Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
...
of
12
Valakihez akarok költözni,
Valaki mellet felébredni,
Átölelni, rámosolyogni az arcára,
Huncutkodni, az ágyában,
Szeretni, átölelni,
És később a hiányától, könnyet vetni,
Nem sokat kérek, mégis annak látszik,
De hát ez ellen,
Mi emberek, semmit se tudunk tenni?
Tudnánk, persze,
De meghátrálunk,
Oly kudarcosan, hátrébb állunk,
Legyen bármi, tudok várni,
Míg a kés a nyakamba, nem szeretne várni.
Talmud
Nem tudom kiben bízhatnék ? Kinek adhatnám oda a kulcsot ami nyitja minden záram a szívem és az életem kulcsát ! Aki nem él vissza vele , aki nem csak visz de hoz is valamit a szürke életembe ! Eddig csak tolvajok jártak benne . Kilopva belőle minden színt és életet . Most inkább csak szenvedek ! Vágyom a napot a fényt , de a zár nem enged pedig a kulcs is benne . De sehol nincs az aki elfordítaná benne !
Mona
Önként vállalt rabságomat feladnám , ha a megfelelő királyfi végre megmentene a saját két kezem által emelt elefántcsont tornyomból . Nem kell hogy szőke legyen sőt a kék szem sem kitétel , és így 40 fölött nekem már Shrek is lehet ;) Csak legyen bátor , és őszinte . Aki megviv a bennem élő sárkánnyal , hogy végre kiszabaduljon a királylány !
Mona
Sokszor hallom barátoktól-ismerősöktől? Miért nem keresel már valakit? ˝Hiszen ha ez ilyen egyszerű lenne, mintha csak bemennék egy boltba hogy kérem egy új pasit szeretnék legyen úgy x kiló és kb. ekkora méretű, Na és ki lehetne választani minden tulajdonságát. Ja és ugye lenne rá csere garancia;) kipróbáltam és hát nem úgy működik itt ott szorít vagy éppen túlságosan nagy! Milyen jó is lenne. De sajna ilyen bolt még nincs, így minden pasit a régihez viszonyítunk és bennünk van a félsz , hogy talán ez is olyan mint a?! Már nehezen bízom meg bárkiben, ezért várok! Talán egyszer megnyílik majd a pasi bolt és lesz az én méretemben egy kiváló alap amit majd úgy alakíthatok ahogyan nekem tetszik! Addig is nézelődök és vázlatozok!
Mona
Találomra leszálltam valahol a villamosról, és megint csak találomra felültem egy másik vonalon közlekedő kocsira; a végtelen ostravai kültelkek, ahol csodálatos összevisszaságban egymást éri gyár és természet, mező és szemétdomb, erdőcske és meddőhányó, bérház és falusi porta, különös módon vonzottak és izgattak; újra leszálltam a villamosról, és gyalogszerrel hosszú sétára indultam: szinte szenvedélyesen figyeltem ezt a furcsa tájat, és igyekeztem megérteni lelkét; igyekeztem szavakkal is meghatározni azt, ami egységbe és rendbe fogja ezt az annyira különböző elemekből összetett vidéket; elmentem egy borostyánnal benőtt, idillikus falusi házacska mellett, és az a gondolatom támadt, hogy éppen ezért tartozik ide, mert egyáltalán nem illik a málladozó bérházakhoz amelyek a közelében állnak, sem a hátteret alkotó aknatornyok, kémények és kohók körvonalaihoz; elmentem alacsony szükségbarakkok mellett, amelyek valamiféle telepet képeztek e telepen belül, s egy kicsit távolabb megláttam egy villát, amely piszkos és szürke volt ugyan, de kert és vasrács vette körül; a kert sarkában nagy szomorúfűz nőtt, amely mintha tévedésből került volna erre a vidékre - és mégis, így gondoltam, talán éppen ezért tartozik ide. Izgattak az ellentmondásnak ezek az apró jelei, nemcsak azért, mert bennük láttam a táj közös együtthatóját, hanem elsősorban azért, mert saját sorsom képét fedeztem fel bennük, saját száműzöttségem képét ebben a városban; no és persze: mihelyt beleillesztettem saját sorsomat az egész város objektív keretébe, bizonyos fokig megbékéltem; megértettem, hogy nem tartozom ide, mint ahogy nem tartozott ide a szomorúfűz és a borostyánnal benőtt házacska, mint ahogy nem tartoznak ide a semmibe, az ürességbe vezető rövid utcák, amelyeknek házai mintha mind máshonnan jöttek volna ide, nem tartozom ide, mint ahogy nem tartoztak ehhez a hajdan derűsen falusi tájhoz az alacsony szükségbarakkokból álló csúf városrészek sem, és tudomásul vettem, hogy éppen azért, mert semmiképpen sem tartozom ide, itt kell lennem az ellentmondásoknak ebben a rémes városában, amelynek könyörtelen ölelésében minden összeforrt, ami idegen egymás számára.
A Hajdúbagosi pusztán lehajtott bánatos fejjel ballagok.
A felhők mögül lopva néznek engem a ragyogó csillagok.

Érzem súlyát fejemen a csepergő esőnek.
Csak buta játéka vagyok az elmúló időnek.

Az öröm helyett mindig a keserű bánat sétál elém.
Csak megyek lehajtott fejjel már azt sem tudom merre tartok én.

A lelkem a bánatban teljesem elmerül.
Eljött az este megint itt vagyok egyedül.
Az üres szobámban az asztalon a toll és a papírlapok várnak.
Lassan írogatok nem vagyok egyedül mellettem ül a keserű bánat.
Néha kell a magány is, hogy rendezni tudd a sorokat. Az elvakultság rossz útra visz, hagyni kell, hogy a dolgok maguktól megtörténjenek. Az ajtó magától nyíljon, hogy akit te szeretnél, szabadon be és kisétáljon azon.
A kulcsszó a szabadság. Az érzések úgysem múlnak el, a gondolatok, tettek, vágyak maradnak, ugyanazok, mégis szabadon szárnyalhatnak,de nap végén úgyis visszatérnek hozzád. És ez így van rendjén. Ahogy a nap is nyugodni tér, az ember is annak az oldalán hajtja le a fejét, akit választott szabad akarattal és döntéssel. Mert aminek jelen kell lennie az életedben az úgyis jelen lesz. Ha Ő, akkor ő. De azért higgadtan gondolkodni még felőle is csak visszavonulva, magányban lehet. És erre csak érettebb korban jön rá az ember.

A bús magányban
ne szenvedj.
Ne sirasd az elmúlt nyarat.
Jövő tavasz után majd meglátod,
teljesen megújulva megkapod.

Ne tétováz!
Engedd be a szíved kapuján a holnapot.
A Kisvejkei csobogó füzes patak partján.
A boldogságból szívjál be egy jó nagyot.

A patak partján bolyongj,sétálj keresd,
a párodat.
A bátortalan őszi szellő engedd,
hogy csókolja meg az arcodat.

Legyél boldog.
Addig szeress ameddig élsz.
Szeress addig ameddig megteheted.
Mert nagyon hamar,
észrevétlenül elkopik az életed.
A világ nagyon jól megérti azt a folyamatot, ahogy valaki elpusztul táplálékhiánytól: de alig akad néhány, aki felfogja és követni tudja, hogyan őrülhet bele ember a magányosságba.
mostanában elönt a magány érzete, azt mondom magamban: - Hát légy magányos, Liz. Tapogatózz körbe a magányod körül. Csak ülj nyugodtan, és életedben egyszer viseld el. Isten hozott az emberi érzések birodalmában! De soha többé ne használd egy másik ember testét vagy érzelmeit arra, hogy a saját beteljesületlen vágyaid céltáblája legyen.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló