Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
A Cabed Naeramarth vize harsogva zubogott, ám ő nem hallott semmit, és nem látott semmit, és nem érzett semmit, mert a szíve olyan lett, akár a kő. Ám a hideg szél csípős esőt vert az arcába, s ő magához tért, s harag gyúlt benne, legyőzve a józan észt, s elfogta a vágy, hogy bosszút álljon mindazért, ami őt meg a családját érte, s fájdalmában vádolt mindenkit, akinek csak dolga akadt velük... És megfordult, s kiment az Ezer Barlangból, s aki látta, mind meghátrált arca elől, és senki nem próbálta visszatartani, és senki nem tudta, hová megy. Ám azt beszélik, hogy Húrin ezután már nem akart élni, mert nem volt többé sem célja, sem vágya, s hogy a nyugati tengerbe vetette magát; s ilyen halált halt a legnagyobb harcos a halandó emberek közül.
Talmud Halál, elmúlás,
"És eljött a nap...
A saját lábamon mentem fel oda ahol történt...
Beléptem a liftbe és úgy éreztem most valami új felé közeledek..
Minden egyes számmal mi megjelent a kijelzőn egyre jobban éreztem,közeledek..
Megérkeztünk..elindultunk a folyóson és a "kettes számú műtőbe léptünk"..
Kémlelő arcok hada vett körül,mind úgy vizsgált hogy szinte a vesémig beláttak..
Felkészítettek a műtétre, először az egyik kezem szúrták majd a másikat, s végül ki is kötötték, mindkettőt..
S egyszer csak képszakadás..a mellkasom műtötték ugyan, de műthették volna a szívemet is..nem volt messze tőle csupán néhány csont választotta el őket tőle..álmomban azt kívántam bár megtudnák gyógyítani azt is amit nem lehet..
Azt ami sokszor marcangol belülről..azt amit úgy hívnak szívfájdalom..ez rosszabb minden tünetnél, rosszabb minden kínnál, mit egy ifjú lány átélhet, de ezzel sajnos nem tettek semmit.. pedig reméltem hogy kivesznek egy darabot, ami elronthat mindent..
Így miután felébredtem, kiderült hogy a harc folytatódik tovább..itt legbelül..amit kevesen ismernek igazán.."
Bajos szerelem, Fájdalom,
Az életben nem éri meg szerelmesnek lenni.
Semmi értelme.
Ugyanaz a vége. Mindig!
Szétszakad a szíved. Belehalsz. Fáj. Szétszed. Összetör.
Soha semmi nem tart örökké... Soha... Semmi...
Egyszer mindennek vége lesz. Hamarabb, mint hinnéd..
És úgy érzed vége az életednek.
Ne legyél szerelmes! Ne hidd hogy ez más. Dehogy más!
Előbb vagy utóbb rájössz, hogy valami nem jó. Ő se olyan már. Megszokjátok egymást. Kihuny a tűz. Te még próbálkozol... de egyedül tudod hogy kevés vagy hozzá. Amikor többet sírsz, mint mosolyogsz...de nem mondasz semmit. Az eszed üvölt, hogy fuss már. Menekülj, amíg tudsz... de a szíved tudja hogy már túl késő.
Szomorú, Csalódás,
Elmentél, s nem mondtál semmit. A gondjaim csak gyűlnek mióta elhagytál. A búcsúzás nem könnyű, de hagylak menni.
Benned újra, mikor bízhatok?
Félek, megint padlót fogok!
Hülye voltam, mert neked hittem,
a szívem diktált, nem az eszem.
Senkinek sem akartam semmit elhinni,
nem tudtam belőled, ilyet kinézni!
De már összeállt a fejemben a kép,
nem maradsz más, csak egy szép emlék!
Magamnak és mindenkinek is hazudnék,
ha azt mondanám, elfelejtettelek rég.
Tudom már nem leszünk együtt többet,
barátságon kívűl, nem kérek mást tőled!
Sajnálom ...
millió korbácsütés érje testem, mert vétkeztem ellened, s az a test,amelyet öleltél, fájdalom ölelje ezentúl.
A múltat eltörölni nem tudom, de a jövőt megváltoztathatom, s mely kín most gyötör, úgy változzon át boldogsággá.
Hazudtam ...
amit ha lehet most meggyónok s elmondom mit vétkeztem. Nem nagy bűn amit én elkövettem, csupán álarcot húztam, s azt mondtam, nem érzek irántad semmit.
Szeretlek ...
s ami volt csupán játék volt, egy dráma, amelyet ha túlélsz, tudni fogom, hogy több vagyok, mint amit reméltem.
Most itt állok némán, a könnyeimet törölgetem le arcomról, mert katlanná vált a lelkem.
Bánok, szeretek, a szívem nehéz, mert azt az embert bántottam, azzal az emberrel játszottam, akinek azt kellett volna adnom, aki igazából vagyok s szeretni tudok.
Az ember talán sosem felejti el teljesen azokat a hibákat, amiket az életében elkövetett. De ha belátjuk, hogy mit csináltunk rosszul, és azon vagyunk, hogy ne ismétlődjenek meg ezek a hibák, akkor a rossz emlékek csupán halványan élnek velünk tovább. Sose bánjunk meg semmit, bármit is követtünk el. Tanuljunk az esetekből és tegyünk meg mindent, hogy ezen tapasztalatok által jobb emberek legyünk.
Köszörülöm torkom,
fáj nagyon,
szeretnék beszélni halk hangon.
Gondoltam súgom,
de mit sem ér,
ha halk szavam hozzá,
semmit sem ér.
A családom volt az egyetlen, az igazi kincsem,
De egy pillanat alatt széthullott és már bárhogy is fáj, nem tehetek ellene semmit.
Az igazán nehéz helyzetben semmire sincs annyira szükségünk, mint egy szerető családra.
Örüljön akinek ez még megadatott, becsülje meg mindennél jobban mert lesz idő mikor már késő lesz.
A legrosszabb dolgok is bekövetkeznek olykor, mikor a gyermek épp bontakoztatná ki repülő tudását, viszont egy röpke pillanat alatt a földre hull és ökölbe szorított kézzel sír.
Annál kegyetlenebb dolog nincsen mikor szeretettel és tisztelettel (Pl anyák napján) egy bonbonnal vagy egy virággal nem áll már módodban felköszönteni a szerettedet. Mivel nem marad más csak egy sírhalom, ahova teheted a virágod. Illetve a remény, hogy odafent nincs többé fájdalom és gonoszság.
Így belegondolva nekik sem lehet könnyű, hogy odafentről lefelé tekingetnek és látják gyermeküket megingani az élet göröngyös útján.
És nem tehetnek semmit, hiába látják, hogy merre van a helyes ösvény.
Szokták mondani: ha még él az egyik szülőd, csak félárva vagy. Ha a másik szülőd is meghal, akkor leszel igazán árva.

Az ember életében legalább egyszer nagyon szerelmes...van, hogy többször is. Minden szerelem elmúlásával az emberi szív kevésbé tud már szeretni. Minden ember törekszik a szerelemre. Valamilyen formában. Szerelmesek leszünk fákba,virágokba,országokba, életérzésbe,stílusba...nagyon sokféle szerelem létezik a Földön és mind közül egyetlen egy szerelem \\\\\\\"gyilkos\\\\\\\". Ha a szerelmet egy olyan csodálatos ember iránt érezzük, akiért bármit megtennénk. Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor rá kell jönnie, hogy elcseszte és a férfi vagy nő, akit szeret már nem tudja őt szeretni. Ilyenkor van az a pont, amikor a szerelmes szív megnyugszik,megbékél és elfogadja, hogy a hibáinak a következményét vállalni kell és rá kell jönni arra, hogy a férfi vagy nő akit, addig a percig mennyire imádott más oldalán talán boldogabb lenne. A szerelmet az ember nem választja, hanem kapja valamilyen felsőbb hatalom ajándékozza. Mit ér a szerelmes szív, ha pusztán múló parányi ideig szerethet? Semmit. Várni valakire, akit az ember szeret egyszerre csodálatos és kínzó érzés. Várni a csókjára, a szavaira...a szerelmére. Ha valakit igazán szeretsz el kell engedned és, ha ő is igazán szeretett téged ebben a sívár gyötrelmes életben, akkor visszatér hozzád, mikor elkezdi gyötörni a hiány, megőrül egy kedves szóért tőled. Ő akkor visszatér és virágokkal ülteti teli kopár szíved kertjét! El kell engednünk szívünk kicsi fehér galambját és várni, hogy visszarepül-e hozzánk! Létezik igaz szerelem? Igen létezik. Az igaz szerelem az, amikor egyikünk hajlandó lemondani a saját boldogságáról azért, hogy szívének legkedvesebb teremtménye boldogan élhessen.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló