| | | | | | Érzelmes | | | Szomorú ( ) , Szeretet ( ) , Boldogság ( ) , Mosoly ( ) , Aggódás ( ) , Remény ( ) , Megbocsátás ( ) , Csalódás ( ) , Fájdalom ( ) , Magány ( ) , Búcsúzás ( ) | | | | | Élet | | | Barátság ( ) , Élet ( ) , Szabadság ( ) , Alkalmazkodás ( ) , Vallás ( ) , Akarat ( ) , Ambíció ( ) , Alkotás ( ) , Művészet ( ) , Tudás ( ) , Butaság ( ) , Hazugság ( ) , Betegség ( ) , Halál, elmúlás ( ) | | | | | | | | Ünnepi | | | Születésnap ( ) , Esküvői ( ) , Valentin nap ( ) , Valentin nap - Barátnak ( ) , Nőnapi ( ) , Anyák napja ( ) , Húsvéti locsolóversek ( ) , Ballagásra ( ) , Mikulás ( ) , Karácsony ( ) , Szilveszter, Újév ( ) | | | | | | | | | | | | | | | | | | | |
|
|
|
|
|
| | Legnépszerűbb szerzők | | | | 1877 - 1919 Diósadi Ady Endre (Érmindszent, ma Adyfalva (románul Ady Endre) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei. | | 1817 - 1882 Arany János magyar költő.
Irodalmi pályafutása az 1845-ben született Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal kezdődött, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette. | | | | 1883 - 1941 Babits Mihály költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja. | | | | | | 1900 - 1989 Magyar író, költő, újságíró. | | 1936 - Író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó. A hazai ezoterikus irodalom kimagasló alakja. Egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé. | | | | 1822 - 1849 Magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. | | 1933 - 2010 Pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár.
Évtizedekig, hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa, könyveivel, előadásaival, tanácsaival az újságokban, a rádióadásokban, a televízióban segített az embereknek a mindennapok lelki gondjainak megoldásában, eligazodni a gyermeknevelésben. | | |
|
| | Új idézetek | | | "És eljött a nap...
A saját lábamon mentem fel oda ahol történt...
Beléptem a liftbe és úgy éreztem most valami új felé közeledek..
Minden egyes számmal mi megjelent a kijelzőn egyre jobban éreztem,közeledek..
Megérkeztünk..elindultunk a folyóson és a "kettes számú műtőbe léptünk"..
Kémlelő arcok hada vett körül,mind úgy vizsgált hogy szinte a vesémig beláttak..
Felkészítettek a műtétre, először az egyik kezem szúrták majd a másikat, s végül ki is kötötték, mindkettőt..
S egyszer csak képszakadás..a mellkasom műtötték ugyan, de műthették volna a szívemet is..nem volt messze tőle csupán néhány csont választotta el őket tőle..álmomban azt kívántam bár megtudnák gyógyítani azt is amit nem lehet..
Azt ami sokszor marcangol belülről..azt amit úgy hívnak szívfájdalom..ez rosszabb minden tünetnél, rosszabb minden kínnál, mit egy ifjú lány átélhet, de ezzel sajnos nem tettek semmit.. pedig reméltem hogy kivesznek egy darabot, ami elronthat mindent..
Így miután felébredtem, kiderült hogy a harc folytatódik tovább..itt legbelül..amit kevesen ismernek igazán.." | | |
| Egy pillanatra Uram, Isten,
egy pillanatra engedj pihennem!
Minek e hajszás, szívszorító,
véres játékban benne lennem?
Elfáradtam e nagy fogócskán,
Uram, úgy unok felnőtt lenni,
engedj egy kicsit visszamenni
húsz év előttre, kisgyereknek,
sírni, amin a többi sírhat,
s nevetni, amin ők nevetnek.
Uram, lásd, sohse voltam boldog,
nézz le egyszer ezer sebemre,
amit szívem helyében hordok.
Simogass engem sima kézzel,
s mert hangom halk, s az űrbe vész el,
Te szólj helyettem a fogóknak:
ó, kínom, könnyem, kétkedésem,
hajszás harc és ezernyi verseny,
gyötrött dalom, sok véres versem,
féltés, gond, ájult szerelem,
ne játsszatok többé velem,
nem ér a nevem.
Kiállok a sorból. | | |
| | A futás soha nem egyszerű testedzés volt számára. Eljutott arra a pontra, amikor a futás már nem esett nehezére, mintha nyolc kilométer megtétele kevesebb energiáját emésztette volna fel, mint az újság elolvasása. Inkább egyfajta alkalomnak tekintette az elmélkedésre, ritka lehetőségnek az egyedüllétre. | | |
| Halovány homályban verdes pillangó lelkem,
Csupán érted kacagó kedvesem. | | |
| Rád nézek látom ragyogsz mint csillagok az égen,
Szeretsz de nem mondod, pedig nem szégyen.
Itt állok a tanácstalanságban,
Tekinteted fogságában.
Próbálok lépni de nem engeded
Napok óta csak szenvedek.
Várom, legyen valami változás,
Nem más ez más, mint puszta álmodozás.
Most befejezem e sorokat mert itt a vég,
Nem maradt már egy gondolatom sem ami szép lenne és ép.
Azt ígértem hogy vége lesz, de nem bírom befejezni,
A holnapot várom mikor látom a napot szépen felkelni.
Mert akkor érzem igazán mit jelent Nekem az élet
Ez az ami Engem életem végéig éltet.
A perc mikor láthatlak újra teljes egészben,
A szemembe közben egy apró könnyet csempésztem.
Amit csak Te láthatsz senki más.
Ettől lesz az egész egy igazi varázs.
De mikor lemegy a nap akkor sincs baj,
Mert felcsendül Bennem egy másik égi zaj.
Amit szintén csak Te hallhatsz,
Jobban teszed ha rám hallgatsz!
Hiszen olyan rövid az élet,
Élvezd ki minden percét míg lehet, Édes.
Ne felejtsed mi volt közöttünk,
Gondolj mindig arra mikor egymás karjaiban kikötöttünk!
| | |
| Siralmas nekem
távol egeken
egymagamba lennem.
Kis hangya-testel
szétomló lelkem
morzsáit cipelnem. | | |
| | Ez az epesztő Eggyformaság kiemészt Unalmával. Eggy Nap ollyan, mint más... Azon Baj, azon Kínzás, azon Reménységtelenség... Az Idő' Szakassza felváltja a' mást. A' nyári Hő-meleg öszveolvad már a' Hivességgel, melly az Ősz' Közellétét jelenti. A' szűrke Napok sokasodnak. A' gyenge Felhőkkel bevontt Ég gyakrabban meglátogat édes Melánkóliájával... Az én Állapotom mindég ugyan eggy. Így kell-é nékem vallyon mindég élnem? | | |
| S mint bezárt paripa, mely fölött az ól ég,
Szíve a mellében akkép hánykolódék. | | |
| | Az emberi lény ugyanis el tud viselni egy hét szomjazást, két hét éhezést, és akár évekig elviseli, ha nincs fedél a feje fölött, de a magányt nem viseli el. Minden kín és szenvedés közül a magány a legrosszabb. | | |
| Közben a küzdők közt riadás kél, kürt szava harsog.
Kardra kapok, kábán, magam is: de mi haszna a kardnak?
Égek mégis a várba rohanni tömör csapatokkal,
Mert lelkemben lángol a düh s a harag s az az eszme:
Nincs szebb, mint fegyverrel kézben a harcban elesni. | | |
|
|
