Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„Korunk hősnője vékony, mint a cérna, tekintve, hogy nullaszázalékos joghurton és műanyag müzlin él, bár igaz, ami igaz, szereti a bonbonokat is. Tizenkilenc évesen már vannak ősz hajszálai, de sebaj, mert így legalább naponta tudja váltogatni a hajszínét. Soha nem fakul ki a pulóvere, és nincs az a folt, amit ő ki ne tudna venni a munkásruhából. Esténként négykézláb mászik a bárpulton - hol egy üveg sör, hol az azt kortyolgató jóképű férfi után. Ha hazamegy, mindent szanaszét dobál, még sincs soha rendetlenség nála. Nem vízköves sem a fürdőszobája, sem a mosógépe, és ha vacsorát készít, azt hozzávetőlegesen másfél perc alatt teszi, ami annál is könnyebben megy neki, mert például a retkek maguktól ugranak a tálcájára. Imádók sorakoznak az erkélye alatt, és vetik magukat az autója elé. Ha van gyereke, az gyönyörű, és rendszerint a vécé közelében játszik. Elképesztő gyakorisággal zuhanyozik, mégsem száraz a bőre. Gyakran fáj a feje, a gyomra, a lába, de olyankor bekap valami pirulát, és a baj fél perc alatt megszűnik. Csak kétféle időjárás létezik körülötte: vagy ragyog a nap, vagy zuhog az eső. Az előbbiben boldog, de az utóbbiban sem fázik meg, és nem megy tönkre a frizurája...”
Talmud
"Ha a Menny minden ruhája az enyém volna,
megmunkálva arany és ezüst fényekkel;
szép kék, áttetsző és fekete ruhák,
az éjszaka és a fény gyönyörű ruhái.
A lábad elé teríteném minden ruhámat,
de én szegény vagyok, csak álmaim vannak,
ezért az álmaimat terítem a lábaid elé.
Óvatosan járj, mert az álmaimon lépkedsz."
"Az, hogy több embert öl meg az idegesség, mint a munka, azért van, mert több az ideges, mint a dolgozó ember."
Annyira elhatalmasodott rajta az álmatlanság, hogy már munkaidőben se tudott aludni.
A hírek szerint az angol trónörökös, Charles herceg saját férfi ruházati kollekciót dob piacra. Nyilvánvalóan Charles herceg modelljeit ezzel a szlogennel fogják reklámozni: "munkaruhák olyan férfiaknak, akik még sosem dolgoztak."
Az embert Isten egy heti munka után teremtette, amikor már fáradt volt.
"Szeretet ember és ember közt: ez talán a legnehezebb feladatunk, a végső, legnagyobb próbatétel, vizsga, munka, amelyre minden más munka csak előkészület.
Ezért nem képesek a fiatalok, akik mindenben kezdők, a szerelemre sem: meg kell tanulniuk. Tanulniuk kell egész lényükből, teljes erejükből, magányos, szorongó, torkukban dobogó szívükre figyelve.
A tanulóidő azonban mindig hosszú, lezárt időszakasz, és így szeretni - az messzire és mélyen az életbe nyúló magányt, fokozottabb és elmélyültebb egyedüllétet jelent arra nézve aki szeret. A szerelem eleinte egyáltalán nem feloldódás, odaadás és mással való egyesülés (mert miféle egyesülésre lenne képes, aki még tisztázatlan, kialakulatlan és rendezetlen), hanem magasztos alkalom az egyén számára, hogy érlelődjék, önmagában valamivé nőjön, világgá váljék, önálló, teljes világgá valaki más kedvéért - nagy és sokat kívánó igény vele szemben, valami kiválasztja, és nagyra hívja el. Az ifjú embereknek csakis ilyen értelemben, mint önmagukon végzendő munkát, lenne szabad a szerelmet felhasználniuk..."
Nyalka legény vagyok,
Lányokhoz indulok.
Mert ma minden lánynak
Rózsavizet hozok.
Megöntözem õket,
Mint a virágokat,
Nem venném lelkemre,
Hogy elhervadjanak.
Ám e fontos munkám
Ingyen nem tehetem,
Cserébe a hímestojást
Sorra ide kérem.
Mint magadat úgy munkáld a világot. Tedd teljessé, mi csak tökéletes. Tetteidben túl kell élned halálod, megszületni másként nem érdemes.
Nem a munka öli meg az embert, hanem az aggódás. A munka egészséges. Senkire sem rakhatsz nagyobb terhet, mint amit hordani képes. Az aggódás viszont szétrágja a lelket.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló