Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
...
of
41
Elnéztem itthon a cserebogarakat még tavasszal. Tulajdonképpen az egész életük arról szól, hogy a föld alatt élnek, és esznek. ? Kertásáskor mindig egy csomót kiszedünk belőlük. ? Utána, ha már eleget ettek, bebábozódnak, kikelnek, és cserebogár lesz belőlük. Erre készültek egész eddigi életükben, viszont már csak egy pár napjuk van hátra, hogy párosodjanak, meg hogy repkedjenek egy kicsit sötétedéskor, és annyi. Közben pedig vadásznak rájuk a madarak, meg például az autók is sokat elütnek belőlük. Hallani mindig a koppanásukat a kocsi elején, amikor felkenődnek. Én pedig azon gondolkoztam, hogy ha egy cserebogár kikel a bábból, és rögtön az első repülésével nekimegy egy autónak, volt-e bármi értelme annak, hogy élt, hiszen mivel nem tudott szaporodni, nem érte el vele azt, amit kellett volna.
Sokat gondolkoztam rajta, hogy talán maga az öregedés is csak egy ugyanolyan betegség, mint a többi, ami születésünktől fogva végigkísér minket. Hiszen a sejtjeink ugye folyamatosan cserélődnek, vagyis eltérő mértékben ugyan, de minden egyes sejtünk fiatal. A szervezet egésze viszont valami miatt mégis megöregszik.
Drágáim éreztétek már úgy , hogy jó a szabadság, de az a kis DE mindig ott van . Mostanában rajtam is előjön . Szeretem azt , hogy nem kell alkalmazkodnom senkihez , azt teszem, amit akarok, és amikor akarom . Azt eszem, amit szeretek, és amikor éppen megkívánom . De az a fránya DE folyton előbújik ! Talán kezdek beérni én is igaz 40 fölött, de sosem késő! Lehet, most jött el az az idő mikor már tudnék alkalmazkodni, hogy tartozzam valakihez! Vagy ne agy Isten még azt a bűvös karikát is fölhúzzam, amitől eddig kivert a víz, még a gondolatától is . Talán elérkezett az idő arra , hogy alkalmazkodjak .
Mona
Légy néha kicsit bolond , enged ki magadból a benned szunnyadó kisördögöt ! Had élje ki magát . Néha kell egy kis őrület ebben a rohanó világban . Túl korán váltunk felnőtté . Akkor még alig vártuk ,hogy végre mi is nagyok legyünk . De most jól esne újra gyereknek lenni . Játszani és rosszalkodni ! Engedd hát kicsit el magad s légy néha gyerek !
Mona
Lehet most tabu témába nyúlok . De szerintem mi nők nem a szexért rajongunk . Mi is kívánjuk ugyan de nekünk a szeretkezés az ami igazán örömöt okoz . Aminek van eleje közepe és egy csodás befejezése . Nem az ami csupán egy aktus amiben nem biztos ,hogy nekünk is annyira jó . Nekünk kell az udvarlás a finom kis érintések az apró csókok sőt azok a rekedt szavak amiket a fülünkbe súgtok . Igen nekünk kell a figyelem az hogy ránk is odafigyeljetek és nem csak a saját igényeitekre , a tűzijátékot mi is nagyon várjuk , de utána is jólesik az a gyengéd ringatás amit sokan kifelejtenek ! Uraim igen is nekünk is jár a figyelem !
Mona
Megalkuvás ! Talán lehet ezt kéne tennem , de valahogy nem illenek rám a kiszabott klisék ! Jól érzem magam a bőrömben , szeretem , hogy a magam ura vagyok ! Sohasem volt álmom a házasság . Az csak egy papír . Miért kell mindent igazolni . A személyiségünket a tudásunkat és hát az érzelmeinket . Sokan nem értik miért nem vagyok hajlandó végre családot alapítani .
Elmúltam negyven de még most sem érzem elég érettnek magam arra hogy másokért papíron jogilag felelősséget vállaljak . Lehet sokan azt hiszik ez az élet rendje , de én úgy gondolom nem kell kihirdetni ha valakit szeretek . Nem attól tökéletes egy kapcsolat hogy papíron létezik !
Mona
Ha megtagadod azt, aki vagy, azt, amit érzel, amit gondolsz, hirtelen minden túl szűk lesz. A ruhák nem jönnek fel rád, már nem olyan kényelmesek, mint régen. Az ételek íztelenek, és unalmasak, a világ egyre kisebb lesz számodra. Szóval csak engedd el a megfelelési kényszert, nem érdemes a keskeny kis utcát választani, amikor a Tiéd lehet az egész országút. Akinek pedig nem vagy jó így, mit keres még az életedben? Megmondanád?
Nem az az igazi szerelem ami hónapokon keresztül lángol és , lassan fölemészti saját magát ! Az az igazi szerelem ami lángolva indul és szelíden ég életünk végéig . Fönntartva a melegét és biztosítja nap mint nap az erejét . Akár fagy akár bánat akár betegség akarja kioltani ! Minden nap jut belőle egy kis melegség ha nem is lángol de izzik a parázs !
Mona
Önként vállalt rabságomat feladnám , ha a megfelelő királyfi végre megmentene a saját két kezem által emelt elefántcsont tornyomból . Nem kell hogy szőke legyen sőt a kék szem sem kitétel , és így 40 fölött nekem már Shrek is lehet ;) Csak legyen bátor , és őszinte . Aki megviv a bennem élő sárkánnyal , hogy végre kiszabaduljon a királylány !
Mona
Szeplők! Ezek a játékos kis pettyek az arcodon amik miatt sokat bosszankodsz, amiket a tavaszi nap újra kicsalogat és cinkos kis vidámságot sugall. Ne szégyelld hisz ezek a te egyediséged jegyei. Tőlük vagy sugárzó és egyedi ;) nem minden ember arca ragyog fel így az első tavaszi napok hatására. Ne takard inkább büszkén viseld!
Mona

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló