Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
...
of
309
Amikor letörsz egy gallyat a fűzfáról, és leszúrod a földbe, azonnal gyökeret ereszt, és új fa lesz belőle. Azáltal lesz új fává, hogy saját maga is gyökeret eresztett. Amikor egy szilvafa sarjakat indít a gyökeréről, és kinőnek körülötte a sarjak, mindegyikből egyenként új fa lesz. A saját törzseik meg a saját ágaik teszik új fákká őket, nem pedig a gyökerük, ami egyébként mindannyiukban közös. Egyetlen élőlényről se tudni, hogy mitől lesz saját magává, hogy mitől tekintjük annak, mégis biztosan tudjuk róla, hogy nem azonos azzal, amiből származik.
Vegyük például az első egysejtűt! Egyáltalán nem voltak szülei. Egyszerűen csak lett a semmiből. Összeépítette magát mindenféle vegyi anyagokból, aztán elkezdett élni. Elkezdett mozogni, táplálkozni, szaporodni, meghalni, és azóta sem értem, hogy miért volt erre szüksége. Sokkal egyszerűbb lett volna vegyi anyagoknak maradnia. Miért volt szüksége például arra, hogy meghaljon?
Alig van úgy, hogy ne téged látnálak magam előtt. Néha csak a szemedet vagy a mosolyodat, meg ahogy jársz, a rugalmasságodat, a mozdulataid ívét, a lépteid simaságát, vagy ahogy a ruháid esnek a melleiden, és majd beleőrülök, amikor visszagondolok rá, hogy milyen volt tartani téged a karjaimban, hogy milyen volt simogatni a derekadat, vagy milyen volt egyszerűen csak babrálni kicsit a hajaddal. Nekem is ugyanúgy hiányzik. Olyasmi ez kicsit, mint a szomjúság, amikor már a puszta emléke is kedvessé válik bennünk a víznek. Érezzük a hűvösét, halljuk a csörgedezését?
Elnéztem itthon a cserebogarakat még tavasszal. Tulajdonképpen az egész életük arról szól, hogy a föld alatt élnek, és esznek. ? Kertásáskor mindig egy csomót kiszedünk belőlük. ? Utána, ha már eleget ettek, bebábozódnak, kikelnek, és cserebogár lesz belőlük. Erre készültek egész eddigi életükben, viszont már csak egy pár napjuk van hátra, hogy párosodjanak, meg hogy repkedjenek egy kicsit sötétedéskor, és annyi. Közben pedig vadásznak rájuk a madarak, meg például az autók is sokat elütnek belőlük. Hallani mindig a koppanásukat a kocsi elején, amikor felkenődnek. Én pedig azon gondolkoztam, hogy ha egy cserebogár kikel a bábból, és rögtön az első repülésével nekimegy egy autónak, volt-e bármi értelme annak, hogy élt, hiszen mivel nem tudott szaporodni, nem érte el vele azt, amit kellett volna.
Érdekes lenne tudni hogy a saját szenvedéseink hol vannak a 10-es skálán... Csak sejthetjük hogy másoknak mi jut, és mennyi. De csak a sajátunkat ismerjük igazán ... s ezt próbáljuk elhelyezni valahol a világegyetemben. Néha talán könnyebb attól nekünk, hogy azt gondoljuk a mi problémánk a legnagyobb. De igazából nem tudjuk... S ezt be is bizonyítja néha az élet, amikor a szarkupacunkra dob meg egy lapáttal ...
Aztán amikor elkeseredetten, zokogva és a falat kaparva találkozunk valakivel, aki még ennél is rosszabb helyzetben van, akkor a saját koordináta rendszerünkben elmozdul a pozíciónk ... s mi kicsit elszégyelljük magunkat.
Valakihez akarok költözni,
Valaki mellet felébredni,
Átölelni, rámosolyogni az arcára,
Huncutkodni, az ágyában,
Szeretni, átölelni,
És később a hiányától, könnyet vetni,
Nem sokat kérek, mégis annak látszik,
De hát ez ellen,
Mi emberek, semmit se tudunk tenni?
Tudnánk, persze,
De meghátrálunk,
Oly kudarcosan, hátrébb állunk,
Legyen bármi, tudok várni,
Míg a kés a nyakamba, nem szeretne várni.
"Meg kell tanulnod veszíteni, a padlóra esni. De mindezek után meg kell tanulnod felállni a padlóról és megmutatni mennyire erős is vagy azoknak, akik nem bíztak benned, elárultak és akik nem hittek benned. Álmodj, Tervezz majd valósítsd meg, és ezután mindenki irigykedni fog majd rád..!"
Drágáim éreztétek már úgy , hogy jó a szabadság, de az a kis DE mindig ott van . Mostanában rajtam is előjön . Szeretem azt , hogy nem kell alkalmazkodnom senkihez , azt teszem, amit akarok, és amikor akarom . Azt eszem, amit szeretek, és amikor éppen megkívánom . De az a fránya DE folyton előbújik ! Talán kezdek beérni én is igaz 40 fölött, de sosem késő! Lehet, most jött el az az idő mikor már tudnék alkalmazkodni, hogy tartozzam valakihez! Vagy ne agy Isten még azt a bűvös karikát is fölhúzzam, amitől eddig kivert a víz, még a gondolatától is . Talán elérkezett az idő arra , hogy alkalmazkodjak .
Mona
Tánc...sokaknak nem jelent semmit. Neked mégis az életed. Először még nem, de azzá válik. Talán nem is a tánc maga, amit először megszerettél, hanem a vele járó társaság. A partnered, és a többi pár, akiket már a barátaidnak nevezel. Ezt az összetartást külső szemlélő nem látja. Mégis ezt a láthatatlan kapcsolatot TE érzed, s látod. Mert látni, és érezni akarod. Többek között ez is széppé teszi. Idővel pedig látható lesz. Fülig érő mosolyod arcodra fog villanni, és látni fogják...mert látni akarják...érezni ezt a láthatatlan érzést.
Mi az igazi szerelem? Mikor évtizedekig élsz valakivel és minden nap ajándék, amit vele tölthetsz! Mikor a megtört és ráncos arcban még mindig ugyan azt a fiatal és boldog embert látod, akibe beleszerettél. Akivel kitartottatok jóban, rosszban! Mikor úgy érzed csak vele teljes az élet . Hol vannak ezek az érzelmek . Ma már csak kevés ember tart ki a párja mellett és mintha a szerelem ereje valahogyan elvesztette volna az erejét . Talán a rohanó világ vagy az öregek még tudták mi a boldogság és az örök szerelem titka ! Én is szeretném megfejteni ezt a titkot és úgy 40 év múlva is ugyan úgy tekinteni a páromra, mint azon a bizonyos első napon!
Mona

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló