Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Sokszor hallom barátoktól-ismerősöktől? Miért nem keresel már valakit? ˝Hiszen ha ez ilyen egyszerű lenne, mintha csak bemennék egy boltba hogy kérem egy új pasit szeretnék legyen úgy x kiló és kb. ekkora méretű, Na és ki lehetne választani minden tulajdonságát. Ja és ugye lenne rá csere garancia;) kipróbáltam és hát nem úgy működik itt ott szorít vagy éppen túlságosan nagy! Milyen jó is lenne. De sajna ilyen bolt még nincs, így minden pasit a régihez viszonyítunk és bennünk van a félsz , hogy talán ez is olyan mint a?! Már nehezen bízom meg bárkiben, ezért várok! Talán egyszer megnyílik majd a pasi bolt és lesz az én méretemben egy kiváló alap amit majd úgy alakíthatok ahogyan nekem tetszik! Addig is nézelődök és vázlatozok!
Mona
Talmud
Élj magadért, és azokért akiket szeretsz. Élj azokért, akiknek jelentesz valamit, és ne fuss többé olyan szekér után, ami úgy sem vesz fel. Élj a családodért, a céljaidért. Minden csak átmeneti. Hidd el, nem tart örökké a szomorúság, de a boldogság is véget ér egyszer. Soha ne veszítsd el a reményt. Mindig kell valami, amibe kapaszkodhatsz. Értékes vagy. Kellesz magadnak. Tedd meg magadért. Mindig küzdj és harcolj. Nem kell hősnek lenned, de inkább a kitartásodról ismerjenek, mint a gyengeségről. Soha ne add fel! Nézd végig mennyi mindent túléltél már, ebből nyerj erőt. Ha netán összeomlik a várad, kezdj el újat építeni magad körül. Rejtőzz el benne, ez majd megvéd az ellenségeidtől, de ne feledd, a barátokban is csalódik az ember. Sírj, tombolj, ordíts ha fáj. De soha ne nézz vissza. Engedd el, mert nem a tiéd többé. Hagyd hogy az idő enyhítse a fájdalmadat. Mindennap mondd el, hogy képes vagy rá. Higgy magadban. Abban, hogy legyőzhetetlen vagy.
Ahogy múlnak az évek, egyre csak rájössz, hogy voltak az életedben olyanok, akik jöttek, aztán mentek, akik beléptek, maradtak egy kicsit, majd leléptek, és olyanok, akik a mai napig ugyanazok mint a legeslegelején. Akik a mai napig jelen vannak, nem hagynak el, szeretnek, megértenek, és nem utolsósorban elfogadnak olyannak amilyen vagy. Ott vannak amikor fáradtságtól nyúzott ábrázatoddal nyitod az ajtót, vagy amikor tiszta lelkülettel, nyitott szívvel és ölelő karjaiddal fogadod őket boldogságtól repesve. De sohasem színlelve. És ezt becsülik benned. Hogy nekik kitárulkozol, levetkezed összes gátlásodat, és teljes természetességedet adod ajándékul. Azt amit rajtuk kívül más nem ismer. Más nem ismerhet, csak azok akik most is melletted vannak, akik nem csak mondják, hogy ők a barátok, hanem azok is. Akik védenek, óvnak téged, vagy éppen finoman célzott kritikákkal építenek. Ők azok akik sosem mennek el. Akik mindig maradni fognak. Akár legyél itt, akár száz meg száz mérföldre, túl az Óperencián.
Már nem tudok bízni senkiben,
Már nem hiszek az igaz barátságban sem.
Valahogy értelmét vesztette az életem.
És hidd el, ha a múlton változtatni tudnék,
Gondolkodás nélkül megtenném.
Rengeteget csalódtam.
Barátoktól megértést nemigen kaptam.
Bevillannak emlékképek, melyek távoliak tőlem.
Legszívesebben csak feledném őket...
Nem kérdés, az, hogy barátok vagyunk-e, Hisz mi igy vagyunk jó csapat!
Élet,
A legjobb barátok összefognak, és kitartanak egymás mellett. De ha én elesek, ő segít felállni!
Élet, Boldogság,
A barát olyan mint egy család. Van hogy veszekszünk, de van hogy nem. A barátra mindig számíthatunk. De csak a legjobbra. A legjobb barát, minket mindig ki segít, mindig megvigasztal,és mindig mosolyt csal az arcunkra.A barátunk mindig arra törekszik, hogy ne legyen semmi bajunk.Egy ölelést ad, és olyan lesz ez az érzés, mintha semmi baj nem lett volna. Barát az aki szeret minket, nem ver át, segít nekünk. Az ilyen emberek az igaz barátok.
Szeretet, Élet,
"Az igaz barátokat nagyon meg kell becsülni, elég ha egyszer el rontasz valamit, azt lehet hogy soha többé nem tudod jóvá tenni." ?
Élet,
Nem vagy már más, csak egy régi szép emlék,
maradhatunk barátok, belőled ennyi is elég!
Új évet, új reményt,
Új hitet, új erényt
Adjanak az égiek,
Csak a barátok
Maradjanak a régiek!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló