
Élet,
Jó néha a sötétben Holdat nézni,
Hosszan egy távoli csillagot idézni.
Jó néha fázni, a semmin elmélázni,
Tavaszi esőben olykor bőrig ázni.
Teli szájjal enni, hangosan szeretni,
Jó néha magamat csak úgy elnevetni.
Sírni ha fáj, remegni ha félek,
Olyan jó néha érezni, hogy ÉLEK !
A családom volt az egyetlen, az igazi kincsem,
De egy pillanat alatt széthullott és már bárhogy is fáj, nem tehetek ellene semmit.
Az igazán nehéz helyzetben semmire sincs annyira szükségünk, mint egy szerető családra.
Örüljön akinek ez még megadatott, becsülje meg mindennél jobban mert lesz idő mikor már késő lesz.
A legrosszabb dolgok is bekövetkeznek olykor, mikor a gyermek épp bontakoztatná ki repülő tudását, viszont egy röpke pillanat alatt a földre hull és ökölbe szorított kézzel sír.
Annál kegyetlenebb dolog nincsen mikor szeretettel és tisztelettel (Pl anyák napján) egy bonbonnal vagy egy virággal nem áll már módodban felköszönteni a szerettedet. Mivel nem marad más csak egy sírhalom, ahova teheted a virágod. Illetve a remény, hogy odafent nincs többé fájdalom és gonoszság.
Így belegondolva nekik sem lehet könnyű, hogy odafentről lefelé tekingetnek és látják gyermeküket megingani az élet göröngyös útján.
És nem tehetnek semmit, hiába látják, hogy merre van a helyes ösvény.
Szokták mondani: ha még él az egyik szülőd, csak félárva vagy. Ha a másik szülőd is meghal, akkor leszel igazán árva.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló