Mikor a gyermek gyermek volt
karját lóbálva ment,
Patak helyett hömpölygő nagy folyót
akart, s e tócsa helyett a tengert.
Mikor a gyermek gyermek volt
nem tudta, hogy ő gyermek.
Mindennek lelke volt még, s egy
volt minden lélek.
Mikor a gyermek gyermek volt
semmiről sem volt véleménye.
Nem volt megrögzött szokása.
Elszaladgált a helyéről, törökülésben
ült, forgója volt a feje búbján
és nem grimaszolt, ha fényképezték.

Mikor a gyermek gyermek volt,
ilyeneket kérdezett folyton: miért
vagyok én én és miért nem te?
Miért vagyok én itt és miért nem ott?
Hol kezdődik az idő, és hol ér véget a tér?
Hogy lehet az, hogy én, aki én vagyok,
mielőtt lettem, nem voltam, és
hogy egyszer én, aki én vagyok, nem
leszek már az, aki vagyok?

Idézet küldése

Részletek...

Wim Wenders