Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Szerelem?egy természetfeletti érzés mely egyszerre tesz gyengévé és erőssé? ettől lehetsz a világon a legboldogabb, vagy éppen emiatt a legszomorúbb?amikor beteljesül, semmi sem hiányzik, amikor pedig vége lesz, végtelen üresnek érzed magad nélküle?és folyamatosan benned vannak azok a kérdések amikre talán sosem kapsz választ?miért hagyott, el mikor mindennél jobban szerettem és soha nem akartam mást? Miért érzem még mindig úgy, hogy ő az igazi?- talán mert így van?vagy egyszerűen csak játszik velem az élet? vagy azért nem kapom vissza és hiszem ezt mert majd találkozok valaki mással, aki ugyanezt műveli az érzéseimmel, és talán örökre velem marad? Nem tudom?
Talmud
Azt hiszem minden baj akkor kezdődött, amikor az ősember elkerített magának egy apró földdarabot és kijelentette: ez mostantól az enyém. Innentől kezdve birtoklásra vágytunk és azt akartuk, hogy uralkodhassunk valami fölött. Ezek az apró földterületek lassan-lassan hatalmas országokká nőttek, a hatalmas országok egyre több és több embert fogadtak magukba, de az az egy ember, aki az elején kijelentette, hogy ez márpedig az enyém és senki másé, mindig megmaradt olyannak amilyen egykor volt annyi különbséggel, hogy társakat gyűjtött maga köré, hogy mindenkit szemmel tarthasson. Hatalmat akart, uralni a földdarabját, majd mások földjét, végül az egész világot. Ma már nem az a fontos számára, hogy le tudja győzni az ellenfelét, vagy térdre tudja kényszeríteni a bolygót, hanem az, hogy akár tizenhárom vagy tizennégyszer is el tudja pusztítani a Földet, ha épp úgy akarja.
Azt hiszem az első kérdés, amit meg kell válaszolnom magamnak, hogy képes vagyok-e tenni a boldogságért, hogy képes vagyok-e szeretni még. Mert szeretni nehéz. Ha szeretsz, az nem jelenti azt, hogy téged is szeretnek, pedig szeretve lenni jó és még jobb, ha ezt a tudomásunkra is hozzák. Eltelhetnek évek úgy, hogy becsapod az agyad, de attól még nem lesz igaz, amit hiszel. Az első dolog, amit megtanultam, hogy nem az az igazán fontos, hogy mekkorát tud kérdezni az ész, hanem az, hogy milyen nagyot tud felelni a szív. Tud akkorát, hogy saját magad is megdöbbensz rajta.
Kezdem érteni – mondta a kis herceg. – Van egy virág… az, azt hiszem, megszelídített engem…
Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretet kapni nem lehet; mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi sem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni. A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek, akik az érzelmek és indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban. A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben, vagy a levegőben. Szerves lény talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben.
Mindig messze keresik valahol az Istent, a nagy dolgokban, mintegy távcsővel és nagyítóval, a csillagok, felhők és végtelenségek között. De én már tudom, hogy biztosabban megtalálom Őt az egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségben, azokban a pillanatokban, mikor csodálkozva pillantunk fel, valamit értünk, amit az elébb, az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva, nem értettünk.
Ez a pillanat, mikor egyszerű és világos lesz valami, ami az elébb homályos és érthetetlen volt, ez a pillanat, mikor fölénk hajol Isten. Hiszek benne? Néha azt hiszem, csaknem frivolitás és túlbuzgalom hinni benne. Több és más Ő annál, semhogy hitem vagy tagadásom eldöntené kettőnk viszonyát.
Teljesült minden mit kívánni tudtam, melletted mindenem megvan mit valaha álmodtam.
Minden nap jobban hiányzol nekem, nélküled elvesznék azt hiszem.
Nem tudnám meghatározni a megszállottságot. Azt hiszem, az ember mindig magában hordozza. Gyakran elég egy semmiség, hogy kirobbanjon. Csendesen beléd fészkeli magát, lassan, alattomosan megtámadja lényed minden részét; de nagyon ravasz, iszonyúan mesterkedő, mert úgy tesz, mintha a barátod lenne, és mégis becsap. A szenvedés csupán következménye mindennek. Amikor megőrül az ember, a leggyakrabban észre sem veszi, mert nem fáj. A legfájdalmasabb a zuhanás. Az a pillanat, amikor rájössz. Én sem akartam látni a közeledtét. És aztán végül törvényszerűen földet értem.
Egész életemben arra vártam, hogy végre eljöjjön az Igazi. Erre feltűntél Te és egész más voltál mint akit vártam, mert Te cinikus vagy és mogorva, lehetetlen alak. De az az igazság, hogy a veszekedéseinknél jobb dolog sosem történt velem. Azt hiszem minden esély megvan rá hogy beléd szeretek.
Van mikor azt gondolom utálok élni. Van mikor azt hiszem van miért félni. Van úgy, hogy azt gondolom egyedül vagyok. Hogy nem figyelnek mások csak az angyalok. Akkor rájövök, hogy a legszebb angyalt nekem adta az ég, s csak remélni tudom, hogy örökké az enyém.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló